A Bérgyilkossági Hivatal hosszú évtizedek óta biztonságosan működik. Célpontjai kizárólag bűnös emberek. Egy ifjú újságírónő úgy dönt, magánnyomozásba kezd, hogy valóban csupán bűnös embereket hajlandóak-e meggyilkolni. Megbízza őket, hogy öljék meg vezetőjüket…
Bérgyilkossági hivatal (1969) 2★
Képek 4
Szereposztás
Várólistára tette 3
Kiemelt értékelések
Igazi békebeli vígjáték ez, az a fajta, ami elé régen a tévé fénykorában az egész családot le lehetett ültetni. Alapja, egy elvileg befejezetlen Jack London regény érzésem szerint valahol ott érhetett véget, ahol a cselekmény kezdett egyre vadabb fordulatokat venni, de oda se neki – igazán nincs miért haragudnunk erre a darabra.
Ha nagyon hasonlítgatnom kéne, talán az Azok a csodálatos férfiak… jutna róla eszembe: olyan kort mutat be komikus szemüvegen keresztül, amiben az élet kicsit vidámabb, egyszerűbb, elegánsabb, egyenesebb volt, és amin mai szemmel nagyokat tudunk derülni, mivel a távlat egyszerre történelmi és eszményi. A sztoriról sokat nem kell beszélni, a cselekmény körülbelül tíz perc után elhinti nekünk, mit is fogunk látni a következő két órában. Mondjuk ez a két óra kicsit szerintem sok, bőven elég lett volna ide kilencven perc is, bár tény, nagyrészt a kaland kitölti az időt.
A mozi vizualitása, rendezése és kompozíciói sok izgalmat nem tartogatnak, a szórakoztató funkció mindenek felett áll, így sok érdekes részlet, például a párizsi bordély, a svájci hegyek, vagy az olasz helyszínek nem ragadnak magukkal olyan intenzíven, mint azt várnánk – cserébe a díszletek szépek, a komikus események átütőek. A cselekmény vége felé látható trükkfelvételeken azért vastagon meglátszik a kor, ezek kivitelezése még 1969-hez képest is kissé esetlennek tűnik.
Mai szemmel nézve a filmet lényegében a színészek viszik a hátukon. Oliver Reed ezen a téren megbízható sarokpont, Diana Rigg rendben van, bár körülbelül három perc után Geraldine Chaplint képzeltem a helyére… Telly Savalas mindent egybevetve korrekt: nem itt fogjuk megtudni, miben is rejlik vonzereje és sármja, ugyanakkor bizonyosan nem lesz vele szemben kifogásunk. Curd Jürgenst nagyon szokatlan efféle vígjátéki közegben látni, de valójában ő sem lóg ki a képből.
Ha van bajom a mozival, akkor az, hogy nincs igazán bajom semmivel – de igazán kiugrónak sem éltem meg az élményt, minden korrekt, célszerű, nosztalgikus. Régen éltünk-haltunk az efféle filmekért, szerettük veszélytelen izgalmukat, halállal és életveszéllyel vegyes, mégsem olyan fekete humorukat. Az idő viszont megfogta, ma már ez kevés, többet kell nyújtani, és a régi szórakoztató filmekkel szemben is magasabbak az elvárásaink.
Bájos darab, annyi szent! Se több, se kevesebb. Gondolataiban felidézte bennem az elmúlt napokban kétszer is megtekintett A kötél című klasszikust, de nyilván mérföldekre vagyunk tőle művészeti és filozófiai értelemben is. Ezzel együtt is, ha leadná a tévé jövő karácsonykor, beülnék elé pár szelet bejglivel.