Miután a nagyon előkelő és mélyen vallásos Verneuil família két leánya férjhez ment két más vallású férfihoz, a teremtett szituáció nem kevés fejtörést okozott a családok idősebb tagjai számára, sőt. Az ellentétek tovább bonyolódnak…
Bazi nagy francia lagzik 3. (Bazi nagy francia lagzik 3.) (2022) 46★
98' · francia · romantikus, vígjáték 12
Szereposztás
Kedvencelte 8
Várólistára tette 51
Kiemelt értékelések
Lehet,hogy csak azért,mert eredetiben néztem,de nekem jobban tetszett a második filmnél.Pedig az már igen csak vérszegény volt ,nagy volt az esély,hogy ez is az lesz.Nyilván ez is inkább komédia,mint dráma,de azért a vége megható volt.Lehet,hogy azzal a komoly dallal arra céloztak,hogy nem lesz folytatás?Ki tudja.Mindenesetre a magyar cím már tényleg semmit sem ér.Üdítő volt egy kicsit más témában is bele pillantani az életükben,nem csak a szokásos esküvőbe.Egyébként Marie szálát kicsit jobban kifejthették volna,akár vígjáték akár nem.Ha jól láttam,az egyik csajt a négy közül itt már más játszotta.Érdekes.Viszont szerintem egy csók belefért volna igazán,akár a végén is.Ha túl nyálas lett volna úgy a készítők szerint,ha nem.
Szerk.:így második megtekintésre ,úgy,hogy egybe néztem a három filmet,ez vált a kedvencemmé.Megvannak rá az okaim,de elsősorban azért mert ebben nincs a szokásos sablon,mint a többiben,így nyilván annyi rasszizmus sem.Jól összerakott film,na.Franciául pedig egyenesen parfait.(nem mintha ledegradálni akarnám a szinkront,mert biztos az sem utolsó,de én így érzek ,ennyi)
Nem a vallásokról van szó igazából, hanem különböző népek, kultúrák egy nagy családban, francia humorral.
Sokat lehetett nevetni rajta, nekem jobban tetszett, mint 2. rész és a vége kellőképpen megható.
Kicsit sok bőrt lehúznak már erről a témáról, kezdtük ugye a vejekkel, folytattuk a gyerekekkel, most pedig a nászék. Remélem, hogy ez az utolsó része a sorozatnak, már több családtagot nem tudnak behozni. :) Egyébként nem volt olyan rossz, voltak benne jó poénok, de kár, hogy az egyik lányt már más színésznő játszotta. Itt mondjuk a lányok eléggé a háttérbe kerültek, csak mint partiszervezők tűntek ki, a főszerepben az öreg házaspár állt, továbbá a nászék és a vejek. A Helmut-féle vonal kicsit erőltetettnek tűnt, ahogy a kétbalkezes cseléd is, és ismét meglovagoltuk a témát, hogy Segolene művészi témája mennyire nincs értékelve. De egyébként szórakoztató, egyszer azért meg lehet nézni. :) Csak ez a borzalmas magyar címe ne lenne, ugye lagzi csak az első részben volt(ak)…
#kinozážitok č. 18 bolo 3. pokračovanie multietnických francúzskych svadieb. Celkom dobré, zábavnejšie, ako 2. diel. Ale snáď už aj ukončili túto sériu, už neviem, akých členov z rodín by ešte zavolali. :)
Nekem nagyon tetszett ez a rész is. Egyáltalán nem sok ez a három rész, felőlem lehet még több is. Szórakoztató, vidám, a vége pedig nagyon szép volt, a dal is tetszett.
Kevésbé tetszett, mint az első két rész, de összességében ez is nagyon jó volt:)
Ami negatívum nekem, az az erőltetett Helmut vonal, nagyon nem tetszett benne, bár értem miért rakták bele. Kevesebből is lehetett volna érteni.
Nagyon hiányzott Odile, ezzel az új színésznővel, még ha jó volt is, nem tudok kibékülni. Sajnáltam ezt a változtatást.
Voltak benne felröhögős poénok, de ez olyan kedves, végig mosolygós film nekem. Az biztos, hogy a kedvenc filmjeim egyike ez a „trilógia”, én még szívesen nézném tovább is, Claude felvetette a válásokat, én kíváncsi lennék egy olyan részre is xd
Népszerű idézetek
André: De jó is itt lenni!
Claude: Mióta szereted Franciaországot?
André: Mindig is szerettem. A gond a franciákkal van.