Babylon (2022) 74% 165★

Még csak 2023 elején járunk, de úgy tűnik, máris megtaláltam az év legjobb filmjét. Odavagyok mindenért, ami a régi Hollywoodhoz köthető, így biztos voltam benne, hogy a Babylont moziban szeretném látni. Arra viszont nem számítottam, hogy életem eddigi legszédületesebb mozgóképes hullámvasútjára fogok beülni.
A Babylon nem az első mű, ami a néma- és a hangosfilm közti átmenetet prezentálja, ám a folyamat viszontagságai még sosem érződtek ennyire hitelesnek, a három főszereplőt pedig briliánsan választották ki ennek az eseménydús érának az illusztrálásához. Összeszedettebb vágással és erősebb fókusszal a fő cselekményszálon a Babylon egy szinttel közelebb állna hozzá, hogy remekmű legyen, ám így is az elmúlt pár év leggrandiózusabb alkotása.

https://suntuske.wordpress.com/2023/02/26/lazalom-az-al…

Nem tökéletes, de én odavoltam érte. Olyan, mint egy lecsillapíthatatlan érzelmekből megírt, és pontosan ezért kaotikus szerelmes levél a régi Hollywoodhoz. Aminek az aranykorában egyébként semmelyikünk sem élt, sem mi nézők, sem az alkotók, csak az álomképébe vagyunk szerelmesek. Ami viszont csalfa szerető, bizonyos szempontból egész Hollywood az. Mert lehet, hogy te a tehetséged adod neki, a fiatalságod, az időd, a magánéleted, a lelked, az egész lényed, és ő mégis megrág és kiköp. Igazából (és innentől pusztán a saját szívemből beszélek), a színház is ilyen, az egész színészet. Mert lehet, hogy te mindenedet odaadod, ő mégis beléd rúg, darabokra töri a szíved és mindig emlékeztet, hogy lesz majd helyetted valaki más. Csak ő az, aki örökké él. Elátkozott szerelem – és mégis az egyetlen, amiért megéri.
Számomra ez volt, ami benne volt a hangulatában, minden kockájában, a gyönyörű zenékben és a színészek játékában (istenem, Brad Pitt csak vegyen már el). És persze a vége montázsban, ami pedig szívet szaggatóan szép.

Na, ez volt az igazi SCREEEEEAM VI. Három órán keresztül, szinte minden percben torka szakadtából üvöltött valaki valakivel és már azt hittem, hogy majd szétrobban a fejem. Fölöslegesen hosszú, és túlnyújtott, mintha a vágó azt mondta volna egy ponton, hogy: „Áh, a f*szom, jó lesz ez így! Szenvedjenek vele a nézők is!” (A frusztráltságára utalhatnak a film erőltetetten művésziesre sikeredett záró képsorai is…)
Egyébként értékelem a mögötte álló víziót, a történetet a némafilmek korszakának alkonyáról és csillagainak bukásáról, illetve különösen tetszettek a brutálisan kaotikusnak bemutatott forgatások, melyeken szinte mindennapos volt egy-egy stábtag, vagy statiszta halála is, köszönhetően a szabályok, meg a rend teljes hiányának. Hollywood azonban elindult az iparosodás útján, mintára kezdte gyártani a filmeket, majd lassan elnyomott minden egyéniséget. (Ahogyan azt részben manapság is látjuk.) Jobban mondva mindazokat, akik képtelen voltak alkalmazkodni eme változásokhoz. Valaki időben kiszállt, mások pedig hajóval süllyedtek el és ezt remekül bemutatja a film, mégis valahogy sok lett. Erősen indított, nagyjából az első óra mesés, majd egy hatalmas lejtmenet az egész, az utolsó 40 percet pedig egyedül Tobey Maguire random behozott, creepy kis gonosza dobta föl picit, de ő tényleg csak egy lábjegyzet erejéig tűnt föl benne, amit sajnálok.
Nagyon szeretni akartam, hisz szinte tökéletes a korabeli hangulat, a díszletektől kezdve, a jelmezeken és zenéken át, a legjobb formájukat hozó színészekig minden a helyén volt, de az összkép egy szenvedés, amit igazából nem ülnék végig újra. (Néhány jelenetet talán, viszont az egészet semmiképp.)
A csillagozásom is ezt tükrözi. Az átlagnál mindenképp jobb, hisz az említett területeken kiemelkedőnek mondható alkotás és minden esély megvolt arra, hogy mestermű szülessen, azonban a vágáson (a hosszán), az állandó ordítozáson és a szimplán „Meh…” szintű befejezésen számomra elvérzett a Babylon.

Damien Chazelle új filmje, a Babylon egy régóta dédelgetett filmterv megvalósulása: a Whiplash és a Kaliforniai álom rendezője saját forgatókönyvét készítette el. A hangosfilm hajnalán játszódó, Hollywood díszletei mögé kalauzoló mű beharangozásakor a téma és az alkotásban szereplő színészek miatt is sokan Volt egyszer egy Hollywood koppintást kiáltottak, azonban Chazelle már több, mint 10 esztendeje érlelgette magában a Babylon ötletét.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2023/01/24/babylon-film-kritika/

Damien Chazelle egy szerző zseni! Pedig a Babylon első kritikái bőven megosztóak voltak és felkeltették bennem azt, hogy: vajon a direktornak meglett az első combo breaker alkotása, ami ezúttal jóval kevesebbet markolt?
Részben ezért is voltam kíváncsi a filmre, trailereket elkerülve akartam egyből belevetni magam ebbe a 3 órás monstre műbe. Első nekifutásra iszonyat tömény volt, viszont másodjára ért be igazán a gondolatisága, ami mellékesen piszkosul szórakoztató is egyben. Az elképesztően intenzív kezdő bulis jelenetsorral egy egészen új oldalát mutatta meg Chazelle, ami leginkább a Wall Street farkasa őrült vadságát, komikus intenzitását kombózta már-már Gaspar Noé nyers természetességével.
Ezután nyílik meg szépen a lényegi tartalom, cselekmény, mikor a főbb karakterek milyen úton-módon próbálják kamatoztatni nagyra törő lehetőségeiket a film,- vagy zeneiparban. Hihetetlen érzékletesen, emberközelien prezentálja, hogy a némafilmek korában milyen brutális meló volt egy-egy jelenet felvétele, ahol néhányan még az életüket is képesek odaadni érte, és milyen apróságokra kellett odafigyelni 120%-kal a sikerért. Ezt a legjobban a fősulis forgatási szekcióban látjuk, amin egyúttal megpusztultam a röhögéstől.
A második felére eléggé tónust vált az alkotás és rátér arra, hogy ez a Hollywood-nak keresztelt szörnyeteg miképpen kebelez be nagy sztárokat, hogy aztán alaposan megcsócsálva kiköpje őket egy méretes pöcegödörbe. Itt már lényegesen gondolatserkentő, megdöbbentő, depresszív történések sorjáznak, különösen ahogy szembesítenek bizonyos nagy neveket az idő múlásával és lejártával vagy ahogy alászállítják a nézőt LA pokoli, több szintes „segglyukába”. A végső montázsjelenet hihetetlen megkapóan vetíti le, mennyire lételeme az élmények átadásának a mozi intézménye, ahogy azt is, hogy a filmművészet milyen fontos szereppel bír az alkotás szépségének, a kultúráknak, a világnak. Justin Hurwitz alávágó zenéje úgyszint mesteri, ami ennél a pontnál kísértetiesen hasonlít a Whiplash legvégén hallható falrengető ütemekre, és ami itt is zsigerből betalál.
Még ha helyenként túl drasztikus eszközökhöz nyúl, a végeredmény felemelő, ritmusos, élvezetes, mélyreható mestermunka, egytől egyig parádés színészekkel előadva, ahol Margot Robbie és Samara Weaving egy légtérben játszanak. Oh, boy!

Fantasztikus volt, óriási kritika Hollywooddal szemben. El is tudom képzelni, hogy így történnek ott a dolgok. Margot Robbie még mindig nagyszerű. A magyar színésznő ábrázolása nem tetszett, oroszosra sikerült, de mit is várunk egy hollywoodi rendezéstől. A végén a montázs is tetszett, bár epilepsziások ezt inkább hagyják ki.

Damien Chazelle <3 ez a film. Brutális :D jó! :D nagyon sok megosztó véleményt olvastam róla, szóval eldöntöttem, hogy minél hamarabb látnom kell ezt a filmet, és egyértelműen MOZIBAN! Ah. De jól döntöttem :D Azt hiszem imádtam :D Bár igazából nem is tudtam, pontosan mire számítsak. Az elején erős az indítás, szám nyitva, szemem csukódás nélkül figyeli a történéseket, a szívem a zene ütemére ver, és teljesen rázoomolok a vászonra. Aztán szépen lassan megértjük mi történik. Hollywood. Filmkészítés. Pénz. Sztárok. Emberek akik sztárok akarnak lenni. Emberek, akik sztárnak születnek. Sztárok, akik többé nem sztárok. Közben a filmgyártás darálása. Eszméletlen. A képi világ, aki ezt megírta, számomra ez még mindig felfoghatatlan, hogy ilyen munkákat tudnak lehozni emberek. Nem is értem :D Margot Robbie, imádlak, Brad Pitt, imádlak :D Diego Calva, gratulálok, szép belépő a filmes világba. Én ezt szerettem, azt hiszem egyszer majd újranézem, bár mozi nélkül nem lesz az igazi. A mozi, a film szerelmeseinek mindenképpen kötelező darab! És igen, egyetértek, nem lesz mindenkinek élvezhető. Nekem az!

Az első szó, ami eszembe jut a filmről az az undorító. Értem én, hogy ezzel akarják bemutatni, hogy mennyire züllött volt Hollywood akkor (és talán azért még ma is), de ebből a három órából nyugodtan kivághattak volna egy órányi hányós, orgiázó jelenetet, mert így nagyon elveszett benne maga a történet. Imádtam ahogy bemutatta a forgatásos részeket, őszintén lenyűgöz és el is borzaszt hogyan készültek régen a filmek, sokkal többet is elviselt volna ez a film abból a kavalkádból ahelyett, hogy minden áron a polgárpukkasztást erőlteti.

A színészekre nem lehet panasz és a történet is egész érdekes lehetett volna, de a megvalósítás nekem sokat elvett a filmélményből és csak egy fejfájást hagyott maga után.

Szerintem ez a film semmiről nem szólt azon túl, hogy megpróbálták felsorakoztatni benne az összes beteg, gyomorforgató, megbotránkoztató perverziót, ami egy embernek eszébe juthat. Sajnos ez kell a népnek, mert az emberek ingerküszöbe már itt tart, de én ezt nem tartom szórakoztatónak, sem minőségi filmgyártásnak.

Nem hiszem, hogy létezik tökéletes film vagy készülhet valaha, és biztos vagyok benne hogy a Babylon sem volt az. De nem éltem még át olyat, hogy egy 3 órás filmet, aminek érezni is lehetett a hosszát, néztem volna még legalább 2x ennyi ideig. Egyszerűen nem akartam hogy vége legyen. Soha.

Ez egy olyan film, amit vásznon kell látni. Filmre forgatták a filmek de méginkább a mozi szerelmeseinek. Olvastam mennyi munkát tettek a feldolgozásba, hogy nem csak előhívták hanem különleges ejárásokkal tették kontrasztosabbá, sötétebbé vagy épp világosabbá a szalagot. Végig nagyon zajos, és kicsit puha (utóbbit lehet a Westend ósdi vetítőrendszere okozta?) de így volt tökéletes, mintha nem is ma készült volna hanem a ’70-es években, vagy akár még régebben.

A történet hosszú és ugyan időnként kicsit leül, de egyszerűen magával ragad ez az izzadt kokainmámoros őrület ami akár az éjszakai partikon, akár a forgatásokon jelen van. Chazelle már-már videoklippeket megszégyenítő pontossággal vágta zenére az egyes jeleneteket; gyakorlatilag egy musicalt készített idegesítő dalok nélkül, csak zene szól és képek váltják egymást ritmusra, és így mesél olykor szavak nélkül, így teszi egyszerre vonzóvá és taszítóvá az álomgyárat.

Instagram oldalam: mozinaplo
Letterboxd és Mafab: erahurka