Húsz év után az egykori 9C tanulói újra találkoznak. Éppen kezdetét venné a vacsora, amikor Anna szót kér. Keserűen idézi fel szörnyű iskolai élményeit, melyek megkeserítették gyerekkorát. Anna Odell bátor és nagy vitákat gerjesztő debütáló filmje a dokumentumfilm és játékfilm határán… [tovább]
Kedvencelte 3
Várólistára tette 31
Kiemelt értékelések
Kino
Érdekes kísérleti film. Félig dráma, félig doku-dráma. Mindazonáltal engem zavar az az áldozat-mentalitás, ami ezt a filmet is szülte, mert lényegében ez egy terápiás film, és bár csak az idő dönti el, hogy működik-e annak, aki maga számára készítette, kétlem, hogy nagyon fog. Vegyük úgy, hogy túl személyes, bár eleve nem érzem egészségesnek, ha valaki áldozatként tekint magára és másokra ráhűzza az elkövető szerepét még 10-20 év elteltével is, itt pedig valamilyen formában ez történik. Mondjuk úgy, hogy egyfajta vissza-bullying, olyan bántottál engem, úgyhogy tessék, most számolj el vele a fél világnak. Én ezt sosem támogattam igazán, mert a társadalomban is megvan az a hierarchia és bántó lenézés, ami az iskolák folyosóin zajlik, szerintem minden skatulya rossz, de ha ő számon kérheti ezeken az embereken, amiket gyerekként műveltek (és hogy bezárva hagyták a fura, különc skatulyájába) akkor kicsit én is számon kérném rajta, hogy provokálja, kényelmetlen helyzetbe hozza ezeket az embereket, akik nem érzem, hogy szimpatikusabb képet alakíthatnának ki magukról. Legfeljebb, ha mindenért magukra vennék a felelősséget, de az ég szerelmére, azért ez elég irreális elvárás olyanok felé, akik alig emlékeznek, mert nekik csak játék volt az, ami a másiknak maradandó sérülés.
Megjegyzem én sem mentem el soha még egyetlen osztálytalálkozóra sem, pontosan azért, mert tudom, hogy ilyenkor az emberek jellemzően hozzák a régi formájukat, és nem szerettem az osztályomat, illetve nem vagyok túl büszke a sikereimre, hogy mutogassam azokat, de azért nem is forgatom fel az életüket csak azért, mert nem tudom elengedni a múltat.
csokidani
Huh, ez nagyon jo volt.
Sokat lehetne beszelni rola.
Sose tudhatjuk, kire milyen hatassal vagyunk, akar ontudatlanul is..
Kozepsuliban kotelezoen levetitenem osztalyfonokin. Rengeteget lehetne belole tanitani. Elmagyarazva, atragva, megvitatva.
Carmilla
Mint film nem tetszett, olyan, mint amit osztályfőnöki órán levetíthetnek és (jó esetben) aztán kielemezhetnek. Szóval túl dramatizált, mesterkélt, sőt megkockáztatom, hogy erőltetett lett a végeredmény. Volt egy szegény, csúnyácska lány, aki meg akart felelni a többieknek, de sosem fogadták be igazán, mindvégig közösségen kívül maradt, és láthatóan nem is tudott túllépni ezen. Hogy nem hívták meg, az egy dolog (bár ez sem az egész osztály akaratát jelenti, max. 1-2 ember sikeres aknamunkáját), – de miért akart volna egyáltalán elmenni??? Szóval nekem tök fura, és ezzel nem is tudok azonosulni. Végül is a filmmel mit mutatott be, gyakorlatilag bebizonyította, hogy ja, én még mindig az a fura lány vagyok, kínosan viselkedem, és ha bepörgök, olyan vagyok, mint egy betépett drogos (vagy borderline személyiségzavaros?)…
spoiler
