Kedvencelte 5

Várólistára tette 32


Kiemelt értékelések

Theana 

4-5 között vaciláltam, de végül maradok az 5 csillagnál. Ezekbe a gyorsan darálható netflixes sorozatokba mindig kicsit előítéletesen kezdek bele, és úgy tűnik most már sokadjára sem alaptalanul. Először is nagyon tetszett és baromira értékelem, hogy mindenféle témát felölel, ami sz.r ebben a társadalomban, kezdve azzal a nézőponttal, hogy a nő elsősorban legyen feleség, házasság után pedig megvalósíthatja az egyéni álmait, vagy ott van a verbális bullying, ami néha még jobban eltipor, mint amikor literálisan hozzá érnek az emberhez. Továbbá ott van a mozgássérült témakör, a gazdagság és a szegénység szakadéka, a hamis barátok, az identitáskeresés, a tanulás nem kortól függ, a szégyenérzet különbözőbb formája, a szexualitástól való félelem. Ezért is kár egy ilyen béna cím alá venni ezt a szösszenetet, mert ez sokkal többről szól, mintsem, hogy egy pár két tagja nem illik össze. Az a bajom, hogy olyan rövid, hogy noha érzékeltem ezeket az utalásokat, de ennyi alig kidolgozott karakterrel képtelen voltam ilyen kevés idő alatt érzelmileg is azonosulni. Az a jelenet ütött meg leginkább, spoiler.
A pillanatok alatt kiborult bilikonfliktussal meg nem igazán tudok mit kezdeni. Mindkettejük érzelmi alapon és hirtelen reagált, de ilyen állapotban nyilván nagyon nehéz lehiggadni és az aggyal „működni”, mégis én ezt az összebonyolódott katyvaszt (ami szerintem feleslegesen kap ekkora hangsúlyt) nem hiszem, hogy fogom folytatni. Sajnálom, mert az előzőleg felsoroltak miatt nálam jó esélye lett volna. És még a béna humorán is fel-felnevettem, plusz életemben nem játszottam a LoL-zel, de enélkül is teljesen élvezhető volt.

Haspók 

Nem világmegváltó sorozat, de van itt tiniszerelem, barátság, öröm, fájdalom és az élet kisebb vagy nagyobb kérdései is felmerülnek..egynek elment, nem lett kedvenc. Azt viszont bírtam, hogy az utolsó rész végére, mindenkiről lehullt a lepel.

S_Bíborka 

Dimple sok mindenkinek a begyében van. (Nem itt, hanem pl Goodreadsen, instagramon, meg molyon) Van, aki szereti a sztorit vagy Rishit, de Dimple akkor is kihozza a sodrából.
Én meg csak vártam és vártam, hogy mikor lesz idegesítő. És a végére egy kicsit tényleg az lett, de szerintem a vélemények befolyásoltak. Az kellett volna zavarjon, hogy az az álma, hogy IT girl legyen? Vagy talán az, hogy rettegett a szerelemtől? Vagy az, hogy megőrült az anyjától, akitől én is megőrültem volna? Esetleg az, hogy két tónus közül már nem a ráerőltetett, tanított értékeket tette magáévá (hindi) hanem azt, amibe beleszületett (amerikai)? Vagy az, hogy – az egyébként tényleg hihetetlenül tiszta és szeretni való. De lehet, hogy az, hogy tizennyolc évesen(!!), a fősuli kezdetén azt akarta szem előtt tartani, amiért odament: annak a jövőnek az ígéretét akarta beváltani, ami végre az ő kezében volt és az ő kemény munkáját igényelte. Nagyon nevettem Dimple és Rishi találkozásán. Ez volt a kedvenc jelenetem végig. A karakterek imádni valóak voltak, ugyanakkor a főszereplőinken kívül senki nem kapott mélységet, elég 2D-s maradt mindenki, klisés mellékszálakat adtak. Dimple és Rishi ugyanakkor változtak, fejlődtek, hatottak egymásra. Különbségeik ellenére is jól megértették egymást, számíthattak a másikra. Maga a kapcsolatuk alakulása mondhatni aranyos volt, viszont nekem kicsit elsietettnek tűnt. A végén pedig Dimple drámája kicsit túl lett játszva. Mit mondhatnék, élveztem, nevettem de sajnos folyton Bollywood járt a fejemben. A vége pocsék lett, és csomó szálat elvarratlanul hagytak. Haj, kapcsolatok, család…stb.


Népszerű idézetek

Theana 

Rishi Shekhawat: Hello, future wife!

1. évad 1. rész – Dimple és Rishi találkozása
2 hozzászólás
Theana 

Dimple's mom: Listen to me. Out of a million one will be Steve Jobs, and maybe three or four could become like Bill Gates. And the rest open a cybercafe nearby like Cheeba's son. You also open one after marriage. Dimple Cyber.

1. évad 1. rész – Dimple és Rishi találkozása
S_Bíborka 

Nagyi az élő Tindered.

1. évad 1. rész – Dimple és Rishi találkozása
Dariaa 

Dimple: És ha a szívben zűrzavar is van?
Dimple apja: A zűrzavar mindig az elmében van. A szív mindig tudja, mit akar.

2. évad 6. rész

Hasonló filmek címkék alapján