Az orosz bárka (2002) 73% 20★

Először is: valami egészen hihetetlen, hogy egyetlen egy hosszú jelenetből áll a film, vágás nélküli játék, lenyűgöző hangulatteremtés.
Őszintén, azt hittem úgy a film háromnegyedéig, hogy nem értem, egyszerűen nem tudom, mit látok. Hát látni a Téli Palotát, de érzeni…? Időn és téren át zuhantam, valami egészen hihetetlen volt az első fél óra, bolyongás és idegenkedés, kérdések és hideg; igen, azt hiszem, végig fáztam. A francia diplomata karaktere konkrétan az egyedüli szereplő, akivel, mint néző kontaktban vagy. A többiek életkellékek. A szobor, a gyerekek, az étkészlet, a múzeumi látogatók, a mostból kiszakadt emberek, Katalin, Péter. Mindenki.
Az utolsó fél óra viszont hideg zuhany volt, olyan volt a bál, akár egy esküvői felvétel, amit a páron kívül senki nem élvez, mert hosszú és unalmas. De aztán jött a végén a magyarázat, ami szerintem nagyon szubjektív – nekem azt jelentette, hogy mennyi elpazarolt óra, hét, hónap, év áll mögöttem; mint ez az elmúlt 30 perc.
És csak folyok, elfolyok itt az időben én is, csak az én utamat nem keresztezi egy francia diplomata, nem botlok lépésenként súlyos metaforákba, és nem… vagy talán igen?
Ez a film furcsa.
Hogy is van ez…?

Eredetileg az egyik órámra kellett megnézni ezt a filmet. A leírását elolvasva nagyon kíváncsi lettem rá, aztán ahogy elkezdődött, elég unalmasnak tűnt. Ahogy viszont elindultunk az Ermitázsban, és elkezdték váltogatni egymást a történelmi korok és nagy személyiségek, magamban tippelgettem, ki kicsoda lehet (mivel tanultam orosz történelmet, ez elég jó játék volt) és kíváncsian vártam, miről lehet majd felismerni a soron következő alakot. Elég érdekes, hogy csak az első világháború végéig megyünk (plusz van egy rövid jelenet a II. világháborúból, ha jól emlékszem), a bolsevik rezsim kimaradt a leosztásból… A végére határozottan megkedveltem a filmet, nagyon egyedi és érdekes a megvalósítása. Azóta pedig hömpölygök tovább, az idő sodrásában, valahogy úgy, ahogy az orosz bárka is teszi…

Húha, hát nekem ez a film már nagyon elvont volt. Magát a koncepciót nagyon érdekesnek találtam, de annyira nem vagyok ismeretes az orosz történelemben, hogy minden jelenetet el tudjak helyezni az időben, így sokszor én is csak sodródtam az árral, ami unalmassá és zavarossá tette a filmet. Nehéz volt a csillagozás, mert egy részről sok helyen rettentően untam, de az egyedisége adott valamennyi pluszt. Akik kedvelik a az elvontabb, művésziesebb filmeket, azok biztosan élvezni fogják, de szerintem nem az átlag nézőnek szól.

Egyedi. Azt hiszem ez a jelző illik rá.

Borzalmas volt a kamerázás. Egyszerűen sokszor magamról elfeledkezve nyújtogattam a nyakam ide vagy oda, hogy többet lássak, de a kamera leszűkítette a látképemet.
Különleges volt maga a film feldolgozása, a hang, kit nem láthatunk de olyan mintha az ő szemszögéből látnánk a történteket.
Egyszóval: rémes újdonság.

unalmas, ha nem vallod magad „elvont” elmének el se kezd