Az igazságosztó (Piszkos Harry 3.) (1976) 72% 36★

Valójában hatalmas csoda, hogy az egymást követő Piszkos Harry-filmek sorozata nem vált ugyanolyan szégyenteljes lejtmenetté a filmkedvelők szemében, mint Rambo mozik – igaz, a sokadik epizódokat a kutya se nézi manapság, de egyrészt Eastwood renoméja még ezt is elbírja, másrészt a széria mögött meghúzódó gondolat nem öregszik rosszul. Olyannyira nem, hogy a törvénytelenséggel és erőszakkal szemben fellépő törvénytelenség és erőszak elég fontos téma volt a hetvenes évek Amerikájában ahhoz, hogy a Bosszúvágy képében egy kultfilmet is kitermeljen, amivel szemben ugyancsak ritkán merülnek fel igazán hangos és heves retrospektív ellenszólamok.

Kezelhetjük tehát tényként, hogy Harry Callahan karakterében Eastwood talált valamit, ami nemcsak üzleti, ipari alapon érdekelte őt, hanem világnézeti és életérzés tekintetében is – és tényleg, ez a kemény és öntörvényű figura nem egyszerűen csak rímel a színész karrierjének első harminc évében játszott összes szerepre, de általában véve is beleillik az általa képviselt mindenkori életfelfogási mintákba. Piszkos Harry egy western hős a XX. század felkavart, évtizedről évtizedre nagyokat változó világában, annak a nagyon egyszerű, mégis nehezen felkérdezhető szellemiségnek a hírnöke, miszerint a fegyvert ragadók fegyver által vesznek el – ergo a feldolgozott történetek mindig tesznek róla, hogy a kegyetlen és gátlástalan bűnözők kegyetlen és gátlástalan módon véletlenül se csússzanak át a jog vélt-valós kiskapuin, ehelyett egy kemény fickó jókora stukkere törjön felettük pálcát, lehetőség szerint minél jobban kielégítve a néző igazságérzetét.
Az igazságosztó különös kis pikantériája, hogy hatásmechanizmusa megegyezik a Volt egyszer egy… Hollywoodot mozgató dramaturgiai logikával: a mai szemmel kicsit sem komfortos főhős őrült hippik erőszakhullámát torolja meg, olyan bestiális, zavaros eszmék nevében az őrület határára merészkedő akciót ellenpontoz, amire a film előtt ülve nincs jobb és helyénvalóbb reakció, mint az ellen-vérfürdő – és ráadásul itt is van egy csomó nyugtalanító, őrült fiatal lány, meg egy Tex nevű seggfej. Callahan kap egy női segítőt is, amivel a készítők ebben a darabos és finoman szólva kétdimenziós világban kifejezik, hogy a konzervatív/republikánus hős igenis fel tud nőni az új idők új szellemiségéhez, de ehhez a női hős fejlődéstörténete is szükséges adalék – ezt gyakorlatilag máig is szőnyeg alá söpri az összes médium, ami világnézeti szemellenző mögül akar női hősöket a férfiak helyére erőltetni.
És mi sül ki ebből végeredményként? Egy veszettül szórakoztató, kevésbé potens, de a céljait maximálisan elérő akciómozi, amit már a mai sztenderdek szerint is tekinthetünk kockázatmentes, de mégis közölnivalót felvillantó blockbusterként. Igaz, James Fargo rendezése ugyanolyan utánérzése csak Don Siegel munkájának, mint Jerry Fielding zenéje Lalo Schifrinének (rém érdekes hallani, hogy a hangszereléseket teljesen levette az elődtől, de annak szenvedélyét képtelen volt reprodukálni), de minden összetevő hozza a kötelező szintet.

Régen láttam, alig emlékeztem rá, és nagy meglepetést okozott. Piszkos Harry harmadik nekifutásra is önazonos karakter maradt, érdemes vele foglalkozni még napjainkban is!

Harry Callahan megállíthatatlan. San Francisco legkeményebb zsaruja harmadjára is felcsatolta pisztolytáskáját, hogy rendet tegyen a nagyvárosban. Sajnos elég felemás módon. Az első rész egy sötét thriller volt, míg a második etap egy igen brutális akciómozi. Az igazságosztó azonban bármennyire is erőlködik, igazából a gatyájába csinál és megmarad egy mezei akciófilmnek, ami nem is igazán maradandó. Mondjuk negyedik rész megjelenéséig ez volt a legjövedelmezőbb epizód, de az egy dolog. A film ettől függetlenül gagyi.
Egyrészt valami oknál fogva túlontúl oldott. Nincs meg az első rész feszült atmoszférája, de a folytatás erőszakossága is mintha eltűnt volna. Helyette kapunk egy rakás hippit, mint rossz fiúk, akik fegyvereket rabolnak és prédikálnak, hogy aztán Harry szokásához híven feltörölje velük a padlót. Kedvenc zsarunk új kollégája is totál jellegtelen. A készítők azzal próbáltak újítani, hogy egy hölgyet kap Harry maga mellé, de Kate karaktere kimerül abban, hogy hűséges kiskutyaként lohol a nagyágyú mellet. A felvételi vizsgáján legalább Harry kimond egy nagy igazságot, ezért jár a piros pont.
Az akciók is elég lagymatagok, semmi kiemelkedő, bár a film eleji borüzletes zúzás elég pofás, illetve a fináléban is van egy-két jobb pillanat. Viszont mikor kb. 10 percig kell nézni, hogy Callahan egy rosszcsontot üldöz, az már inkább fárasztó, pláne, hogy az egész szekvencia totál jellegtelen.
Az igazságosztó megmarad egy szimpla akciófilmnek, mely semmi kiemelkedőt nem tud nyújtani. Hála az égnek elég rövid, illetve Eastwood még mindig nagyon kemény, így bőven a fogyasztható kategóriába esik.

Nagyon jó, de kicsit lazábbnak érezhető akciófilm.

Lehet, hogy ez volt a legrövidebb, de nekem ez tetszett eddig a legjobban, az elsővel vetekszik. :)