Egy Jennifer Spencer nevű fiatal nőt és a húgát egy karneválon megtámadja egy csoport nehézfiú, akik megpróbálják megerőszakolni őket. Jennifer húga beleőrül az élménybe, ő pedig bosszút esküszik. Egyesével felkutatja az erőszaktevőket, és egyszerűen lelövi őket. Harry Callahant bízzák meg az… [tovább]
Az igazság útja (Piszkos Harry 4.) (1983) 40★
Szereplők
Kedvencelte 5
Várólistára tette 17
Kiemelt értékelések
Itt állt helyre újra a világ rendje. Eastwood jött, látott és a ’80-as évekhez igazította ikonikus karakterét. Az igazság útja egy vérbeli Piszkos Harry mozi, mely egyben a széria legbrutálisabb darabja, véleményem szerint az első rész után a legjobb rész.
Az egyik legnagyobb pozitívum, hogy mellőzték azt az oldottabb hangulatot, ami Az igazságosztót jellemezte. Eastwood persze nem hanyagolja a humort, de ez vagy a tökös dumákból adódik, vagy tényleg stílusos, ha néha picit bugyuta is. A hangsúly mégis újfent a cselekményen, illetve annak morális tartalmán van. Eastwood ezúttal az alapokhoz nyúl új megvilágításban: Mi történik, ha egy civil veszi kezébe az igazságszolgáltatást? Itt látszik, hogy Az igazság útja végtére is egy bosszúfilmre húzza fel az egész sztorit, azonban morcos tekintetű barátunk olyan ügyesen vezényli le az egészet és tölti meg mélységgel, hogy ez egy percre sem válik zavaróvá.
Nem mellesleg a negyedik rész tényleg tökös, olyannyira, hogy ha megnézeted egy kisbabával, annak rögtön szakálla és mellszőrzete nő. Harry nem vacakol, lazán lövi halomra a rossz fiúkat, akár egy kávézóban, akár egy vidámparkban. Nincs polkorrektség, nincs finomkodás. Csak a jó öreg ’80-as évek…
Ez a film nekem témáját tekintve párhuzamba állítható a második résszel, de valahogy sokkal jobban árnyalja, sokkal elgondolkoztatóbbá teszi témáját, és épp ezért tulajdonképp Jenniferért sokkal inkább aggódik az ember, mint Callahanért. De persze eközben nagyon megy az akció, tökéletesen sikerült a bosszúdráma mögött meghúzódó érzelmek köré egy brutális, pörgős filmet összehozni.
Népszerű idézetek
Folytatása
Összehasonlítás |