Kedvencelte 109

Várólistára tette 252


Kiemelt értékelések

Haspók 

Készíthetnének több ilyen filmet és iskolákban is bemutathatnák őket, hátha olyan jó hatással lenne a gyerekekre, hogy a későbbi felnőttek már egy jobb világot teremtenének maguknak, ahol mások elfogadása nem kérdés már, ahol nincs széthúzás, gyűlölködés, harag, ahol a szeretet uralkodik. Szépen álmodom tovább.
A film elejétől a végéig könnyekben úsztam, persze ez a hiperérzékenységemnek is köszönhető. Annyira, de annyira pozitív volt mindennek ellenére a történet, annyi tanulsággal tele, hogy nem lehetett nem szeretni minden egyes pillanatát.
„Ha egyszer eldöntheted, hogy igazad legyen vagy kedves légy; légy kedves!”
„Légy kedves mindenkihez, aki nehéz csatát vív és ha igazán látni akarod milyenek az emberek, csak annyit kell tenned, hogy figyelsz.”

Zahra 

Imádom ♥
Annyira édes Auggie, istenem. És mindazok után, ahogyan bántak vele, mégis kedves maradt a többiekhez és végül spoiler
Tudom, hogy a film fő mondanivalója az volt, hogy ne ítéljünk külső alapján, Auggie-t helyezve ezzel előtérbe, mégis engem Via helyzete is eléggé megérintett. Auggie miatt nagyon el lett hanyagolva és egyáltalán nem foglalkoztak vele a szülei, azt sem tudták mi folyik körülötte. Így egyszerre két „tragédiát” láthattunk a filmben, méghozzá két szemszögből.
Tetszett ez a kettős elosztás, hogy Via helyzetébe is jobban belepillanthattunk.
Még Owen Wilson alakítása is tetszett, pedig amúgy nem igazán kedvelem, így ez nagy szó.

Nihilchan 

Nagyon szeretem a könyvet, szerencsére remek lett a film is. Ezt a történetet minden kiskamasszal megismertetném. A harmincadik perctől a végéig folyamatosan bőgtem, pedig ismertem a sztorit. Kiváló színészi munkákat láthattam; a felnőttek is rendben voltak, de abszolút ki kell emelni a gyerekeket, mert ők vitték el a filmet. Jacob Tremblay nagyon tehetséges fiú, de Noah Jupe is remek volt. Szerettem, hogy nem csak Auggie szemszögét láthattuk, hanem kaptunk kicsit Via, Miranda és Jack érzelmeiből is. Ez egy nagyon pozitív, bájos humorral rendelkező, mindenkinek-látnia-kell kategóriás film. Ó, és aki még nem olvasta, az röppenjen rá a könyvre. Totálisan megéri.

Szeszj 

Gyönyörű volt, egyszerűen elvarázsolt, megható, szívhez szóló. Úgy sajnáltam Auggie-t, ennyi mindent elkel szenvednie ilyen fiatalon, de ő mégis is erős maradt és bátor. Csodás barátai lettek aminek annyira örültem hogy ennyire egy melegszívű barátokra tett szert, mind például Jack, aki maga is egy csoda, ahogy védelmezte Auggie-t az valami rendkívüli de ugyan úgy mondhatnám Summer-t, vagy a végén a srácokat is. Julian-t is sajnáltam, undorító amit tett de ilyen szülőkkel nehéz lehet, huu az anyja de felidegesített. Borzasztó hogy hány ilyen ember van a világon.
A másik rész pedig az hogy egy kicsit betekintést láthatunk Via életében is, aki szerintem egy csodálatos ember, nem lehetett könnyű neki, de nagyon szereti az öcsét ami gyönyörű. Mirandát is megértetem és sajnáltam de örültem neki hogy kibékültek spoiler. Daisy pedig megszakadt a szívem! :((
Julia Roberts és Owen Wilson remekeke voltak, mindkettő színészt szeretem és itt is zseniálisak voltak.
Szóval ez egy gyönyörű film, biztos vagyok benne hogy még megnézem! Én mindenkinek ajánlani tudom. ❤❤

Chris_teena

Nagyon régóta készülök megnézni, de valahogy eddig nem vitt rá a lélek. Nagyon jó film, és bár Auggie szempontja is bőven fájdalmas, Via élete sem habostorta. És a szülőké sem. Ezt minden gyerekkel meg kéne nézetni. Talán megértenék, hogy a szavaknak és tetteknek hatalmas súlya van, ami egy egész életet tehet tönkre. Az iskolai bántalmazás, legyen az fizikai vagy lelki, szörnyű dolog. A gyerekek irtó kegyetlenek tudnak lenni a társaikkal. Talán pár ilyen film megnézése kicsit segítene a fiataloknak, hogy belelássanak a másik helyzetébe.

kiruu 

Annyi mindenki leírta már, hogy miért egy csoda ez a film. Felesleges lenne nekem is.
Auggie, a kidobóst én is utálom! Summerben felfedeztem önmagam. Általánosban a legjobb barátnőm egy olyan lány lett, akit mindig csúfoltak és piszkáltak.
Via, nem csak megértő vagy, de egy csoda is. Nem sok testvér viselne így egy ilyen életet. És jött Justin, aki elrabolta az én szívemet is.
Daisy pedig…♥

Törpillaa

Nagyon aranyos egy film ez. Tanulságos, és megható, nekem nagyon tetszett. A szülők is jó fejek voltak, és a kis Auggie is tök cuki volt. Eleinte tartottam ettől a filmtől, nem tudtam, miről fog szólni, de kellemesen csalódtam. :) Annyira szerethető volt ez a történet, az elejétől a végéig. A kiskutya is nagyon cuki volt. spoiler Ezt mindenkinek meg kellene néznie egyszer, főleg a gyerekeknek a suliban, meg az olyanoknak, akik akár szóban, vagy cselekedetben, fizikailag bántanak másokat, azért mert nem olyanok, mint ők, és szerintem tanulhatnának ebből a filmből is egy kicsikét, a mondanivalójából. Néhány embernek tuti nem ártana… Jól összerakták ezt a sztorit, szerethetőek a karakterek, és fontos mondanivalója van, a vége is tökre tetszett nekem. Lehet, hogy újranézős lesz majd ez a film is, olyan jó volt. :)

NaNa_88

Imádtam.

Sokakhoz hasonlóan nekem is nagyon tetszett a több szemszög, hogy nem csak Auggien keresztül látunk mindent. Így olyan dolgokba is betekinthettünk, amikről egyébként nem tudtunk volna meg semmit, mert nem kapcsolódik közvetlenül a kisfiúhoz. spoiler Nagyon jól esett, hogy nem csak arról szólt, hogy az eddig eléggé elszigetelten elő fiú hogyan birkózik meg azzal, hogy kikerült a közösségbe.
Amit nem vártam még, hogy rengeteget mosolyogtam is rajta. Sokszor nem a negatív érzésekkel hatott meg a film. A gyerekek nagyon édesek voltak. Jack Willt konkrétan egész végig halálra akartam ölelgetni. Elképesztően cuki az a kissrác. :D
Attól függetlenül, hogy egy nem hétköznapi fiú a főszereplőnk, mégis a felvetődő gondok mindennaposak. Egy átlagos ember is át tudja őket érezni. Azt hiszem máskor is elő fogom még ezt venni. Jó érzéssel töltött el, ami miatt már most rögtön újra is tudnám nézni.

MLauri

Jaaaj hihetetlenül édes volt, a film közben nagyon sokszor könnyek árasztották el a szememet. A mondanivalója rettentően fontos, és örültem, hogy minden gyerek kissé döbbenten jött ki mellőlem a film végén, remélhetőleg a szavak és tettek súlyán elgondolkozva. Ezek után remélem mindenki háromszor végiggondolja, mielőtt bármit is mondana. Kedvenc karakterem Jack Will <3

liliannahorvath

Hihetetlenül gyönyörű egy film és úgy örülök, hogy létezik.
Auggie története szerintem mindenkinek tanulságos lehet sőt mitöbb szerintem mindegyik szereplő története tanulságos lehet.
Nagyon tetszett, hogy nem csak Auggiet ismertük meg jobban, de a körülötte lévő embereket is. Minden történetnek valóban 2 oldala van és ezt remekül mutatja be a film.
Konkrétan szét bőgtem a fejem ezen a csoda filmen, megható volt, szomorú, tündéri és humoros. Szerintem tökéletes egy családi film, vagy csak úgy általában tökéletes egy film.
Én nagyon élveztem és iszonyat szerencsésnek mondhatom magamat, hogy megismertem ennek a nem mindennapi kisfiú történetét.
Nézzétek meg mindenképpen! ♥


Népszerű idézetek

Zahra 

Via: Miért olvadnál be, ha arra születtél hogy kitűnj?

Zahra 

Auggie: Légy kedves mindenkihez, aki nehéz csatát vív és ha igazán látni akarod milyenek az emberek, csak annyit kell tenned, hogy figyelsz.

Dariaa 

Ha egyszer eldöntheted, hogy igazad legyen vagy kedves légy; légy kedves!

kiruu 

Auggie can’t change the way he looks. Maybe we can change the way we see.

kiruu 

Sometimes I think my head is so big because it is so full of dreams.

kiruu 

I know you don’t always like it but I love it. It’s my son’s face. I want to see it.

kiruu 

You are a wonder Auggie. You are a wonder.

kiruu 

When given the choice between being right or being kind choose kind.

kiruu 

It’s not enough to be friendly. You have to be a friend.

Titi

Via: Miért olvadnál be, ha arra születtél hogy kitűnj?


Hasonló filmek címkék alapján