Az én XX. századom (1989) 29

My Twentieth Century
102' · magyar, nyugatnémet · dráma, vígjáték 12

1 díj · 0 jelölés

1899 szilveszterén a XX. századdal egyszerre érkezik Magyarországra az Orient expresszen Dóra és Lili, az egymástól kisgyermekkoruk óta elszakított, s azóta is külön utakon járó ikerpár. Dóra könnyelmű kis szélhámosnő, Lili anarchista. Egyszerre szállnak le a vonatról, de továbbra sem… [tovább]

Képek 1

Szereposztás

Dorota SegdaDóra / Lili / Anya
Oleg JankovszkijZ
Paulus MankerWeininger Ottó
Andorai PéterThomas Edison
Máté GáborX.
Czvetkó SándorAnarchista fiú
Kovács Ágnesiker kislány
Kovács Eszteriker kislány
Kéry Gyulaékszerész
Andrei Schwartzsegéd

További szereplők

Kedvencelte 6

Várólistára tette 32


Kiemelt értékelések

Lali 

Nagyon nagyra tartom Enyedi Ildikót, világviszonylatban is.
Először a Bűvös vadász nyűgözött le tőle, később a Simon mágus, s majd csak legvégül találkoztam Az én XX. századommal, a legkorábbi nagy filmjével.

Érdekes, hogy nemrég írtam Kieslowski Veronika kettős élete kapcsán az ikerlélekség témájáról, s most ez itt ismét visszaköszön.
Csodálatos XX. századelő megformálás, gyönyörű fekete-fehér filmezés, nagyszerű hangvilág – a csillagangyalok gyermeki suttogása zseniális –, szép színészi játékok: ezek a film formavilágának dicséretei.
A film, amely számomra egy szokatlanul mély önmegmutatás.
Ennyire sűrű, ágas-bogas, mindent megmutatni akaró, mégsem tolakodó, mégsem harsány „ez vagyok én”-t ritkán látni.
Csodálatos filmvers ez az egész tulajdonképpen, merthogy alapvetően lírai a megközelítés, a történetjelleg ehhez inkább csak keretül szolgál.

És az angyalok – ismét csak Kieslowski-ra visszautalva – itt gyakorlatilag tételesen is megjelennek.
Mondhatnám Enyedi Ildikóval kézenfogva.

arpihajdu 

Enyedi Ildikó jól feladta a leckét első nagyjátékfilmjével. Ha röviden jellemezni akarom a filmet, akkor úgy fogalmazhatnék, hogy egy szép történet művészfilmes elmesélése, amelybe egy egész korszakot sikerült belesűríteni. És azt is elmondhatom, hogy ennyire vicces művészfilmet nagyon ritkán láthatunk. Nemrégiben láttunk egy olyan művészieskedni próbáló filmet (inkább nem nevesítek), amelyben ember legyen a talpán, aki logikát tudott találni abban, hogy miért éppen azok az adott jelenetsorok vannak egymás után komponálva, amik. Az én XX. századomban sem állítanám, hogy minden egyes képkockánál éreztem a szerkesztésbeli tudatosságot (ez simán lehet az én hibám is), de ennek ellenére ez egy rendkívül szórakoztató film volt, amelyben első film ide vagy ide, már erőteljesen érezni lehet Enyedi rendezői stílusát. Főszerepben egy ikerpárt láthatunk (Dóra és Lili, s aki játssza őket: Dorota Segda), akik nagyon fiatalon elszakadnak egymástól, s épp 20 éves korukban, éppen akkor érkeznek Magyarországra, amikor a dátum: 1900. január 1. Talán közhelyes, de az ikrek két teljesen ellentétes személyiséggel rendelkeznek: egyikőjük egy igazi szélhámos, aki bárkit képes becsapni, míg a másik a maga egyedi módján anarchista. Ketten két különböző utat járnak be, ám van bennük egy közös: Z. úr (Oleg Jankovszkij), aki külön-külön ismeri meg a lányokat, s milyen ügyesen játszik el a film azzal, hogy Z. úr a két hölgyet egynek tekinti. A hármójuk története mellett pedig láthatjuk azt a fajta átalakulást a XX. századra vonatkozóan: a modernizmus éltetése (talán nem is annyira véletlen Edison figurája, aki a találmányaival alapjában változtatta meg az emberek hétköznapjait), ám elég csak a történelmi ismereteinkre hagyatkozni, hogy lássuk, a 20. század az önpusztítás időszaka az emberiség számára. A technikai fejlődés mellett megjelennek más, az időszakhoz kötődő eszmék, ideológiák is (elég csak a Test és Jellem című előadásra gondolni, amely a film egyik legérdekesebb és egyben legviccesebb jelenete, egy nőkkel teli teremben ilyen antifeminista szöveget nyomni, ehhez nagyon bátornak kellett lennie a professzornak) jelezvén azt, hogy ez a század mennyi mindent hozott az emberek számára. A történetre visszatérve: három ember kalandos útját követhetjük végig, egy szimbolikus lezárással (Z. urat egy szamár vezeti be egy tükörterembe, ahol először fog találkozni a két lánnyal), nagyszerű hangulatban (abszolút indokolt a fekete-fehér fényképezés), sajátos, Enyedi Ildikóra jellemző humorral. Öröm számomra, hogy moziban is meg lehet tekinteni, úgyhogy aki teheti, ne hagyja elveszni ezt a remek lehetőséget. A konklúzió: egy művészfilmnek is meg kell teremtenie a hangsúlyt a nem mindennapi szerkesztési elvek és egy átlagos mozi néző igényei között. A művészi hatás elérése lehetőleg ne az érthetőség rovására történjen. Az én XX. századomat (többnyire) értettem, s szerettem. Ennek fényében még jobban drukkolok ma este Ildikónak az Oscar-gálán!


Hasonló filmek címkék alapján