Az élőhalottak éjszakája (1968) 50

Night of the living dead
96' · amerikai · horror 16

Barbra és Johnny apjuk sírját látogatják meg, mikor egy idegen a férfira támad. Halott öccsét hátrahagyva Barbra egy elhagyatott farmházba menekül, ahol élete legfélelmetesebb éjszakája vár rá…

(port.hu)

Képek 8

Szereposztás

Duane JonesBen
Judith O'DeaBarbra
Karl HardmanHarry Cooper
Marilyn EastmanHelen Cooper
Keith WayneTom
Kyra SchonKaren Cooper
George A. RomeroRiporter Washingtonban
Russel StreinerJohnny

Kedvencelte 5

Várólistára tette 40


Kiemelt értékelések

Honey_Fly 

A kedvenc zombis filmem, pedig nem gyerekként láttam először hanem huszonéves fejjel. Ahogy @zajec írta, a fekete-fehér látvány csak fokozta az élményt. Nagyon jó karakterek, remek sztori, hatásos kivitelezés. Amiből a mai napig idézek az nálam 'classic' kategória.
„They're coming to get you, Barbara!”

eNNBeus 

Klasszikus horror, amit most lattam először, ráadásul moziban. Nem tetszett, nem tudok mást írni.

Negative_Singularity

Simán elmenne egy mostani mozifilmnek is, a fekete-fehér látvány nem vett el belőle, inkább hozzátett, mintha szándékosság állt volna mögötte és nem elavult technika. A karakterek végre éltek (ezt rettenetesen hiányoltam pár Romero filmben), a zombik pedig a már megszokott félhulla léttel igyekeztek húshoz jutni, némi fantáziával: eszközt használtak, ami igazán meglepett, de a „csalódás” mindenképpen pozitív volt.
És a vége… imádtam a drámát, ebben a filmben nincsen személyes happy end, csak kollektív, az emberiség számára; de az egyén nem számít.

AnnaAnn

A kedvenc zombis filmek között van, nem érdekes, hogy fekete-fehér, vagy régi. Romero klasszikusa, méltó társa a későbbi filmeknek.

arpihajdu 

A modern zombifilmek előfutárához, vagyis Az élőhalottak éjszakájához kettős érzelmekkel viszonyulok. Egyrészt a technikai részéről lerí, hogy nagyon alacsony költségvetésből készült, az akció- és ijesztgetős jelenetek mai szemmel iszonyatosan gagyinak tűnnek, s összességében ez egy horrorfilm, de ma már ettől megijedni szinte lehetetlen (persze, hogy milyen hatása lehetett 1968-ban, arról nem tudok). A technikai részéről egyedüli pozitívumként épp azt tudnám ki emelni, hogy fekete-fehér, mert ez ad a filmnek egyfajta nyomasztó hangulatot, amire szükség is van.
Másrészről pedig – és ezt nem gondoltam volna, hogy egy zombi filmről ilyet fogok írni – az olcsó felszín mögött valódi mélység van, s ehhez is szükséges a történelmi háttér. 1968-ban ritkaságszámba ment az, hogy egy színes bőrű színész legyen egy film főszereplője, aki még ráadásul fehéreknek dirigál, plusz meg is üti őket (köztük egy hölgyet is), s ez igencsak merész húzás volt Romerótól és csapatától. Ha a zombikat nézem (bár ez a megnevezés egyszer sem hangzik el a filmben) akkor is azt látom, hogy valóban megvan az a fajta analógia, amely a az élőhalottakat a fogyasztói társadalommal köti össze, s emellett még ott volt az a fajta, médiára való reflektálás is, hogy hallgassuk a híreket, mert amik ott elhangoznak, azoknak lehet hinni, és így tovább. Furcsa, de valamiért azt érzem, hogy talán ez az egyetlen hitelesnek mondható zombifilm, hiszen minden újabb alkotás ebből indul ki, van aki egy az egyben utánozza, van aki próbálja ezt a világot fejleszteni, de a kiindulópont kizárólag Romerónak e filmje. Szerintem ez tipikusan olyan film, amelyet vagy nagyon szeret valaki (és akkor az egész zombi-zsánert kedveli) vagy nagyon utál (és akkor az egész zsánert utálja). Engem sokkal inkább a mögöttes tartalom fogott meg benne, és bár nem vagyok az a fajta ember, aki kimondottan szereti a zombifilmeket, de véleményem szerint ez egy üdítő kivétel, mert mint zombifilm, Az élőhalottak éjszakája az egyik, ha nem a leghitelesebb.

Gothic01 

Nehéz egybeforrasztani az élményt, ugyanis amennyire problémás volt az első fele, legalább annyira tetszett a második fele.

A fekete-fehér látványvilág nagyon tetszett, és sajnálom, hogy csak ritkán csinálnak mostanában fekete-fehér filmeket, ad egy olyasféle hangulatot, mélységet, elvontságot, ősmozi-élményt, amihez képest a színes kép fakónak, üresnek és megfáradtnak hat.

Viszont 48 percig komolyan szenvedtem, még azt is fontolgattam, hogy megállítom, és majd napközben nézem meg a maradékot. Nem akart történni semmi, elnyújtott volt a semmittevés, a nyűglődő melodrámák az arcjátékokban, totálisan indokolatlan pillanatokban is… Főként Barbra, a szőke nő idegesített a legjobban, sokkal inkább keltette egy életképtelen, haszontalan, ostoba, hisztis liba benyomását, mint egy komoly traumán átesett, sokk hatása alatt álló személyét. Egy idő után bosszantott is, hogy a főszereplő pátyolgatja, mikor semmivel se járul hozzá a túlélésükhöz, még csak annyira se hajlandó, hogy néha kinyögjön pár szót; csakis annak köszönhette az épségét, hogy fel lett karolva, mert a művésznőnek kényelmesebb volt elhagynia magát, mint használni a fejét. Amikor a főhős fellökte az ebédlőasztalt, és elkezdte szétszedni deszkának meg tüzelőnek, ő meg nagy bamba bociszemekkel összehajtogatta a fotelbe lehajított asztalterítőt, majd andalogva dédelgette, mint valami plüssmacit, akkor már nagyon drukkoltam neki, hogy mi hamarabb tépjék szét. :P (De igazából az összes női karakter borzalmas volt, picsogó kis beteg madárfiókák, egy értelmes, önálló gondolat vagy cselekedet nélkül. Frusztrált az a kép, ami a nőkről kirajzolódott a filmben, minden buta szempilla rezegtetésnél és szájtátásnál pofon vágott a kor vaskos szexizmusa.) Erősen úgy festett a kint botorkáló, érdektelen 4 ghoul-lal és a pánikhelyzetben pattogó karakterekkel, hogy csak túldramatizálják az emberek a helyzetet.

Aztán kezdetét vette a második 48 perc, és mintha egyszeriben megtáltosodott volna minden és mindenki.
Nagyon jót tett a történetnek, amikor felbukkant a többi karakter, és elkezdtek vitázni, terveket kovácsolni, bekerült valamiféle feszültség a történetbe, amit a rádió-és tévéközvetítések tovább fokoztak. Ami addig csak vánszorgott, egytől-egyig megelevenedett. Egyre izgalmasabb lett, hirtelen azon kaptam magam, hogy eleresztettem minden korábbi fenntartásomat, és megfeszülve várom, mi történik. Nem látszódott meg az alacsony költségvetés és a korból fakadó technikai elmaradottság, az a jelenetsor, amit körömrágósnak szántak, az körömrágós is volt. Mai, gyilkosságokon, akción, látványfilmeken és interneten nevelkedett, Z generációs fejjel is. Jó volt látni, ahogy feltalálták magukat a szereplők, mint ahogy azt is, hogy az egy menedékbe kényszerült kis csapat… mégse vált igazi csapattá, – repestem az örömtől, amiért annak ellenére, hogy ez minden valamire való zombis film őse, mégse ehhez köthető a „közösség ereje” klisé – mintha a rendező csak gúnyolta volna az emberiséget, mondván; ha élet-halál helyzet áll fenn, akkor se képesek egy oldalra állni, akkor is azok a piti áskálódások folynak, amik nagyobb emberek esetében háborúhoz vezetnek. Ez pedig nagyon reális és nyers volt. Remek lett az emberek rendszerbe vetett hitének a kigúnyolása is; nézd a híradót, tedd jó kiscserkész módjára, amit a bácsik mondanak, aztán jön a hatóság, és megmentenek, mint a mesében a lovagok. Ennek a fricskának a kiteljesedése volt az utolsó jelenet, ami igencsak megmosolyogtatott, ilyen egy elegáns középső ujj a hatvanas éveknek.

Persze a konkrét élményen kívül már csak azért is fontos és határokat feszegető film ez, mert ez volt az első film, aminek fekete színész játszotta a főhősét. Ebben a filmben mutattak először, közelről, naturálisan gyilkosságokat a finomkodás helyett. Ebben a filmben használták először… és talán elmondhatom, hogy korrekt kivitelben kizárólagosan metaforaként a zombikat, valami nagyobbként és rémisztőként, mint csoszogó kannibálokként; metaforaként az agyatlanul menetelő katonákra, akiknek a parancsra megcsavarodik valami a fejükben, és kirepül a józan eszük.

Arról nem is beszélve, hogy az a képsor, amiben a ghoul-ok a furgon utasaiból lakmároznak, még 2020-ban is morbid, undorító és nagyot ütő. Kiemelkedő gore-élmény. Nyers és reális benne a művér és a maszkok is, ez a plusz… hiányzik a gyönyörű, aprólékos CGI attrakciókból, nem tudják velük elérni azt a hatást.

OFF: Most már nem bánom, hogy nem találtam feliratot az Eyes Without Face-hez, mert akkor nem kötött volna ki a nézési listámon ez a film.

fayakezdet 

A maga idejében biztos megállta a helyét, de engem untatott.

JackTheStampede 

Sajnos ennél is mint a legtöbb klasszikusnál a remake-et láttam előbb és mivel a befejezésen kívül nem sokban tér el a két film így egy kicsit sem tudott újat hozni a történet. Azért örülök, hogy láttam Romero klasszikusát mert egyszer mindenképp érdemes megnézni ugyanis George A. Romero volt a zombis filmek egyik úttörője. Bár a zombik nem voltak valami jók és egy-két helyen megcsillant az amatőr statiszták játéka azért poén volt.


Hasonló filmek címkék alapján