Az istenek otthona (Asterix 9.) (2014) 75% 38★

Rendkívül szkeptikus voltam ezzel a rajzfilmmel kapcsolatban – 3D-s animáció egy Asterix munkában? Nincs az az isten! Elvégre Asterix a maga mindenkori valójában már legelőször is pontosan úgy jelent meg a kulturális szférában, ahogy a közismertebb rajzfilmekben láthattuk. Bár kísérő karakterei egy picit változtak az első fellépésüket követően, maga a vitéz gall már első alkalommal is tökéletes volt, és az élőszereplős filmek esetében is kizárólag a közönség belátásának volt köszönhető, hogy elfogadták akár Clavier, akár Baer, akár Cornillac játékát – mert hát a film az film. No de animációs mozit készíteni 2D-s rajzok helyett 3D-ben, számítógéppel… hát ez valami egészen új és egészen ijesztő dolog egy rajongó számára.

És bár csak harmadik nekifutásra tudtam végignézni, azt kell mondanom, az új forma működik – ehhez viszont kellett az is, hogy a készítők egy ritka politikus, jól dramatizálható, komoly mondanivalóval bíró képregényes eredetiből dolgozzanak. Ez Az istenek otthona, mellyel Goscinny és Uderzo az 1968-as franciaországi eseményekre reflektált a maga szelíd módján, mindenesetre indulattal és érzésekkel, frusztrációval töltve meg az egyébként általában napfényesebb Asterix sztorikat. Nem ez az első eset, hogy egy Asterix-történet a megszokottnál sötétebb, veszélyesebb tónust kapott: hasonlóan lelombozó és átszellemült alkotás volt az Asterix nagy csatája is.
Az istenek otthona esetében a számítógépes animáció azért működik jól, mert nem vesz el igazán az élményből. Gyorsan megszokható, nem kimondottan esztétikus, de próbál hű maradni az alapanyagához. Ezért is érthetetlen kissé, miért kell 3D-s animációval elkészíteni egy fix és évtizedek óta változatlan 2D-s grafikák által inspirált rajzfilmet, de ezt engedjük el…
A sztori viszi a hátán a technikai megvalósítást. Van miért izgulni, vannak komoly tétek, nagy veszély fenyegeti a falut, és ami fontos: a humor nagyon ott van! Sokszor nevettem fel hangosan a nézése közben. A magyar szinkron is dicséretet érdemel, Schnell Ádám annak ellenére remek Asterix, hogy igazából sosem merült volna fel bennem lehetőségként, és Schneider Zoltán Hasarengazfixe is nagyon eltaláltan cseng – főleg mivel az embernek akaratlanul is a Brickleberry Woody-ja rémlik fel a fejében… Az egyedüli aluldimenzionált hang talán Obelixé, Gesztesi Károly orgánuma valahogy túlságosan elhasználttá vált már ehhez a karakterhez.

A film technikai szempontból működik – nem szép, nem csúnya, de nem ront az élményen. A történet az alapanyaga miatt elsőrangú, és a megvalósítás is teljesen rendben van, a magyar verzió pedig minden tekintetben felnőtt úgy a szériához, mint a klasszikus, régi magyarításokhoz. Teljesen rendben van!

Ettől a rettentően furcsa 3D-s hatású animációtól, ami nekem nagyon nem nyerte el a tetszésemet eltekintve egész jól sikerült mese.