Aranyláz (1925) 84% 81★

Ennél a filmnél éreztem rá igazán először arra, hogy a humorérzék a legnyomorultabb körülmények között is enyhíthet a kínlódásunkon. Erre majd igyekeszem emlékezni. Köszi Charlie.

A Modern idők jobban tetszett, de azért ezen is jót szórakoztam, olyan volt, mint amit elvártam tőle és nem is kell többnek lennie. Chaplint nagyon szeretem az esetlenségével együtt. A kor is kedvenc. Egy nagyon aranyos film, jó humorral.

Elsőre azt mondanám, hogy jó (bár eddig ez az egyetlen Chaplin film, amit láttam). Nem nevettem magam halálra, de megmosolyogtatott. Főleg a medvés jelenetek tetszettek, meg az, ahogyan a csavargó megpróbálja „meghódítani” szíve hölgyét. Amikor táncoltak, és egy kutya is bekapcsolódott, azon nevettem a leginkább.

Az ötödik legsikeresebb némafilm a filmtörténetben.
Guillermo del Toro, Akira Kurosawa, és a Chaplinről készült életrajzi filmet rendező Richard Attenborough is a kedvenc filmjének nevezte. Pop Taylor, a táncoló talajkutató a legidősebb ember, aki valaha szerepelt filmben. 1828-ban született (1932-ben halt meg), a Klondike-aranyláz idején már 70 éves volt. Csak a film első jelenete, a bányászok hegymászása készült eredeti helyszínen.
Chaplin önéletrajzából:
„Most már szabad voltam, és nekiláthattam a United Artists részére készülő első vígjátékomnak. Nagyon szerettem volna felülmúlni A Kölyök sikerét. Hetekig gyötrődtem, gondolkoztam, törtem a fejem, hogy ötletet préseljek ki belőle. Ezt mondogattam magamban: – Most grandiózus filmet kell produkálnom! A legnagyobbat, amilyen még nem volt!
De semmi nem jutott az eszembe, míg egy vasárnap reggel, mikor a hétvégét Fairbankséknél töltöttem, reggeli után térhatású fényképeket nézegettünk Douglasszal. Néhány kép Alaszkában, a Klondike-hágón készült, az egyik felvétel a Chilkoot-szorost ábrázolta. Hosszú sorban másztak az aranyásók a fagyos meredélyen: a hátoldalra nyomtatott szöveg ismertette, hogy a szoroson való átkelés milyen nélkülözésekkel és megpróbáltatásokkal járt. Rögtön arra gondoltam, milyen ragyogó téma ez, mennyire mozgásba fogja hozni a fantáziámat. Ötletek, vígjátéki helyzetek alakultak ki a fejemben egy pillanat alatt, s bár nem volt kész a sztorim, a körvonalak máris felderengtek.
Sajátos jellegzetessége a vígjáték-alkotásnak, hogy a tragikum ösztönöz a komikumra; mert a nevetés, úgy hiszem, tagadó magatartás: nevetnünk kell tehetetlenségünkön a természet erőivel szemben – mert másképp megőrülnénk.
Olvastam egy könyvet a Donner-expedícióról, mely útban Kalifornia felé eltévedt, és betemette a hó a Sierra Nevada hegyormai között. Százhatvan emberből tizennyolc maradt életben, a többi éhen halt vagy megfagyott. Voltak, akik megették a halottakat, mások a csizmájukat sütötték meg, hogy éhségüket csillapítsák. Ez a gyötrelmes tragédia ihlette egyik legmulatságosabb jelenetemet. Gyötrelmes éhségemben megfőzöm és megeszem a cipőmet, szedegetem a szögeket, mint a csontos a sült kappanból; végül spagetti gyanánt elfogyasztom a cipőzsinórt. Az éhségnek ebben a delíriumában a társam csirkének vél, és fel akar falni.
Hat hónap alatt egész sor vígjátéki cselekményt gondoltam ki, és megkezdtem a felvételeket forgatókönyv nélkül. Természetesen sok zsákutcába is tévedtem, és számos mulatságos képsort el kellett hagynunk. (…)
Az Aranylázt New Yorkban, a Standard Theatre-ben mutatták be; a premieren én is részt vettem. A film úgy kezdődött, hogy jókedvűen szerencsétlenkedem egy szakadék szélén, és nem veszem észre, hogy hatalmas medve követ; a közönség ettől a perctől rikoltozott és tapsolt. A nevetés alatt elszórt taps hallatszott egészen a film végéig. Hiram Abrams, a United Artists kereskedelmi igazgatója később odajött hozzám, és megölelt.
– Charlie, legalább hatmillió dolláros összbevételt garantálok. – Valóban annyi lett.”

Azt hiszem most már biztosan mondhatom, a némafilmek nem nekem valóak. Hamar elvesztettem az érdeklődésem, a történetet sem mindig tudtam követni, de azért nem katasztrofális. Látom benne az értéket, látom, Chaplin miért volt annyira népszerű, mert tényleg zseniális az alakítása. Semmi képpen sem akarok elrettenteni senkit a megnézésétől, aki kedveli a műfajt, annak ez is bejöhet, de én és a némafilm nem tudott összekapcsolódni. Nekem kell a hang, a beszéd, és a folyamatos zenétől (ami kb. végig ismétlődik) idegbajt kaptam. :D