Kedvencelte 3

Várólistára tette 16


Kiemelt értékelések

Popovicsp87 

Amikor bejelentették az új Trigunt, nem igazán tudtam mit kezdeni vele. A régi sorozatot és a Badlands Rumble-t nagyon szeretem, és nem igazán értettem mi szükség van erre.
És most sem értem.
Próbálak valami „normális” sztorit kanyarítani neki, de a végeredmény inkább kusza lett és, mint újító.
Sok szereplő visszaköszön, de nem igazán értettem a funkciójukat, az átírtakkal meg nem tudok mit kezdeni. Minden jó megoldást lepofoznak, amikor kezdtem úgy érezni, hogy végre történni fog valami, az adott történetszál megszakad.
Ezt a végkifejletet sem igazán értem, bőven ráért volna a második 12 rész végére pakolni, és akkor talán nem lenne ilyen semmilyen.
És talán ez is a legnagyobb baja, hogy semmilyen. Elnéztem, érdekes volt, de láttam már hasonlót. Egyedül a múltban játszódó részek votlak érdekesebbek.


Hasonló filmek címkék alapján