Alul semmi (1997) 83% 120★

Szeretem ezt a filmet. Még egy barátnőm ajánlotta a figyelmembe, mert játszották náluk a színházban és felfedeztük hogy van filmverzió is..? Vagy fordítva… Nem is tudom. A lényeg, hogy még gimisek voltunk (te jó ég), akkor tekintettük meg. És persze első látásra megszerettük. Én itt ismerkedtem meg először Robert Carlyle nevével és innentől kezdve ha valamiben feltűnt, felcsillant a szemem. :) A film összes karaktere imádnivaló és cuki, egyszerűen nem lehet nem szurkolni nekik… Végtelenül aranyosan állnak neki a projektnek, amit nyilván így vagy úgy, de véghez is visznek. :) Személy szerint rosszul vagyok a chippandale pasiktól, meg egyáltalán az ilyen vetkőzős műfajtól meg filmektől. És nem prűdség okán, hanem egyszerűen azért, mert engem ezek a testek szó szerint taszítanak, undorodom tőlük. Lehet, fura nő vagyok, de a kigyúrt, kockás has meg test belőlem az ellenkezőjét váltja ki… Egy pasi nekem legyen cingár, átlagos alkatú vagy pocakos, legyen szőr a testén – igen, a mellkasán is – és legyen hétköznapi. Úgy értem, nem akarok tökéletes „photoshoppolt” pasit. Pfujj. :) Szóval hogy ennek a filmnek pont ez a bája, hogy teljesen valós fazonokat vonultat fel, olyanokat, akiket tényleg mindannyian ismerhetünk, függetlenül attól, hogy Angliában vagyunk vagy Magyarországon. :) A történetnek tanulsága is van, mély mondanivalóval, amit előttem már többen kifejtettek, úgyhogy én már nem is kezdenék bele. Szép film, aranyos film, életszagú film, remek BRIT színészekkel… Mindenkinek látnia kell. Legalább egyszer. :)

Ez a film régi nagy kedvencem. Mióta évekkel ezelőtt megláttam a tv-ben, teljesen beleszerelmesedtem. Történet a barátságról, a az együttműködésről, a csapatépítésről és a kitartásról. De még sok más jelzőt is említhetnék. Tartalmas film tele sok-sok vicces jelenettel és nagyszerű színészi játékokkal, amelyek közül van, ami néha túlzó (pl.: Gaz kiborulásai), de teljesen érthető okok miatt ezek is kellettek ebbe a remekműbe.
Elsősorban a sztori hitelesen mutatta be a munkanélküliség kilátástalanságát és hogy milyen nehéz megtörni a kört. Még a legelszántabbaknak sem jön össze teljesen az, amit akarnak. A film elején Dave megjegyzése pedig pontos leírást ad a helyzetről, amikor megjavítja Lomper autóját, amellyel egyébként igazán elindítja a történetet. De egyben reményt is mutat a film az egykori főnök, Gerald személyében.
Emellett a barátság is nagyon fontos tényező az egész film során. Két jó barátot (Gaz és Dave) leszámítva idegeneknek kell együtt működniük egy cél eléréséért. Közülük is vannak olyanok, akiket előtte nem is láttak még. Innen szép nyerni, nem igaz? Mégpedig sok jó barátot. A civódások itt is jelen vannak, főleg a sztriptízt illetően. Ez rengeteg poén forrása, amelyeket nyíltan ki is mondanak a szereplők. Itt legfőképpen a testalkatok kerülnek gorcső alá. De mindennek ellenére nem sértődik senki meg igazán a néha durva szitkokon, amit a finálé is jól példáz.
A befejezés zseniális lett, még ha kissé elcsépelt is. Mindenki megkapja a maga happy end-ecskéjét, de szerintem ez így kerek. Elvégre ez volt az egyik fő mozgatórugó. Kíváncsi lettem volna mondjuk egy stáblista alatti jelenetben, hogy valóban ez volt e az egyetlen ilyen estjük, na de ez már csak szőrszál hasogatás.
Amit még nem említettem, az a filmzene. Kitűnő választások sorozata, amelyek csak még hangulatosabbá és viccesebbé tették a filmet. Szerintem enélkül a soundtrack nélkül kevésbé lett volna jó vígjáték. A készítők pontosan tudták, hogy mi hova illik.
Összességében látni kell ezt a filmet. Van mondanivalója, amit könnyen befogadható csomagolásban tesznek elénk. Lehet, hogy nem mindenkinek fog tetszeni, de aki szereti az angol humort, annak mindenképpen kötelező darab.

Mindenkinek látnia kell. Ennyi! Fergeteges, szinte ismeretlen szereplők, normál embereket játszanak igazi színészek, normál életek, amikből magadra ismersz, mégis valami szédületes történet lesz a vége. Megérdemelte az Oscart.

Mai napig nem tudok úgy sorban állni a postán, hogy ne hallanám Donna Summerst…

Egy örökzöld családi kedvenc, azon ritka filmek egyike, amit mind a négyen imádunk, és amiből rengeteget idézünk :))

Általában ha van egy könyv, amiből készül egy film, akkor a könyv jobb, mint a film.
Ha van egy film, amiből készül egy színdarab, akkor azt gondolnánk, hogy jobb a film.
Hát nem!
Maga a történet amúgy annyira emberi, a szereplők hitelesek és esendőek. Kifejezetten jó, hogy nem ünnepelt amerikai szupersztárok játszák, hanem ismeretlen arcok. Így még inkább hihető, hogy nevetlen senkik egyszer kitalálják, mekkora buli lenne sok pénzt keresni egy kis színpadi melóval, és megcsinálják!

Akinek tetszett a film, az mindenképpen nézze meg színházban is!

Imádtam. És nem csak Robert Carlyle miatt.
Ez a film olyan férfiakról szól, akik a munkájuk elvesztése után próbálnak talpra állni, és újra megtalálni az önbecsülésüket. Mindez rengeteg humorral, kedves jelenettel és remek számokkal karöltve.
Csak a buszon ne jusson eszembe egyes rész, mert nem akarom, hogy furán nézzenek rám, amiért hangosan elnevettem magam. :D

Emlékszel tapsoltunk a film végén a moziban. Nagyon szórakoztató volt. Életszerű vígjáték Angliából.

Rettentő vicces, szóval ha valaki jókat akar nevetni nézze meg. De közben egy jó kis látlelet is Angliáról abban az időben. A vetkőzés persze itt is egy metafora. Hogy ott az a sok férfi, akik munka nélkül megalázva érzik magukat, és a film jól mutatja hogy mindenkinek kell valami ami visszaadja az ember méltóságát, hogy újra önmaga lehessen. A befejezée pedig „chef's kiss”.

Egy csapat pasi, akik vetkőzésre adják a fejüket. Hmm – gondoltam biztosan nem lesz rossz és nem is csalódtam. Szerencsére jól felépítették a filmet és a vetkőzést, vagyis a show-t a végére hagyták, így végig sikerült fent tartani az érdeklődésemet. A pasik háttérsztorija sem volt rossz, bár azért néhol voltak benne uncsi részek. 1998-ban BAFTA-díjat kapott nem csak a film, hanem Tom Wilkinson és Robert Carlyle is, teljesen megérdemelten.