Ez bűn (2021–2021) 89% 57★

Egy rövid kis sorozat, ami először is a barátságról szól, másodszor pedig a 80-as évek Londonjában élő melegek AIDS-el való találkozását bemutatja be, de mindezt teszi úgy, hogy nem marad el a humor, életigenlés, nemcsak a komor valóság szövi át eme szereplők mindennapjait.
Mindegyik karakter szerethető valamilyen szinten. Egyetlen negatívumként azt hoznám fel, hogy Jill karakteréről többet is elárulhattak volna a fiúkkal kötött barátságán kívül, mert bizony megérdemelte volna.
Külön kiemelném Keeley Haswes-t( akinek szinte minden sorozatát előbb vagy utóbb megnézem, már régóta kedvencem)..és Olly Alexendert, akik nélkül nem lenne ugyanaz a a sorozat.

La !

Annyira erős, annyira igaz :'(

Fú, engem teljesen felzaklatott. Nem is tudtam egy résznél többet egyszerre megnézni. Olyan szörnyű lehetett ez az időszak, sajnáltam is őket, miközben értetlenül szemléltem ezt az életformát, ami persze nem volt számomra új, mégis sokkolt. Engem ez az életforma sokkol, kijelenthetem. Nem tudok hozzá normálisan viszonyulni, próbálom megérteni, de nem tudom átérezni, és ebben ez a film sem segített. De nem azért mert nem jó, nagyon is jó a film, csak egyszerűen nem tudom átérezni, ami nem vagyok. A legtöbb, amire képes vagyok, hogy nem ítélem el. Kicsit a filmről is: tetszett a sokféle szülői reakció megjelenítése.

Rég, vagy talán még sosem ültem fel egy ekkora érzelmi hullámvasútra sorozatok terén. Egyik percben nevettem, a másikban zokogtam, és így ment ez 5 részen keresztül. Csoda, fantasztikus, hiánypótló, imádtam minden percét.

A 80-as évek hangulatát amúgy is bírom, a színek, zenék, ruhák csodásak voltak. A sorozat összetettsége miatt rengeteg dolgot szeretnék írni a tartalomról is, de megpróbálom a legfontosabbakat kiemelni. Rengeteg gondolatot ébresztett bennem, kezdve az aktuálpolitikai kérdésekkel (ahogy Ash mondta, mitől akarják megvédeni a gyerekeket? A semmitől? Mindez a 80-as évek(!) Londonjában(!)), a megbélyegzések kérdésén át egészen addig, hogy hogyan lehetünk jó, támogató szülők. Egyébként milyen meglepő, hogy még meglepő az, hogy LMBTQ színészeket választanak LMBTQ szerepekre, nem?

A humor zseniális, könnyed, és nem erőltetett volt, üdítően bukkant fel az egyes részekben. A szereplők szurkálódása pont olyan volt, ahogy ezt baráti társaságokban szoktuk nyomni, teljesen életszerű volt az egész. Ez vonatkozik a szexre is, az óvszerrel bénázás és a tisztálkodás kérdése ritkán jelenik meg a filmvásznon, pedig hát na… A HIV terjedésének kezdeteiről olvastam ugyan, de először a Bohemian Rhapsody világított rá arra, hogy ez micsoda nyomást helyezett akkoriban a meleg férfiakra. Ez a sorozat ezt az érzést még sokkal mélyebben bemutatja, szörnyű volt nézni ahogy az emberek bizonytalanságban élnek és az életüket kell félteniük egyszerűen csak azért, mert egy olyan dolgot tesznek, amit az emberek 99%-a imád. Borzasztó volt, hogy körülbelül leprásként bánt az érintettekkel a társadalom jelentős része, de az is tény, hogy akkor még valóban alig tudtak valamit erről a vírusról.

A családok viszonyulása a gyerekeikhez teljesen különböző volt, és így volt ez szép, még ha a végén meg is szakadt a szívem. Egyébként Ritchie és a családja volt az, akiket legkevésbé bírtam az egész történetben, Jillt pedig egyenesen imádtam. Remélem, hogy én is tudok ilyen jó barát lenni.

Ez a sorozat egy igazi érzelmi hullámvasút.
Egy-egy rész között nagyobb szünetet kellett tartanom, hogy feldolgozzam a történteket.
Annyira szerethető ez a baráti társaság, mindenki különleges és érzed, hogy ezek az emberek tűzön vizen keresztül mennének (és mennek is) veled/miattad.

Hiszem azt, hogy akkor ér véget a gyász, amikor már az elhunytról a boldog emlékek jutnak az eszedbe és ez ebben a sorozatban tökéletesen megmutatkozik az utolsó snittben. Elképesztő!

Jó volt. Ami hiányzott, az Jill hovatartozása, se fiúja, se csaja nem volt. Sztem heteroszexuális volt, de nem értettem, hogy legalább egy statiszta erejéig miért nem mutattak egy fickót, aki a fiúja. Meg ami nekem kicsit erős volt, az az utolsó részben Ritchie anyjának reakciója. Bár nem vitatom, hogy vannak ilyen anyák, bizonyára valós a karakter. De ezek mind apróságok. Jó kis sorozat volt családról, barátokról, elfogadásról, el nem fogadásról, boldogulásról. Jól megjelenítették az adott kort, az AIDS-hez való társadalmi viszonyulást. Tetszett.

Vígjáték, mi?! Persze, biztos azért bőgtem ki a szemem…

Ez valamiért most jobban fájt, mint gondoltam, hogy fog…

Az utóbbi évek egyik legerőteljesebb sorozata, amely nemcsak az AIDS-válságot mutatja be hitelesen, de a melegek életét is. Mindenkinek szívből ajánlom, de készüljünk fel, hogy nem egy könnyed utazásban lesz részünk, a vége meglehetősen szomorú. Biztos, hogy párévente újra fogom nézni.

Pörgős, fontos, jól rendezett sorozat, abszolút érdemes megnézni, nekem a Ritchie-t alakító Olly Alexander sok volt, ripacskodásba ment át legtöbbször a színészkedése, mindenki más viszont abszolút remekelt. Sajna összességében gyakran nem tudja elkerülni a giccset, meg a sziruposságot, ez eléggé zavart, ettől függetlenül ajánlott.