Álmodozások kora (1965) 74% 31★

Érdekes élmény volt alig napokkal a Böszörményi-féle Madárkák után újra egy elvont, (maga korában) újfajta, szokatlan formanyelven kommunikáló mozit látni, ám ezúttal olyat, melynek vonzereje még töredékes történetmesélésén és öncélúnak tűnő hangulat-központúságán is átüt. Szép film az Álmodozások kora, elsőfilmes rendezésnek egyenesen bámulatos, egyébként pedig örökérvényű.

Történetet mesélni a felnőtté válásról, mármint a valódi, idealista, szenvedő, egyik nap utat kereső, másnap az elmúlás szorongató nyomasztásán merengő, világmegváltó ambíciókkal megvert, de valójában önmagával sem tisztában lévő fiatalság lassú elillanásáról talán nem is lehetne másként, mint hangulatokkal. Téli sétákkal és balatoni nyaralással, nagy szavakkal és lopott pillantásokkal, egymás és önmagunk bántásával és imádatával – nincs cselekedet, jellegzetes mozzanat és eseménysor, ami ezt megfelelően kifejezhetné, de van megannyi jelkép, ami segít beszélni erről az állapotról. Ezekben tobzódik nagyon okosan az Álmodozások kora, pontosabban inkább ihletetten, elkötelezetten, az alkotni akarás vágyálmával. Ki tudja, tán maga Szabó is ott van lélekben a szétszéledő társaságban, talán őt is feszíti a félelem a középszerűségtől…
De a fiatal felnőtteken kívül Budapest is magáénak vallhatja ezt a filmet: a város megannyi jellegzetes pontja az őket bejáró színészekkel igazán emlékezetes pillanatképpé válik, bizonyos értelemben objektívebb korképpé is, mint a mozi, a műalkotás maga.
A továbbiakban: a színészek nagyon ügyesek, értik és átélik a bemutatni kívánt élethelyzetet, lehet, magukénak is érzik. A film kivitelezése nemcsak szép, de megdöbbentően profi is, látszólag nem lehetett éppen olcsó produkció, ami meg kicsit azért mégiscsak furcsa egy elsőfilmes rendezővel a fedélzeten.

Igazán szép darab, a korabeli nyugat-európai művészfilmekkel abszolút egyenjogú, ezeket odaadással, híven, de önálló gondolatok mentén követő mozi. Mindenképpen ajánlott!