Kedvencelte 21

Várólistára tette 220


Kiemelt értékelések

Valentine_Wiggin 

Egy napja fejeztem be a sorozatot, és még mindig nem vagyok biztos benne, hogy tudom, mit írjak. Nagyon erőteljes alkotás, nyolc epizódon keresztül kavarogtak bennem az érzelmek, próbáltam eldönteni, mit gondolok a szereplőkről, a tetteikről, és még mindig nem vagyok biztos benne. Beteg az egész, és még betegebb, hogy nem fikció: egyszerűen hátborzongató, hogy ez megtörténhetett.
A kivetített Münchausenről már hallottam korábban, így magáról Gypsy és Dee Dee történetéről is, de nem sokat: nagyjából pont annyit, hogy az anyuka éveken keresztül mindenkivel elhitette, hogy a lánya súlyos beteg, értelmi fogyatékos (és jónéhány évvel fiatalabb a koránál), ez pedig végül odavezetett, hogy a lánya és a barátja meggyilkolták. És igazából ezt a történetet követi végig a sorozat is, néha jeleneteket mutatva magából a nyomozásból, de főként Gypsy szemszögére koncentrálva.
Nehéz konklúziót levonni. Én azt hiszem, senkit nem tartok felmenthetőnek ebben a történetben, de senkit nem tudok maradéktalanul elítélni sem. Dee Dee egy beteg elme volt, megbocsáthatatlan, amit művelt, még úgy is, hogy láttuk, neki is megvolt a múltja, és megvoltak a problémái. Gypsy kezdetben abszolút áldozat volt, akit sajnáltam, és bár tudtam, hová tartunk, sokáig igenis szurkoltam neki, hogy valamilyen módon álljon sikeresen a sarkára, törjön ki ebből a helyzetből, hívja fel magára a figyelmet: aztán persze elindult az ő zuhanása is. Nem tudom teljesen megítélni sem a helyzetét, sem az érzéseit, amik hatására végül azt tette, amit, de külső szemlélőként igenis azt látom, hogy lett volna más esélye azon a ponton. Nickre pedig ismét azt tudom mondani, egy iszonyúan beteg srác volt, aki láthatóan funkcionálni sem tudott önállóan a világban, és Gypsy igenis aktívan kihasználta ahhoz, hogy elérje a célját. Én személy szerint egyiküket sem éreztem beszámíthatónak, és biztos, hogy a bíró helyében az elmegyógyintézet és nem a börtön mellett döntök.
És végső soron meg akarom említeni még a mellékszereplőket is: mert a rengeteg pszichológiai problémán túl rémisztő illusztrációja ez a sorozat annak is, hogy milyen könnyű nem észrevenni, ami az ember orra előtt van. Mel többször gyanakodott. Lacey, ahogy a végén ő is kimondta, kapta a jeleket. Ott volt a rengeteg orvos, mindegyiküknek kezében voltak az eszközök, hogy felismerjék ezt a helyzetet, mielőtt eddig fajul, de senki nem lépett, senki nem szólt, senki nem tudott elég effektíven nyomozni, hogy kiderítse, mi is történik a háttérben.
És még meg szeretném említeni a színészek játékát, mert az valami elképesztő.
Nagyon megrázó, nagyon szürke történet, ahol igazából képtelenség teljesen kibogozni a szálakat, és valaki oldalára állni, mert túl sok minden „nem az, aminek látszik”. Mindenképp érdemes adni neki egy esélyt, de biztos, hogy gombóccal a torkában áll fel utána az ember.

Nevra

MOMMY KNOWS BEST
YOU'LL ALWAYS BE MY LITTLE GIRL

Nem találok szavakat.
Imádtam a sorozatot. Fantasztikus volt Patricia és Joey. Díjat nekik!
Minden rész végén csendben ültem és gondolkodtam. Igen, ez bizony megtörtént a valóságban is.
Elképesztően jól játszott Joey. Most nagyot nőtt a szememben. Igazán tehetséges.
És Patricia. Mint ahogy egy interjúban is elmondta meg a többi színész is: alig ismertek rá, annyira elvolt maszkírozva. Csak ámultam. Azóta is cseng a hangja a fülemben. Annyira bennem marad azt a „Dee Dee féle hangsúly.”
Biztos sok díjat befog zsebelni ez a sorozat.
Minden rész pörgös és izgalmas volt. Egy percet nem unatkoztam!

Blissenobiarella 

„ A sorozat számomra legfőbb erénye – amelyet mindig kiemelt szempontként kezelek az igaz történet alapján készült művek esetében –, hogy egyes mellékszereplőktől (a szomszédokra gondolok, akik között szívem csücske Chloë Sevigny /Lizzie/ is felfedezhető) és a fentebb Dee Dee karakterével kapcsolatban leírtaktól eltekintve az eseményeket jóformán a teljes (ismert) valóságnak megfelelően mutatja be. Minimális átírást és írói szabadságot eszközöltek a dramaturgiában – amit könnyedén “ellenőrizhetünk”, hiszen Gypsy és Nick tárgyalásainak felvételei is teljes egészükben elérhetőek a YouTube-on –, és ez teszi számomra igazán komolyan vehető művé a The Act-et. Bár még csak az év első felében járunk, élnék a jóslati lehetőséggel, hogy az év egyik legjobb drámájával van dolgunk, ami jónéhány díjat be fog zsebelni magának.”

Bővebben:
http://www.cinegore.net/2019/05/07/igaz-tortenet-alapja…

1 hozzászólás
Szencsike 

1. évad után:
A legjobb szó erre a sorozatra, hogy brutálisan kiváló. Brutális, mert az első évad egy olyan történetet mutat be, amire normális ésszel alig lehet szavakat találni. Nehezen bírom az ilyen történeteket, egész végig azon gondolkodtam, hogy ez mégis hogy lehetséges… Nem vállalkoznék arra, hogy Gypsy és Dee Dee viselkedését elemezzem, mert ezt 2015 óta sokan megtették, de az biztos, hogy nehezen lehet bármelyikük oldalára is állni és nehezen lehet megérteni a viselkedésük motivációit (Dee Dee mint anya, aki a Münchausen by proxy szindrómában szenvedett illetve Gypsy mint áldozat, hiszen teljesen ki volt szolgáltatva az anyjának és mint felbujtó, hiszen a gyerekes viselkedése mögött ott lakozott a túlélő, aki egy kifacsart logika révén eljutott a gyilkosságig és felmerül a kérdés, hogy miért nem kért segítséget…). Kiváló a sorozat, mert a színészek elképesztő külső és belső átalakuláson mehettek keresztül a szerepük kedvéért, és a játékuk egyszerűen lélegzetelállító. A sorozat készítői felhívják a figyelmet arra, hogy bizonyos szereplők, helyzetek csak kitaláltak, kifejezetten a sorozat kedvéért alkották meg őket, ezért nem csak most, de az esetlegesen elkészülő későbbi évadok miatt is érdemes utána nézni, hogy mi is történt a valóságban, hiszen érzésem szerint néhány dolgot emiatt eltúlozhattak, ami persze növelte a drámaiságot, de a valóság eltorzítása egy bizonyos pont után zavaró is lehet.
Érdemes megnézni a sorozatot, mert ritka az ilyen élmény, ami ennyire kikészíti a nézőt.

2 hozzászólás
Negative_Singularity

Nagyon nehéz most erről írnom, mert annyira brutálisan vegyes érzelmek vannak bennem – amik valószínűleg egyébként csendes kis hullámfodrok ahhoz képest, amik Gypsy-ben dúltak –, hogy átérezni és megérteni én ezt nem tudom. Kevés vagyok hozzá.

Már az első rész odavert lelkileg, pedig tudtam, hogy miről szól a sorozat, ennek ellenére Gypsy-ben a beteg kislányt, Dee Dee-ben az önfeláldozó, odaadó édesanyát láttam. Aztán egyre torzult a kép, felszínre buktak az aljasság évei, egyre betegebb és borzasztóbb lett a valóság, és vele az anya és a gyermek is. Igen, mind a ketten.
Hiszem is, meg nem is, hogy Dee Dee jó anya volt; a sorozat alapján voltak tiszta pillanati, amikor vitathatatlan volt a szeretete, de nem lehet elmenni amellett, hogy egy életre megnyomorította a lányát, plusz, hogy nem kevés nyereségvágy volt e mögött az egész mögött. Volt egy mentális bomlás, az biztos, főleg az utolsó éveiben.
És Gypsy… fuh, hát én nem tudom, mi lett volna a legjobb lépés, ha egyáltalán létezett- e ilyen. Itt sem vagyok biztos benne, hogy tényleg szerette Nick-et a maga kalitkába zárt kis naiv módján, vagy valójában egyáltalán nem hitt a tündérmesében, és tudatosan manipulálta őt. Én nem akarom ezt a verziót…

Számomra ő az az áldozat, akit gyilkossá tettek a körülmények. De nem lehet felmenteni, sem őt, sem az anyját. Ijesztőek mind a ketten, mindamellett kívánok Gypsy-nek új, boldogabb életet.

(Egyébként néztem interjúkat tőle, és nem igazán győzött meg. Nekem baromi para volt hallgatni őt, meg sokkal durvább dolgokat is elmondott, mint amiket a filmben bemutattak, szóval oké, anyuka nem volt rendben, és elképzelni is szörnyű, min mehetett keresztül Gypsy, de… de… de. Szóval egy nagyon erős DE.)

edie

Előtte direkt megnéztem a dokumentumfilmet, hogy lássam, mennyire hiteles a sorozat. És eléggé odafigyeltek minden részletre, persze azért még így is kimaradtak dolgok, ami néha zavart. Persze enélkül is kiakasztó az egész, de a valóságban még durvább lehetett. Joey King zseniális volt, eddig csak olyan filmekben láttam, ahol nem igazán volt lehetősége megmutatni a tehetségét, ebben viszont tökéletesen sikerült. De a többi színész is nagyon jó választás volt.
A dokumentumfilmmel ellentétben ezt még nyugodt szívvel pontozom is, hiába borzasztó, hogy ez megtörtén(he)t, sorozatként nekem abszolút 10*.
Plusz egy ijesztő dolog: a facebook-poszt a mai napig fent van az oldalukon.

Masni

Az élet írja a legjobb sztorikat, szokták mondani.
Ez tényleg az. Beteg és néhol brutálisan egyszerű.
Az utolsó képsor tökéletes befejezés volt. Elsőre hiányoltam a tárgyalást belőle, viszont miután megnéztem az eredeti Gypsy interjút megértettem, hogy miért lett az a vége ami.

shieldmaidenwithflowers

Nagyon megrázó és elgondolkodtató sorozat. És valós eseményeken alapul! Mikre nem képes egy sérült ember elméje… Soha nem lehet tudni, hogy valaki miért olyan, amilyen, hogy vált azzá, aki. Mindig is mondom, hogy akit mi gonosznak hiszünk, az azt gondolja, hogy amit ő tesz, az a jó, és jó embernek hiszi magát… Ennek a sorozatnak minden perce ezt a véleményemet bizonyította. Kíváncsi leszek, hogy a következő évad, ha lesz, akkor mit fog feldolgozni.

Ameriel

Az első három rész nagyon jó, utána egy kicsit belassultak az események, mégis fent tudta tartani az érdeklődést. Szörnyű belegondolni, hogy hogy tudta egy anya megtenni ezt a lányával, brutális, ahogy végig bánt vele, csak azért, hogy ebből szerezzenek pénzt. Számomra Bee Bee nem volt igaza szülő, egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogy egy anyának kellene. Hiába mondogatta, hogy szereti Gypsyt, nálam nem érte el a hatást, mert olyan volt, mintha azt mondogatná, hogy csak a megélhetést és a pénzt szereti benne.
Gypsyt teljes mértékben én áldozatnak érzem -és valószínűleg nem is láttunk sok olyat, ami eredetileg is megesett vele-, tény, hogy nem így kellett volna intéznie a dolgokat, de meg tudtam érteni, hogy fél kilépni és ebből a helyzetből. Egy idő után már nem láthat nagyon kiutat az ember, főleg, hogy szökni is próbált.
A fogorvosos részt alig bírtam végignézni, iszonyat jó színészeket tudtak választani a sorozathoz, le a kalappal előttük, remélem ezért bezsebelnek valamilyen díjat.
Ajánlom mindenkinek, aki ismeri az eredeti történetet, vagy egy megrázó anya-lánya kapcsolatot szeretne végignézni.

bajnoczianna52

Már az előzetes alkalmával tudtam hogy mely bűncselekményről van szó. Láttam a róla szóló dokumentum filmet, mely tragikus és kegyetlen eseményeket mutatott be. A sorozatott félre néztem meg, tartottam tőle hogy nem jó. Sajnos a gyanúm be is igazolódott, a dokumentum film alapján több részletes elemet kellet volna a filmbe megjeleníteni. Az alap történet belekerült, de a felszín alatt lévő mély problémák nem lettek részletesen kifejtve. A rövid részek alkalmával más hétköznapi esetek kerültek bele, de a korhatára való tekintettel nem mutatták be a háttér történetet. A sorozat gyenge lett részemről, kevés mondani valója volt igazán. Ezt a szörnyű esetett nem tudta teljesen ábrázolni úgy mint ahogy azt a dokumentum film vissza adta azt.


Népszerű idézetek

bkata12 

Sometimes the only way out is through.

1. évad 6. rész – Szép új világ
Valentine_Wiggin 

Lacey: Magamra vagyok dühös. Mert egy csomószor volt, hogy elmondott dolgokat, én pedig meggyőztem magam, hogy az egész tündérmese, hogy csak a fejében létezik. De ez az egész mindvégig itt volt az orrunk előtt, és én észre se vettem.

1. évad 8. rész – Nézz fel az égboltra!
christine

– Arra születtem, hogy az anyja legyek.
[első rész]

Nocharity 

I guess that I'm a lot of different people, too.

1. évad 4. rész – Odabent tágasabb

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján