A szurdok (2025) 72% 89★

Sok helyen bele lehetne kötni, főleg logikai téren, de ez most nem érdekel, én megadom rá a 10 csillagot. Ez egyszerre volt horror, akció és romantikus film, és piszok jól vegyítette ezt a három műfajt.

HÁROM DOLOG IS VOLT BENNE, AMIT IMÁDNI SZOKTAM:
1. A két főszereplő visszafogott egymásra hangolódása és ennek roppant ízléses tálalása.
2. Testhorror.
3. Titkos spoiler.

Képileg remek, csak annyit mondanék, hogy akinek az Expedíció tetszett, annak ez is erősen ajánlott. spoiler Zenék (!), hangulat, szintén.

A vége elég érdekes… spoiler

Nagyon tetszett.

Más: Miles Tellernek határozottan előnyére vált a kor.

Mostanában kissé kiégtem a sorozatoktól és filmektől, így inkább a játékokra koncentrálok a szabadidőmben, de ezt többek közt a szereposztás és az érdekes koncepció miatt nagyon vártam. Féltem tőle, hogy hype ellenére is a tipikus streaming színvonalat fogja súrolni, de szerencsére messze nem így éreztem a végére, mert a megtekintése után kapásból egy kérdés fogalmazódott meg bennem: EZT MIÉRT NEM LEHETETT MOZIKBA KÜLDENI?! Konkrétan ez lett volna a tökéletes „randi film” (főleg így Valentin-napra) olyan pároknak, akik többnyire okádni tudnának a műfaj átlag darabjaitól. Lényegében egy spoiler sztorival ötvözött romantikus történet, remek látvánnyal, akcióval, és persze Miles Teller és Anya Taylor Joy imádnivaló párosával, kik között meglepően aranyos / hihető a kémia. A csillagozásomból látható, hogy azért nem voltam vele minden szempontból elégedett, de teljesen hétköznapi, kb. az összes blockbuster-re jellemző hibái vannak csupán. Néhol kissé kapkodósnak érződik, nincs minden alaposan kifejtve, amik komolyabb plothole-okat (spoiler) eredményeznek, plusz a Jeep-es, valamelyest az Uncharted 4-et (játék) idéző szakasz itt is enyhén bullsh*t-nek érződik, nem beszélve a túlzottan klisés spoiler lezárásról. Mondjuk ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy milyen befejezéssel békültem volna ki, és igazából ezt csak 1000x látott módokon lehetett megoldani, hisz spoiler. Az írók így döntöttek, ez van. Innen nézve valószínűleg erősen megosztó lesz. Valaki utálja majd, más pedig hozzám hasonlóan egy alulértékelt gyöngyszemet lát benne. Nincs középút. Tetszett még amúgy a kis Whiplash „kikacsintás” a dobos jelenettel, bejött a változatos lény design, bár a spoiler, illetve a soundtrack válogatás is egész hangulatosra sikeredett. Kiemelendő még, hogy itt szerencsére nem lőttek le mindent az előzetesekkel. Emlékeim szerint csupán a történet első feléből vágtak bele részleteket, így a nagyobb titkokból nem lepleztek le semmit, ami mindig öröm. Persze be kell vallanom, hogy pont a nyugisabb szakaszát élveztem jobban, ahogy a 2 mesterlövészünk folyamatosan került egyre közelebb egymáshoz, de az első spoiler azért kifejezetten epikusra sikeredett.
Nekem mindenesetre a gyengéivel, kapkodásával és kliséivel együtt is betalált (höhö) ez a kis romantikus-akció-thriller kombó, szóval kifejezetten ajánlom mindenkinek!

Meglepően szórakoztató, látványos mozi; remek kikapcsolódás.
Volt benne minden ami kell: látványos helyszín, szimpi szereplők, kis romanytika, horror elemek, rejtély, mutánsok, stb…

Jár a taps.

Azon gondolkodtam el a végén, hogy ezt a filmet miért nem volt nehéz nyolcasnyi élménynek meghatároznom? (Igaz, hogy ingós nyolcas, jobban esne inkább a 7,7)
Leginkább a mással összevetésből jön ki jól, mert a műfajban ezt érzem minimumnak, már amennyire engem ez a műfaj (misztikus horror) egyáltalán érdekel.
Szépnek nagyon szép és gondos, jó a sztori, Anya-Taylort pedig nagyon szeretem a Vezércsel óta, azóta tudom, hogy ki ő.
S. Weavert jó volt látni, már amikor lehetett. A szerepében túl sok lehetőség nem volt, de az, hogy 75 évesen is szerepet kap ebben a műfajban, elég jól esik.

Bizarr élmény értékelni ezt a filmet, ízléstől függően tényleg mehetne rá minden négytől nyolcig különösebb fejvakarás nélkül – olyan szélsőségek tarkítják, amik egyszerre erősítik és oltják ki egymást, úgyhogy én összbenyomás helyett (mert az bizarr) darabokra szedve gondolkodnék róla.

Ennek fényében, ami jó, az tök ugyanaz, mint az Expedíció esetében volt, sőt, ez a film érezhetően nagyon sokat merít az Expedícióból. Ez a bizonyos látványvilág, a design, a kissé önkényes torz és groteszk univerzum megteremtése rendkívül mód sikeres, igaz, nem éri el az Expedíció kreativitását és önmagával szemben nagyon következetes esztétikáját.
Az alapötlet és a forgatókönyv nálam már drasztikusan kétarcú, de abban biztos vagyok, hogy 15-20 éve, vagy még korábban ez a mozi nyári blockbusterként hatalmasat robbantott volna, franchise lett volna belőle videójáték adaptációval, akciófigurákkal, folytatással, rajzfilmsorozat spin-offal, szóval igen, megszülethetett volna általa saját kora Alienje – de mivel manapság ilyen kaliberű legendás, kollektíven ható filmek nincsenek, jövő ilyenkor nyilván a kutya sem fog már róla beszélni.
Viszont ugyanez az alapötlet és forgatókönyv amellett, hogy működik, akkora ordas nagy baromság is egyben, hogy attól a film első órájában a falat tudtam volna kaparni. Értem én, hogy ez egy szórakoztató akciófilm, ami gond nélkül felvállalja a romantikus vonulatot, sőt, szerintem még azt is, hogy arra a közönségre céloz elsősorban, ami tinédzserként young adult regényeken és mozikon nevelkedett, de könyörgöm, ne nézzenek már teljesen hülyének az alkotók, ne kelljen már bármilyen ostobaságot benyelnem azért, mert ez csak szórakoztatás! A szurdok pontosan annyira gügye és buta, mint bármelyik kortárs képregénymozi vagy Halálos iramban epizód. A két szereplő mindenféle önazonosság nélkül hoz karakter- és helyzetidegen döntéseket: a film ugye feldobja nekünk, hogy itt két vérprofi mesterlövészről és elgépiesedett mintakatonáról van szó, ehhez képest förtelmes elánnal szegnek meg minden létező írott és logika/józanész által diktált szabályt. Teszik ezt ráadásul egy olyan szituációban, ami egészében nézve élből egy arcpirító ostobaság…
Taylor-Joy és Teller távrománca szerintem vérciki és hiteltelen, kb. mint ők maguk mintakatonaként, emiatt a mozi első órája lassú, cukormázasan ragacsos, a második azonban szerencsére tudja ezt feledtetni velünk, egészen a végleszámolásig, ami viszont megint olyan kis gügyécske lett. Bevallom, ez a bizonyos „mi van a szurdokban” konfliktus csalódásként ért, ennél azért eredetibb, érdekesebb megoldásra számítottam, főleg mivel ez a történetszál is tele van ezerféle logikai lyukkal. Megint itt lebeg a film felett Damoklész kardja: értjük mi, hogy izgi és van sodrása, hogy dögös és a régi mérce szerint megvan benne az ikonikussá válás lehetősége, de ezek oltárán tényleg fel lehet áldozni a józanságot, az ésszerűséget?

Végül is azért hat, mert így szövegesen értékelve már inkább bosszantott, mint szórakoztatott, illetve az mindenképpen jelent valamit, hogy az első óra kínos lassúsága és ostobasága után a második rész kreativitása nagyot fordított – de hát ahogy írtam, az Expedíció tudta ugyanezt, illetve sokkal jobban tudta ugyanezt. És én arra is csak hatot adtam.

Az első 15-20 perc kissé lassú volt, aggódtam, hogy ez a film is egy sokadik csalódás lesz, aztán, ahogy összeismerkedett a két főszereplő, onnantól kezdve lekötött. Bár triggerel a téma, és a romantika továbbra sem az én műfajom, itt legalább egyedibb volt a koncepció a futószalagon gyártott, reális(abb) darabok között. Emellett tetszett továbbá ez a posztapokaliptikus atmoszféra, és a köré épített egyszerű, kissé klisés, de érdekes történet, bár utóbbinál örültem volna, ha mélyebben is kifejtik. Ami viszont igazán megfogott benne, az a videójátékos téma és vibe, sokszor az járt a fejemben, hogy ezzel simán játszanék is, hisz a jó alaptörténet mellé akció, lények, összecsapások, üldözés is vegyülnek, a romantikus szálat pedig lehetne adaptálni RPG-re, aminek a különböző végkifejleteit az egyes döntések befolyásolják (pl. Levi nem dicséri meg a nyúlpitét stb.). A soundtrack is egész jó.
Ami a karaktereket illeti, Miles Tellert továbbra sem kedvelem, Anya Taylor-Joy pedig továbbra is rendkívül antipatikus (a fejétől mindig kiráz a hideg) és indokolatlanul túlértékelt. Ebben a szerepében ráadásul sokszor egy tiszteletlen bunkó is spoiler. Amikor viszont hidegvérrel helyt állt a kritikus helyzetekben, akkor szimpi volt.
spoiler

Az utóbbi ótvar mozifilmek helyett szívesebben néztem volna ezt ott.

Ez animalva, 30 percben egy 10 csillagos Love, Death & Robots epizod lehetett volna.

Nem tudtam, mire számítsak, de ilyen jól már rég szórakoztam filmen! Tetszett az egész koncepció, és a karakterek – akárcsak a színészek – rendkívül szimpatikusnak bizonyultak, izgultam értük végig. A látvány hangulatos volt, a zene ütős és az akciók is rendben voltak.
Kedvenc lett számomra. :)
Csak ajánlani tudom!

Köszi leírás, kb az utolsó 10 percet nem mondtad el…..
A romantikus horror egy egészen új műfaj volt számomra, de be kell valljam nem az én világom.
A film nem volt rossz, egyszer nézhető, de azért többször nem kérek belőle.