A sötétség gyermekei (2018) 68% 46★

Hát ez egy f.s volt. A szereplők felejtősek, nem is igazán ismertem ezt a sztorit, utána kellett olvasnom a wikipédián, mert egyáltalán nem voltam képben, csak azt tudtam, hogy igaz történet alapján készült. A zenei részek azok valamennyire tetszett, de a film egyáltalán nem fogott meg. A szereplők viszont végig idegesítőek voltak. A végét vártam a legjobban. XD

Ezzel értek egyet:

https://youtu.be/B1tltibj56E

Gáz ez a film…..Egy csillagot a zenei bejátszások miatt kap. Ma 28 éve halt meg Dead…

Azt hiszem, teljes joggal megosztó film A sötétség gyermekei, főként talán azért, mert határozottan érdekes megvalósítása mellett mintha ide-oda cserélgetné szereptévesztéses identitását, kicsit talán mint maguk a főhősök, az egyszerre elrettentő, szánalomra és sajnálatra méltó trú norvég black metálos arcok.

Szerencsére az alapsztorit nem kell ismerni a filmben elmesélt történet feldolgozásához, de maga az eseménysor tulajdonképpen ikonikus. Saját tudásom szerint a filmben bemutatott események hűek a valósághoz, hogy egy-egy konkrét jelenetsort mennyire hitelesen rekonstruáltak (spoiler), nem tudom, de ez talán nem is lényeges. A filmnek ez a bázisa, a norvég black metal szélsőséges eseményekkel és tragédiákkal tűzdelt megszületésének ábrázolása rendben van. Technikailag sem lóg ki a lóláb, a sok esetben dokumentarista, home videós színvonalra és hangulatra emlékeztető filmezés és rendezés befogadható, az erőszak elrettentő erejű, vérgőzös bemutatása hatásos – bántó közhely lehet ez, de az itt látható halálesetek annyira valóságosnak hatnak, hogy annak már csak gyomorforgató mivolta is százszor riasztóbb, mint a modern filmes közhelynek tekinthető „egy szúrás, egy halál” direktíva ilyen-olyan művészi árnyalatú megoldásai. A színészi teljesítményekre nem panaszkodnék, bár Rory Culkin érezhetően fölébe kerekedik a legtöbb kollégájának, illetve Jack Kilmer teljesítményét is süvegelhetjük spoiler.
Ami finoman szólva kérdéses, az a narratíva. Nagyon szögletesen törekszik a film arra, hogy áldozati pózba helyezze Deadet (vélhetően helyesen és reálisan), inkább vélt, mint valós jellemfejlődéssel ruházza fel Euronymoust (vélhetően a történetmesélés szempontjából szükségszerűen), és a lehető legtöbb felelősséget és sötét árnyékot vesse Vargra, akire afféle utolsó, máig is megosztó és szélsőséges túlélőként kvázi bármit rá lehet kenni. Nem állítom természetesen, hogy erre nem szolgált rá a fickó, még azt sem, hogy nagyon mellélőttek volna rendkívül zavaros, de ijesztően következetes világnézetének ábrázolásával, mégis annyira didaktikusan kerül mindez bemutatásra, hogy az kizökkenti az eseményeken mélyebben gondolkodni akaró nézőt.
A továbbgondolás útján járva a következő negatívum az lehetne, hogy a film nem szeretne sem kérdéseket, sem válaszokat előállítani azzal kapcsolatban, hogy a túróba tudott egy fejlett, nyugati, jómódú társadalomban néhány zavarodott fiatal ilyen ijesztően összetett és szélsőséges tetteket végrehajtani. Honnan ez a sok szomorúság, befordultság, harag, mi hoz ilyesmit felszínre abszolút modern civilizáció láthatóan művelt és értelmes, jó körülmények közül származó gyermekeiből? Dead esetében kapunk csupán erre sugalmazás-szerű választ, a többieknél fricskaszerűen megjelenik a black metal trú mivoltának nevetségessége: lemezek születnek, kiadók és boltok nyílnak a szülők pénzén, koncertjeik után a fiúk gyrost vacsoráznak, a dologtalan fiatal művészeknek láthatólag egy pillanatig sem jelent gondot a megélhetés, a lakásfenntartás, a hangszervásárlás, a stúdióidő kifizetése. Varg karaktere is ezen a ponton omlik össze: a történet egyszerre próbálja hangsúlyozni intelligenciáját, élcelődik az ostoba döntésein és tettein, majd ábrázolja őt vérgőzös, paranoid pszichopatának. Ezzel amúgy nem lenne bajom, ha nem lebbentene eközben romantikus fátylat Deadre és Euronymousra.
No de akkor mégis, mi táplálhatta ezt a rengeteg sötétséget? Kiéletlen, sötét energiák lakoznának a skandináv társadalmakban, robbanásra készen, keresvén a kitörés útját? Nem valami ilyesmiről szólna a skandináv krimi komplett műfaja is?

Jó film sok kihagyott ziccerrel. Sokkoló részletei miatt sokkal tovább ott marad majd a tudatunkban, mint története, mondanivalója okán.

Ambivalens érzéseim vannak a filmmel. Egyrészt az ismert tényeket jól dolgozza fel és hitelesen, másrészt a körítés nagyon rossz. Rory Culkin egyébként nem rossz Euronymous szerepében, viszont Varg-ot nagyon mellélőtték. Sajnos nagyon nem emlékeztet az igazira, sem külsejében, sem intellektusában.
Valamint nagyon máshogy mutat be egy közeget, mint amilyen valójában volt és a szerelmi szál is totál felesleges vonal, mert semmit nem tesz hozzá a történtekhez.

Ez a film jó ellenpontja a Bohemian Rhapsody-nek. Ott a zenekar bevonásával és jóváhagyásával egy valós konfliktusok nélküli, teljesen érdektelen pr-filmet csináltak. Itt a zenekar kihagyásával és egyes szereplők kifejezett rosszallásával együtt is egy élvezhető játékfilm lett az eredmény. Szerintem sok szempontból még hitelesebb is, mint a Queen-film.
Teljesen jó megközelítés úgy bemutatni a norvég színteret, mint a jóléti társadalom középosztálybeli fiataljainak lézengése és lázongása, mert lényegében erről volt szó, még ha ez sok rajongónak nem is tetszik, és el is fajultak a dolgok. Ezek alapból nem komoly okkultizmussal foglalkozó sátánisták voltak, hanem frusztrált huszonéves nagykamaszok (akik között volt pár tehetséges zenész). Érdekes elolvasni például a burzum.org-on Varg írását arról, hogy mekkora hatással voltak rá gyerekkorától kezdve a fantasy szerepjátékok, lényegében az egész torz világképe ezek hatására alakult ki. Ez azért valamennyire megmosolyogtató.
Jó volt a filmben az Euronymous-Varg kapcsolat alakulása, még ha nem is feltétlenül így történtek a dolgok igazából. spoiler A spoiler jelenet azért már kicsit cringy, de még éppen beleillik a film hangvételébe, ami szerencsére nem veszi magát annyira komolyan, mint a tve kvlt, mégsem megy át Spinal Tapbe. Nem érződik olyan szándék, hogy nevetségessé akarja tenni a blackmetálosokat (vagy nevetségesebbé, mint amilyenek valójában voltak).
A színészi játék is elég jó, még ha nem is nagyon hasonlítanak a színészek az eredeti karakterükre. Ezzel kapcsolatban is a Queen-filmet tudom felhozni ellenpéldaként, ahol Brian May- meg Roger Taylor-hasonmások voltak a képernyőn díszletként, de a funkciójuk ennyiben kb ki is merült. Itt ugye a Vargot játszó színészt szokták kritizálni főleg, aki külsőleg tényleg egyáltalán nem hasonlít, de jól hozza a tehetséges és intelligens, de kicsit infantilis és zavart karaktert, aki egyre nárcisztikusabbá válik. Még a mellékszereplőknek is több mélysége van ebben, mint akár Freddie Mercury-nak a Bohemian Rhapsody-ben. A Sky Ferreira karakterével kapcsolatos kifogásokat valamivel jogosabbnak tartom, bár szerintem ennyi belefér egy játékfilmbe és nem zavart túlzottan (mint ahogy pl. a Bombshellben sem Margot Robbie karaktere), de nélküle is teljesen jól működött volna a történet.
Ez nem dokumentumfilm, nem hirdeti magáról hogy egy az egyben a valós eseményeket mutatja be, de mégis érthetővé teszi a Mayhem-sztorit és a mögötte álló motivációkat a nem metálosok számára is.

(Alapból amúgy sem a Queen, sem a Mayhem nem nagy kedvencem, de mindkettőtől szeretek pár dolgot, szóval az összehasonlításnak nincs köze a zenéhez, csak ahhoz, hogy kb egyszerre készült a két biopic, és a Bohemian Rhapsody-t kifejezetten rossznak tartom, ezt pedig kifejezetten jónak.)

Gyáh.
Ez iszonyat gáz volt, ismét két óra az életemből. xD
Szóval a film inkább Euronymous életét próbálja feldolgozni, az ő tolmácsolásában.
De mindent csak érintőlegesen, semmibe sem akar mélyebben belenyúlni.
A film egyáltalán nem hozta a black metal hangulatot.
A karakterek többsége túl jóképű, vagy ok. A Rory Culkin által alakított Euronymous kicsit olyan volt mint egy gnóm, aki próbál menőzni, Emory Cohen Vargja pedig egy jóllakott óvodásra emlékeztetett.
Deadről már ne is beszéljek.
A jelenetek egy része mintha a Heavy Túrából lett volna átemelve, iszonyatosan ciki/vicces a pózolásuk. Mint amikor én játszom a keménylegényt. xD
A képi világ nekem túl világos volt, láttam már olyan életrajzi filmet, ami sokkal jobban kezelte az atmoszférát, mint ez.
A brutális és a szexjeleneteket leszámítva eléggé unalmas volt, és semmiféle reakciót nem váltott ki belőlem. Jó, jó, felgyújtanak benne pár templomot, de azok is nagyon nevetségesre sikerültek.
Csóri Dead halála is olyan semmilyen volt.
A víziós jeleneteket meg pláne nem értettem, ha valamit szimbolizálni akartak, azt nagyon bénán csinálták.
Azt meg, hogy a dobosuk kiteleportál a filmből….

Még jó, hogy nem fizettem érte mozijegyet.

Te jó Isten. Ez valami ritka nagy sz@r volt. Eleve nem a szívem csücske a metál, hát ezek után se lesz az. Fanatikus idióták.

Negyedszerre ugrok neki az értékelés írásának, remélem most összejön. :)
A film nem volt rossz, csak pontatlan és hiányos. Ha valaki többet és pontosabban szeretne tudni a témáról az olvasson utána a neten.
A hiányosságok egyike pl, hogy nem csak ketten gyújtogattak, viszont úgy tűnik ezt a film készítői nem tudták.
A színészek jól hozták a karaktereket, az aláfestő zenék jók voltak. :)
A történetről annyit, hogy lázadó fiatalokat láthatunk, akik próbálnak kitörni abból a világból, amibe beleszülettek. Saját és a környezetük határainak feszegetésének az eredménye egy új műfaj létrejötte, ami még mindig nagy teret hódit.
Sajnálom, hogy Csihar Attilát még egy mondat erejéig sem említették, bár örüljünk, mert a karaktere megjelent pár percre spoiler
Érdekesség, hogy a Vargot játszó színész zsidó származású.
Egyébként ez volt a Snittes létem századik filmje, úgyhogy már csak ezért is értékeltem, meg mert BlackMetal! .\../

A zene sotetebbik oldalarol keszult filmek kozul ez volt az egyik legkevesbe jo, amit lattam.
Teny h bizonyos jelenetek sokkolan elethuen voltak megcsinalva, de ettol meg nem lesz jo egy alkotas.
Egyebkent meg vegig zavart (lehet h ez az en fogyatekossagom h nem tudok eltekinteni) hogy nem lazado joleti fiatalokat lattam, hanem fokent bortontoltelekeket, emberi selejteket akiket nem tudok se sajnalni se szimpatizalni veluk. Lazadni lehet sokfelekeppen, de ez a magatartas mar messzi tulmutat a toleralhaton, meg nalam is, pedig nem vagyok egy konzervativ tipus.
Na szoval maga a film nalam kozepes elmeny, vartam mar a veget es igy utolag siman kihagyhatonak gondolom…

    Emlékszem, a ’90-es években nálunk is nagyban ment a vetélkedés, hogy ki az igazi, a TRUE black metalos… A barátommal mi akkor is inkább csak röhögtünk ezen, pedig ha valaki, akkor Ő tényleg az volt, mert szívből szerette ezt a zenét, vallásellenes volt, és sosem pózerkedett. Sajnálom, hogy ő ezt a filmet már nem láthatta, sőt hogy nem nézhettük meg együtt, hogy azután jól megvitassuk a látottakat. Az elején, mikor Dead kiugrik a kocsiból, hogy „megcsodálja” a döglött rókát, akkor is Ő jutott eszembe, mikor egyszer kisétáltunk a határba, és a temető mellett egy felpüffedt disznótetem hevert az úton, és hogy rögtön leguggolt mellé… Megkérdeztem, hogy mi van, meg akarja talán simogatni??… – Szóval benne is volt egyfajta bizarr vonzódás a halál iránt, sajnos.
Egyébként nem rossz film ez, bár vannak, akik mítoszrombolónak fogják érezni, a Burzum-hívőket pedig egyértelműen kiakasztja, de ez legyen az ő bajuk, haha. Az istenített Varg ugyanis itt először kissé pufi kamaszként bukkan fel (Scorpionsos felvarróval! hehe), aki szeretne olyan menő lenni, mint Euronymousék, s ráadásul egy zsidó színész játssza!… Később pedig teljesen kibontakozik egyénisége pszichopata, náci baromként –, mint amilyen mind a mai napig is mellesleg. Mivel én sosem értettem a Burzumot övező kultuszt (a Bathory akkor már inkább megérdemelné), és azokkal sem tudok mit kezdeni, akik túlságosan komolyan veszik magukat, nekem ez az ábrázolásmód ugyan nem sértette a világképemet. :) Az újságírók is jól belekérdeznek, hogy mintha kicsit zavaros lenne az az ideológia (ami egyszerre pogány, sátánista és náci)… (Egyébként rémlik, hogy rólunk, magyarokról is megállapította, hogy szláv korcsok vagyunk, mikor egy druszája/rajongója írásos interjút készített vele még a börtönben. Valahol még megvan az a fanzin, ha nem kallódott el költözéskor.)
    Számomra tehát egyszerre volt időutazás, és friss gondolatébresztő a film (mert még másnap is kísértett, ami a hatását jelzi). Naturalista, blekkmetálos-pukkasztó, ironikus, szomorú látlelet. Lehet, hogy később még emelek is a pontszámon…