Heavy túra (Heavy túra 1.) (2018) 79% 116★

Egész jópofa film, annak ellenére is, hogy nem hallgatok metált. Valószínű az aranyos karaktereknek hála viseltem el ezt a zenei stílust (bár azt megemlíteném, hogy a metálosok ennek ellenére, az eddigi tapasztalataim alapján, az egyik legkedvesebb emberfajtából származnak). Kicsit a Blues Brothersre hajaz a történet. Utólag érdekes olvasni az értékeléseket, hogy mindenkinek más filmek jutottak eszükbe erről (mint, ahogy nekem is) :D

Mivel a vígjátékokkal teátrális túlzáson nélkül ősellenségek vagyunk, ezért tartottam ettől a filmtől attól függetlenül, hogy nagyon ki voltam már éhezve egy metál / rock témájú filmélményre, ami nem olyasformán ölt alakot, hogy záros határidőn belül húszezredzserre is újranézem a Mötley Crüe: Mocskos rock'n'roll (2019) – t. A Heavy túra felvonultatott olyan gyengeségeket, amelyek nem kifejezetten nyűgöztek le, főként a második felében mentek át némileg parodikusba és szürreálisba az addig szerethető szinten lavírozó dilifaktor elemei, ami nem feltétlenül állt annyira jól a filmnek a megítélésem szerint, mint a korábban mutatott stílus, de felesleges lenne a kötekedési kísérleteimmel bárkit is átvernem; a fő pilléreket adó metál zene és fekete / morbid humor kombináció varázslatosan rövid idő alatt levett a lábamról.

Amellett, hogy a film rendkívül szórakoztató, még fel is mutat a metálosokkal szemben táplált előítéleteknek egy gigantikus középső ujjat, illetve kíméletlenül kigúnyolja az idilli és összetartó kisvárosok kedves, földhözragadt népét, aminek a humanoid összetevői mindenkire UFO-ként mutogatnak, aki kicsit is különbözik tőlük, ha ad rá okot az a valaki, ha nem. A „Felnyársalt Végbél” tagjai ugyan traumafeldolgozás terén eléggé extrém viselkedésmintákat tudnak produkálni, de alapvetően szinte már mulattatóan rendes srácok ahhoz képest, amennyire ördöginek igyekszik bemutatni őket a közösség; nem balhéznak, nem randalíroznak részegen, nem drogoznak, nem űznek sportot a csajozásból, mindenkinek megvan a maga kispolgári munkája, amit normálisan elvégez, mint bárki más, és még egyáltalán nem is tesznek úgy, mintha ez derogálna nekik, csak mert sztárok akarnak lenni. A nap, mint nap rájuk ömlő igazságtalan megaláztatásokat a zenei ízlésük és a hosszú hajuk miatt összeszorított foggal tűrik, élik az életüket, olyan hozzáállással, amiről a falujuk nyárspolgárai példát vehetnének. A rendőrfőnök például attól függetlenül, hogy többé-kevésbé felnagyított metálos gyűlöletével humorforrást hivatott szolgáltatni, eszméletlenül felhúzott azzal, hogy a saját korlátolt agyúsága miatt feljogosítva érezte magát rá, hogy ilyen pofátlan és korrupt mód túllépje a hatáskörét, ilyen boszorkányüldözést indítson egy csapat srác ellen, akik ugyan törvényt nem szegtek…. de, hát kilógnak és nem szimpatikusak, na. Talán, ha nem tudnám, hogy ez egy létező jelenség, akkor tudtam volna rajta nevetni, de így csak a bicskát nyitogatta az öreg a zsebemben. Érdekes mód a lánya se volt rokonszenves, pedig ő volt még a legpozitívabb szereplő a falu birkái közül. Akiktől főként akkor viszketett a tenyerem, mikor hirtelen elkezdték ünnepelt hősként körberajongani a fiúkat, akikbe addig állandóan csak belerúgtak, mikor felmerült a lehetősége, hogy kitörnek, és így világszinten ismertté tehetik a kis porfészküket. :P

A bandából, ha egyesek vázlatosan kidolgozottak is, mégis nagyszerű egyéniségek, pont, mint egy igazi zenekarban. Lotvonen a némileg hisztérikus konfliktuskezelése, Jyrki a kitörő optimizmusa és megállíthatatlansága miatt kapja meg a háromdimenziósságot, Turo frontembernek ugyan egy kicsit jellegtelen volt nekem, de vele kvázi minden hasonló cipőben járó néző azonosulni tud; egész félénk, a légynek se akar ártani, mégis úgy dobálják rá a köveket, mintha legalábbis pisztollyal masírozna a főtéren. Pasi pedig… nos, ő a legkülönlegesebb figura az egész bagázsban, és nem utolsósorban a legokosabb is, sokszor mosolyt csalt az arcomra, amikor a maga sztoikus stílusával kiidegelte maga körül az embereket; például, amikor Lotvonen kezdő riffeket mutatott, ő meg mindegyikre azonnal rávágta, hogy melyik album melyik számán szerepel. Valamint nem szabad említés nélkül hagyni a film egyik legikonikusabb momentumát, amikor elkezdi rezzenéstelen arccal, szenvtelen hangon darálni, hogy ők szimfonikus poszt-apokaliptikus rénszarvas-daráló extrém harcos-pogány skandináv-félszigeti metált játszanak. :'D Szerintem egy sarkalatos pontja egy hasonló témájú filmnek, hogy valóban élő-lélegző személyekből építsék fel a kitalált bandát, és a Heavy túra maximális teljesítményt nyújtott ebben a kitételben.

Némileg másra számítottam, ugyanis azt feltételeztem, hogy tényleg a turné fogja a cselekmény oroszlánrészét képezni, de végül egyáltalán nem bántam, hogy meglepetésben volt részem, és nem így alakult, ugyanis számtalan kitűnő pillanattal örvendeztetett meg a film. A traffipaxos borítókép készítés például egy nagyon metál zenészes / rockzenészes megmozdulás volt, rögtön azokra a részint őrült, részint kirobbanóan szórakoztató anekdotákra asszociáltam róla, amiket a kedvenceim interjújában szoktam olvasni. A Diotól idézett szöveg nagyon szép volt, mint ahogy az a gondolat is a maga bizarr módján, hogy azt akarták a fiúk, a dobosuk is elmehessen velük a turnéra, ha az állapota ezt nem is kimondottan tette kivitelezhetővé. A legjobban pedig az tetszett, hogy mélyen ez egy igazán összetett és okos film, nem csupán az a bolond agymenés, aminek elsőre tűnik; speciel nem egy olyan poén van benne, amit az érthet csak teljesen, aki tisztában van a helyi viszonyokkal. Ilyen az többek között, hogy a norvégok Rambo alakulata elsőre is nevetséges, de annak a tudatában, hogy kényszeresen összetűzés / háborúkerülő nemzetként élnek a köztudatban, akik biztosan alig várják, hogy végre fegyvert foghassanak akár valami pitiáner dolog miatt is, még nagyobbat üt.

Most pedig megyek, és hallgatok egy kis metál zenét, ha nem is a szimfonikus poszt-apokaliptikus rénszarvas-daráló extrém harcos-pogány skandináv-félszigeti fajtából. :'D

Azt hiszem ez kedvenc lesz. Minden percét imádtam. Végignevettem az egészet. A srácok mind nagyon szerethetők voltak. Kattantak, de aranyosak. :D

Ez de jól esett! Végigröhögtem az egészet! :D A szomszéd biztos örült, hogy éjjel felváltva hallotta a metál zenét és az én artikulálatlan röhögésemet. :D

Rocksuli táborban kertmoziban. Zseniális. Konkrétan szarrá röhögtük magunkat.

„K*rva Legolas!”
Egynek elment. Elég erősen indított, picit Trainspotting, meg SLC Punk! feeling-et árasztott, aztán 1-2 jelenettel átment full kreténbe, ami azért levont az értékéből. (Gondolok itt például az állatkertes jelenetre és a többször visszatérő okádásra.)
Emellett kissé túlzónak is hihetetlennek találtam a metálosokkal szembeni gyűlöletet, főleg kb. a műfaj hazájában, így kétlem, hogy bárhol így kezelnék őket. Fordulatok terén is kissé kiszámíthatóra sikeredett, amit leginkább spoiler
Egyébként a legjobb arc a festett, metálszakértő srác volt, akin mindig jókat mosolyogtam.
A metál alapú zenei műfajok kedvelőinek mindenképp ajánlott, de másnak csak akkor, ha minden fontosabb művet kivégzett már a várólistáján.

Megvannak a film hibái, de annyira feel good volt és elborult, hogy elfogulatlanul 10 csillagot nyomok rá.

Szórakoztató film, ha kedveled a metál zenei frontot, de ha nem vagy érte oda, akkor is kellemes kikapcsolódást nyújt. Sok utalást találni rá a műfajon belüli bandákra (príma élmény volt észrevenni ezeket), de kapunk egy adag társadalomkritikát is és néhány elborult poént. Némelyik vicc ugyan erőltetett kicsit, de ez a film hangulatán cseppet sem ront. A többi rátok van bízva. :)

Mint vidéki, konzervatív kis településen felcseperedett metalhead, igazán betalált a film :) és még larperek is felbukkantak :'D

Fenntartásaim voltak, de nagyon tetszett, rég láttam tényleg vicces vígjátékot :)