Kedvencelte 6

Várólistára tette 166


Kiemelt értékelések

SunflowerSz 

Azon kevés sorozatok egyike, amely az elejétől a végéig le tudott kötni. Nagyon nyomasztó volt, rendesen rossz kedvem volt az elején amikor elkezdtem nézni. Szerintem nagyon érdekes téma ez a spoiler. Nagyon tetszett a sorozat hangulata és habár tényleg voltak pillanatok, amikor az élettől is elvette a kedvemet azt kell mondjam, hogy érdemes volt megnézni. Nagyon fontosak benne a párbeszédek, lényegében az alapján bontakozik ki minden. Emellett pedig Tom Holland talán egyik legkomolyabb szerepéről van szó és szerintem igenis jól alakított.
Az egyetlen ami annyira nem lepett meg, hogy arra elég korán rájöttem, hogy spoiler.

mandu 

Magát a történetet már ismertem Netflixről, de ebben a koncepcióban emészthetőbbnek gondolom – kiemelkedő színészek, zseniális soundtrack és annak ellenére, hogy lassan indul be, egy kifejezetten élvezhető minisorozatot kaptunk.
Abszolút nem újranézős és elsőre nehéz Tom Holland-et elfogadni egy elmebeteg férfi személyében, mert egyszerűen hozzá vagyunk szokva Peter Parker-hez, de sokkal jobban állt neki, mint az internet 90%-a állítja, úgyhogy ez senkit se állítson meg.

julcseee 

Lassan épülő dráma, de igazán jo fajtából. A színészek Nagyon jót alakítanak benne, és voltak benne meglepetések is azért bőven.


Népszerű idézetek

Zahra 

Danny: How many times do you think someone's gonna save you until you realize that no one is?

4. rész – London
Bogesxd 

Rya: Thank you for agreeing to meet with me again.
Danny: Well, I was in the neighborhood.

6. rész – Rya
Bogesxd 

Candy: Do you understand what you're asking?
Rya: Guilt or grief; which one can you bear?

9. rész – A család
Bogesxd 

Rya: How did you feel? In that moment.
Danny: I just remember the quiet. I wasn't used to it. You know, not having voices in my head come to my rescue. But I had found something that would save me.
Rya: Really? What was that?
Danny: When I find myself in times of trouble, Mother Mary comes to me.
Rya: You were saved by a saint? A Beatles song?
Danny: No. It was you, Rya. You saved me.

10. rész – Az ítélet
Bogesxd 

Annabelle: My dad has a friend who's an art professor at Baruch. Can I show him this?
Danny: Really?
Annabelle: You keep saying that.
Danny: I keep feeling that.

3. rész – A gyilkosság

Hasonló filmek címkék alapján