A pénteki barátnő (1940) 77% 31★

Kora dacára ez egy kimondottan frissnek ható film, a létező összes vetületében. Az egyik értékelő nem véletlenül említi vele kapcsolatban a Szívek szállodáját, sok izgalmas részletében A nagy sztori (nem hajlok az elterjedtebb magyar cím használatára) stílusában és témájában is visszakövethető hatást gyakorolhatott a modern filmre, éppen emiatt a kortárs nézők szívébe is nagyon gyorsan és frappánsan belophatja magát.

A Szívek szállodája párhuzam legnyilvánvalóbb jele a folyamatos beszéd. A történet karakterei elképesztő tempóban kommunikálnak, gond nélkül elérve azt a nagyon érdekes, egyeseket zavaró, másikat pont hogy felizgató lelki állapotot, amit Lorelei és Rory párbeszédei közben lehetett érzékelni. Szinte instant átélhetővé válik az a pezsgés, ami áthatja a karaktereket, és a gondos rendezéssel még azt is elérik, hogy az egymás szavába vágó figurák sose tegyék egymást érthetetlenné. Az elég penge László Zsolt/Kéri Kitty-féle magyar szinkron ezt remekül támogatja is, így aki szereti az efféle ezer fokon izzó kommunikációt szemlélni, felszívni, az nagyon hamar a film hatása alá kerülhet.
Túl a technikai részleteken, A nagy sztori a világképével tehet még mély benyomást a szemlélőre. Az öntudatos, tehetségével és szellemi képességeivel karriert csináló újságírónő a mozi elején szabadulna karrierista, munkamániás hétköznapjaiból egy boldogabb, vidéki élet reményében – exférje, a főszerkesztő eközben minden hájjal megkent gátlástalansággal próbálja őt visszatartani a munka és a szerelem frontján is. Utóbbi a pikánsabb, mivel Grant és Russell között klasszikus értelemben vett szerelmi évődést nem látunk, sőt, viszonyukat a kollegiális csipkelődés és tárgyilagosság határozza meg. A végkifejlet felé haladva a férfi nőiségében meg is alázza, le is kezeli Hildyt, hogy ezzel tartsa őt meg az általa addig járt modern úton: hogy ne menjen el vidéki háziasszonynak, maradjon csak riporter. Nyitott kérdésnek tűnik, mindez az 1940-es évek Amerikájában mennyire lehetett rámenős és szélsőséges állásfoglalás a nők helyzetére vonatkozólag, de mindenképpen szellemes gondolatfutam, ami nem veszi el a nézőtől a lehetőséget, hogy mindent akár fordítva is értelmezzen: hisz Walter gátlástalansága tényleg szerethetetlen, így az ő karakterét is tekinthetjük Hildy potenciális kizsákmányolójának, illetve a békés házaséletet is az embert felőrlő taposómalomból való szabadulásnak. Pikánsabb szál a média működésére vonatkozó, nem is annyira rejtett kritika: az az arcátlan tárgyilagosság és relativizált figyelem, ami Williams és Mollie sorsát követi, rendkívül felkavaró, noha esetükben szó szerint élet-halál kérdése a film cselekményének alakulása. Még mai szemmel is nagyon furcsa ennyire margóra írt, jelentéktelen és mégis súlyos drámát látni egy komédia sodrásában, de itt sem negatív értelemben vett felzaklató élményről, inkább elgondolkodtató adalékról beszélhetünk. Walter és Hildy terhelt, valójában elég sötét, túlbeszélt és emiatt ingerektől leszedált mindennapjaiban az efféle megtört emberi sorsok csupán a következő lapszám bombahírei, 24 órás jelenségek, amik napról napra váltják egymást. A tömegeket kiszolgáló média embertelensége és szereptévesztése már 1940-ben is nyilvánvaló lehetett a kritikusok számára, és hiába az eltelt kevés híján évszázad, a tömegeket elérő sajtó és az ő munkásai még mindig gyakran villantják fel ugyanezeket a jellemhibákat.

Tulajdonképpen tökéletes film. Témájában és kivitelezésében is kiválóan alkalmas arra, hogy érdemben „kommunikáljon” egy mai nézővel, így feltétel nélkül tudom ajánlani bárkinek.

Ez tetszett! Az eredeti történet Címlapsztori címmel már 1931-ben elkészült, sőt még kétszer feldolgozták. Én a két későbbi feldolgozást láttam eddig és tetszettek. Ez is hozta a humort, a feszültséget, úgyhogy csak ajánlani tudom.

Ez a film is benne volt Lorelai felsorolásában, amikor moziestre hívta Luke-ot, és kérdezte tőle, hogy milyen filmeket látott már… Ennek tudatában totál vicces, hogy a filmben a főhősnek ugyanaz a magyarhangja, mint Luke-nak… :D :D
Érdekesebben hangzik az a cím, hogy A pénteki barátnő, de filmnézés közben arra jutottam, hogy A nagy sztori cím jobban illik hozzá!
Megijedtem, amikor megláttam, hogy fekete-fehér filmről van szó, hiszen nem éppen stílusom az ilyen… Na de aztán, ahogy elkezdődött a film, meg is feledkeztem erről! :D Imádtam a film elején Walter és Hildy párbeszédét! A hangulat, a beszédstílus, a tartalom (tényekben nem pontosan így, de érzelmekben igen) totál a páromra meg rám emlékeztetett!! :P A film folytatása is érdekes volt, meg érdekelt, hogy mi lesz velük, de tulajdonképpen ezért az említett jelenetért kap 10 csillagot! :D Na meg a film végén elhangzott párbeszédük is jó volt! :)