Várólistára tette 89


Kiemelt értékelések

Törpillaa 

Nem tudok aludni, és úgy döntöttem végig nézem a filmet. Nem volt rossz, bár egy kicsit többet vártam volna. Voltak benne jó részek is, elvétve itt ott egy meccs. De egy kicsivel több is lehetett volna, ha ilyen hosszúra nyújtották a filmet. A zenék viszont jók voltak, és Emma Stone-t is bírtam. A pasi kicsit idegesítő volt, amennyit összes vissza szövegelt. De az a kisgyerek cuki volt. spoiler

alexakarola 

Őszintén nem számítottam rá, de nekem ez nagyon tetszett!! Ilyen típusú filmek közül biztos, hogy a kedvencek között van ez a film, de nagyon erősen gondolkodom, hogy amúgy is a kedvencek közé kerül.
Emma Stone valamiért annyira sosem volt annyira szimpatikus (nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, sosem a színészi tehetségét vontam kétségbe, de valahogy az embernek van aki szimpatikusabb és van aki kevésbé), de itt egyrészt imádtam a karakterét is, másrészt pedig zseniálisan alakított, minden megmozdulása nagyon tetszett!
– A kémia nagyon jó volt spoiler
– Annyira örülök, hogy nem voltak benne nagy drámázások, hanem mindenki higgadtan próbált kezelni mindent! The best husband ever.
– Nagyon jól megcsinálták a két főszereplőt, nagyon hasonlítanak a valóságban élt személyekre :O

Little_Monster

Többet vártam, már csak a Stone-Carell páros miatt is. Mindketten jók voltak, és nézhetőek, de egyáltalán nem kiemelkedőek, sőt inkább csak annyi látszott, hogy rutinból elmondják, amit kell, de se én nem hiszem el, sem pedig ők. Lehet, ennek köze van a halvány és élettelenül megírt dialógusokhoz, amiért elég mérges vagyok, mert nagyon vártam ezt a filmet. Ennek ellenére túl hosszú volt, vontatott, és ennyi idő alatt sem sikerült a lényeget elmondania, és közel kerülnie a nézőhöz. Ami már csak azért is nagy teljesítmény, mert a témája alapján (leszbikus főszereplő, feminizmus) biztos voltam benne, hogy imádni fogom.

balika88

Egy jó sportfilmet vártam… hát nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nagyon unalmas volt a film első fele, ezt talán rövidíteni is lehetett volna.. A 2. fele, ahol végre volt 1 kis tenisz is, már nem volt rossz, de sajnos látva az egészet (spoiler), ennyi kevés volt ahhoz hogy ez 1 igazán jó film legyen…

SunflowerSz 

Szeretem az életrajzi filmeket, de ezzel az volt a bajom, hogy nagyon hosszú volt és közben azért nem történt benne annyira sok minden. Egyébként maga a nők egyenlősége témát egészen szépen kezelték benne – nyilván az igazi események keretébe foglalva, kissé kiszínezve. De nagyon tetszett például a rendezés, azt gondolom, hogy eléggé hűen tükrözhette annak a korszaknak a stílusát, amikor ezek a dolgok megtörténtek. Emma miatt mindenképpen meg akartam nézni a filmet, de ez nem lesz kedvenc tőle, egyszer mindenesetre jó volt, de nem tudott folyamatosan lekötni.

Londonna 

Nem volt hibátlan film, de élveztem. Nekem az volt vele a fő bajom, hogy egy kicsit hosszú volt, Riggs ripacskodása pedig egy idő után inkább fárasztott, ami helyett szívesebben néztem volna azt, ahogy ütögetnek. (Jaj, hát a vége a legjobb ilyen szempontból, nagyon jó volt, hogy nem aprózták el a meccset pár pici snittre.)
A történetet jól feldolgozták, ilyen szempontból nem igazán volt hiányérzetem. Emma Stone csodálatos volt, elképesztően aranyos a csaj, nem lehet nem szeretni, amit csinál. Most már egyre inkább látom, hogy ő tényleg kifejezetten tehetséges színésznő, akire valóban érdemes odafigyelni. A drámai jelenetekben is kiemelkedőt nyújtott – sőt, és ami pedig a leszbikus szálat illeti, hát ott is emelem előtte a kalapom. (Megjegyzem, szerintem elbírt volna még többet is a film, de így sem volt rossz.)
Steve Carellt hol csípem, hol nem. Itt most kevéssé sikerült, bár ez valószínűleg nagyban köszönhető a karakterének is. Ha innen nézzük, ő is jó volt. Csak sok. Ráadásul én ezt most magyarul néztem, és Kassai Károlytól csak még falatkaparósabb a figura. :D
Összességében tehát nem rossz film, aki szereti valamelyik főszereplőt, vagy érdekli a tenisz (esetleg netán még a feminizmus is), annak érdemes beiktatni a programjába. :-)

Emese_Szalai 

Hát az utolsó meccset rendesen végigizgultam pedig tudtam mi lesz a vége. Egyébként jó film, de nem hiszem, hogy még egyszer nekiállnék megnézni.


Népszerű idézetek

Londonna 

Egyszer majd szabadon vállalhatjuk önmagunkat. És szerethetjük, akit szeretünk.

Londonna 

Mellékszereplők vagyunk, a tenisz az igazi szerelme, és ha azt hiszi, hogy ettől elcsábíthatja, akkor vége van.

Londonna 

Arra gondoltam, ebből elég. Én a legjobb leszek. És akkor mindent megváltoztatok. Akkor nekem is lesz hangom.

Londonna 

Nagyon szeretlek. […] Szeretem, ahogy megnevettetsz. Szeretem az őrült ötleteidet és terveidet. Ahogyan belépsz egy szobába és megtöltöd élettel. Szeretek veled lenni, és ez most nagyon hiányzik, viszont… Nekem egy férj kell. Olyasvalaki, aki biztos. Valaki, akire számíthatok. És ez nem te vagy. […] És ez nem baj. Egyáltalán nem. Ez csodálatos, mert hát te ilyen vagy. Csakhogy ezzel az emberrel már nem tudok élni. Nem megy.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján