A mintatanár (2011) 80% 89★

Hát, ez a film nagyon odavágott. Végzettségem szerint tanár volnék, de nem azt csinálom, pedig kiskorom óta ezt szerettem volna. Talán gyáva voltam/vagyok hozzá. Néha eszembe jut, hogy talàn mégis jó lett volna… Például most…

Huhh… Kemény, úgy bele az arcodba. Tanárok és szülők. Kiégve. És igen. Nem minden ember való szülőnek, és csak azért, mert megházasodtál, még ne csinálj gyereket! Nem a külső elvárásoknak kell megfelelni, hanem a belső érettségnek.
Ilyen szavak jutnak a filmről eszembe: fájdalom, szenvedés, tragédiák, kilátástalanság, szívfacsaró, letaglózó…
Tükör az élethez, és nem a napos oldal… ha kitartó vagy, egyszer jobb lesz – hát nem is tudom…
Mindemellett jó film.

Ebben a filmben benne van minden amit utálok és imádok a munkámban. Adrien Brody pedig wow imádom ezt az embert.

1, Ezért sem leszek gimis tanár.
2, Könyörgöm, ne szülj csak mert van méhed!

Elfogadom, hogy a film nagyon jól mutatja be mindazt a szart, már bocsánat nem tudom szebben mondani, ami ezekben az iskolákban történik, de hogy egy darab, mondom egy darab pozitív dolog nem történt a filmben, azért az mégis csak túlzás. Nézőként majdnem lejöttem az életről tőle, hát még ha ebben élnék. Elképzelhetetlennek tartom, hogy tanárként valakinek legyen kedve úgy bemenni tanítani egy ilyen helyre, hogy csak rosszat kap, arról nem is beszélve, hogy ő maga is olyan, mint akinek már a kötél a nyakában.
Nekem túlságosan szélsőségesen mutatta be az iskolai életet ez a film, még akkor is ha problémás gyerekekről volt szó.

Annyi sok érzés kavarog most bennem… Le vagyok sújtva, megilletődtem, fájdalmat is érzek, de mégis talán boldog is vagyok. Egy biztos, annyi sok érzés kavargott bennem a film nézése közben is, hogy egyszerűen már nem bírtam magamban tartani. Ha ma csak egyetlen egy filmet nézel meg, akkor ez legyen az.

Szívesen mondanám azt, hogy már éppen ideje volt megnéznem egy drámát, mert igazán rám fér, azonban nincs okom rá, hogy ilyet mondjak, mivel mostanában önkéntelenül bár, de többnyire ilyesfajta filmeket halászok ki magamnak. Ezt éppenséggel akár bánhatnám is, de nem bánom. Szeretem a megrendítő alkotásokat. Az olyan alkotásokat, amelyek észhez térítenek, és nem éppen úgy van minden, ahogyan azt a tündérmesékből megtudjuk. Általában ilyenkor érkezik az a bizonyos „atyai pofon”, amely (remélhetőleg) ismét segít a jóság útjára való lépésben, és ilyenkor fogadom meg magamnak újra és újra, hogy soha többé nem leszek elégedetlen a sorsommal, míg vannak olyanok, akik nálam százszor rosszabb helyzetben vannak… Na, de erről legyen ennyi elég.
Ha az ember a 'dráma' jelzőt látja, rögtön egy lassú lefolyású történetre gondol, itt azonban nagyon pörgött a cselekmény, és valóban, ez aztán ízig-vérig dráma. Engem pont levert hangulatomban kapott el, így még inkább együtt tudtam érezni a szereplőkkel. Mást nem is tudok elmondani a filmről. Minden kétséget kizárva egy nem mindennapi, lenyűgöző alkotással állunk szemben. Nagyon szókimondó. Nagyon jó.

Könnyed szórakozás — gondoltam én, naiv.
Nem tudom, láttam-e valaha megrázóbb filmet. Biztos, hogy épp szomorkás voltam, amikor megleltem, de emlékszem, hangosan bőgtem a végén, és már a vége előtt is. Ez a nyomorult, kilátástalan életérzés, ez a zaklatottság… Ó, Istenem. A Meredith-szál fogott meg benne legjobban, de az egész úgy ahogy van mély, szép, őszinte, és borzalmas.

Hát..nem is tudom. Ha ez egy kritika akart lenni, az amerikai középiskolai rendszerről, akkor inkább szívesebben néztem volna róla egy dokumentumfilmet.
Egyszerre tűnt lélektelennek, üresnek és összecsapottnak. Az az öngyilkossági kísérlet is hatásvadász volt és kiszámítható.
A színészeken is rendre láttam, hogy szenvednek a filmmel. Brody talán elbírta valahogy, de a többiek.

Porba süllyesztős. a valósággal kegyetlenül arcul csapó film volt. A tanárui pálya fényes és árnyékos oldalát egyaránt megmutatta, miközben végig egy dolog járt a fejemben: mindannyian emberek vagyunk, tele fájdalmakkal, gondokkal. Próbálunk élni vagy még inkább túlélni a mai világban, ami valljuk be, nem egyszerű. :(
A maga szomorú módján lenyűgözött Henry. Teljesen az ellentéte volt a Holt költők társaságában Robin Williams által alakított karakternek, bár hasonlóságokat felfedeztem köztük. A történet jó, a mondanivalója csak annak nem jön át aki nem képes azonosulni a szereplőkkel. A végkifejlet pedig hát mindent visz.
Őszinte leszek, nem egy könnyen emészthető film!
Azt hiszem a hatását még sokáig érzem majd magamban.