A modern ütközik a hagyományossal a feldarabolt Indiában, amikor egy fiatal diák ellenáll az elrendezett házasságnak, egy politikus fia pedig vétkes viszonyt folytat. (Netflix)
A megfelelő jelölt (2020–2020) 4★
Szereposztás
Várólistára tette 15
Kiemelt értékelések
Nem tökéletes, időnként kissé elnagyolt, ugyanakkor elgondolkodtató, szép helyszíneken forgatott és izgalmas cselekményszálakat felvonultató sorozat.
Bevallom, egy picit megijedtem, amikor láttam, hogy mindegyik epizód jóformán egy órára rúg – nehéz ekkora műsoridőt kitölteni –, ám mivel az adaptáció alapjául szolgáló kötet is hasonlóan termetes darab, abszolút indokolt a hat rész. A színészi játék rendben van, kiváltképp a főszereplők részéről, és szerencsére nem vitték túlzásba a táncos jeleneteket sem. A fő cselekményszálat Lata kiházasítása szolgáltatja, de a háttérben kiemelt szerepet kap még a politika, a társadalmi hovatartozás, a vallás, illetve a Brit Birodalomhoz fűződő, India életében meghatározó jelentőségű kapocs is. Komoly témák ezek, mégis sikerült olykor egy kis humort is csempészni egy-egy snitt közé. :)
Mindig megörültem, amikor hindi vagy urdu nyelven beszéltek a szereplők – ettől számomra még autentikusabb egy indiai sorozat –, de többnyire inkább az angolt használták. Szerintem érdemes megnézni, mert leköti az ember figyelmét, ráadásul belepillantást nyerünk az akkori viszonyokba, az ország változásaiba az ötvenes évek elején.