A Kilimandzsáró hava (1952) 72% 19★

Bár a nézők túlnyomó többségét ez már az ötvenes évek elején sem érdekelhette nagyon, van valamiféle pikantéria abban, ha az irodalmi kifejezésmódját tekintve szűkszavú és mégis mindig a lényeget elmondó Hemingway műveit látványos, romantikus vetületeikben izgalmas és dagályos filmeken interpretálták a kortársai. A negyvenes-ötvenes években divatos epikus hollywoodi mozik stílusa látszólag nem is állhatna messzebb egy-egy Hemingway novella felszín alatt gazdag, felette praktikus és szikár esztétikájával, így A Kilimandzsáró havának még a felénél sem jártam, amikor elkezdtem gondolkodni, látott-e bármi mást ebben a filmben az öreg Hem pénzkereseti lehetőségen kívül.

Fogadnék rá nagyobb tétben, hogy nem, és szerintem nyernék is. A film maga szép, különösen a külsőségei, az élettel teli tájak és díszletek, a néha nagyon esetlen, néha megdöbbentően valóságos trükkfelvételek. Ez azonban egyértelműen rendezői látomás, Hemingway íróként ennyire sosem foglalkozott a körítéssel, a dolgok lélektani része pedig az itteni interpretációban kimerül néhány közhelyben a férfiúi büszkeségről, a szerelem természetének ostobaságáról, az elvesztegetett, elkótyavetyélt érzelmi javak okozta frusztrációról. Nem vagyok biztos benne, hogy Hemingway ezt a víziót álmodta meg, amikor papírra vetette a történetet.
Mindez az alkotói feszültség azonban nem változtat azon a tényen, hogy az ötvenes évek mércéjéhez viszonyítva ez egy gyönyörű romantikus dráma, amiben egy tényező szerintem biztosan megfelelt Hemingway elvárásainak: Gregory Peck. Nekem is unalmas minden filmjében külön kitérni rá, de mit tehetünk, ha egyszer ennyire időtállóan tökéletes amit és ahogyan csinál, teljesen függetlenül attól, min szocializálódott, mit szeret és kultivál a néző. Peck jelenléte a vásznon annyira meghatározó, hogy még legendás státusza is alábecsültnek érződik néha. Tőle tökéletesebb főhőst egy Hemingway-filmadaptációban elképzelni sem tudnék.

Minden más tekintetben azonban A Kilimandzsáró hava nem mutat fel igazán kiemelkedő tulajdonságokat, megannyi kortársához hasonlóan fogott rajta az idő vasfoga. Mai szemmel már fáradt, lassú, lelki konfliktusai nehezen megfoghatóak, sőt, egyenesen közhelyesek. Értéke az operatőri munkában, Peck teljesítményében, illetve a Hemingway-i bázisban van elsősorban, így azoknak ajánlanám elsősorban, akiknek egyébként is fontosak, érdekesek lehetnek ezek az alkotóelemek.

Zseniális nagy kedvencem!
Gyerekkoromban láttam először tévében – akkoriban kb 8 évesen „szerelmes” voltam Gregory Peck-be =). Nem állítom, hogy megértettem a teljes történetet, de imádtam =D