Miközben szól a Király Válogatáskazi #2, a Marvel produkciójában készült A galaxis őrzői vol. 2.-ben folytatódnak a csapat kalandjai, melyek a kozmosz távolabbi szegleteibe vezetik őket. Az őrzőknek sokat kell tenniük azért, hogy összetartsák újdonsült családjukat, miközben kiderítenek egyet s… [tovább]
A galaxis őrzői vol. 2 (Marvel 15.) (A galaxis őrzői 2.) (2017) 896★
Képek 23
Szereposztás
Kapcsolódó zónák
Kedvencelte 222
Várólistára tette 136
Kiemelt értékelések
Bevallom, számomra nem überelte az első részt, de nem volt rossz, inkább csak más volt. Űrlordot bontogattuk jobban (spoiler), a humort gördülékenyen adta, mint eddig is, a zenék királyak, a karakterek vagányan lazák, kaptunk izgi részeket. A végén a drámaiságban szerintem kissé elveszett/túlment, így nem tudtam komolyan venni vagy átérezni, pedig szerettem volna. Groot viszont ultracuki.
A mini apokalipszis kellős közepén önfeledten táncoló Grootnál kevés aranyosabb dolog létezik Bébi Yoda, egy kismacska, aki hagyja, hogy megsimogasd és Xiao Zhan őszinte mosolya. Ráadásul mindenki aggódik érte, pedig még mindig is szinte a legszerencsésebb közöttük. Amikor anno moziban láttam a trailerét, akkor 1, valahogy elsiklottam afölött, hogy ez egy második rész 2, sajnos hiába érzetem úgy, hogy ezt nekem látnom kell, mert full elfeledkeztem róla 3, még fogalmam sem volt, hogy mi fán terem a MARVEL, és hogy én szeretni fogom nyilván egy barlangban éltem, jó, nem.
Még talán az első résznél is jobban imádtam, sőt. A film fénypontja számomra Groot volt (és a kapcsolata a többiekkel) valamint Yondu. Borzasztóan menő volt, ahogy lazán sétálva egyedül legyalult gyakorlatilag mindenkit az egyik jelenetben. A végén percekig sírtam, bár azért sok drámai jelenet van a szériában, de ez volt számomra a legszomorúbb. Mindannak ellenére, hogy régen nevettem ennyit egy filmen. Bírtam a csapat dinamikáját és a beszólásaikat.
Ha lehet, még jobban tetszett, mint az előző rész. Zseniális poénok vannak benne és a szereplők is imádnivalóak ♥
Mantis és Drax kapcsolata nagyon tetszett, olyan aranyosak lennének együtt ♥
Imádom, imádom ezt a részt is ugyanúgy, nagyon vicces volt, és szórakoztató, látványos, akciódús jelenetek, izgalmas, pörgős, fordulatos, lövöldözős, robbantós, verekedős akciófilm, és annyira színes. :-) ❤ A szereplők is nagyon jók voltak, annyira bírom Űrlordot, Gamora-t, Rocketet, Grootot, és Draxet is. :-) De főleg Petert imádom, annyira szexi egy pasi és cuki is, meg vicces, bírom a humorát. :-) ❤ Chris Pratt-et még mindig nagyon szeretem, nagyon illik hozzá ez a szerep, és annyira jó benne. :-D Yondut is bírom, habár próbál nagyon kemény gonosz lenni, de mélyen belül jó lelkű. spoiler Voltak szép látványos helyszínek, amiket nagyon szeretek benne, az eleje is nagyon jól indult. :-) spoiler, De Egot utáltam, végig nagyon ellenszenves volt, de Mantist bírtam aranyos, naiv lány volt. :-D Nebula-t is bírom, bár eleinte nem volt szimpatikus, de azért egy kicsit jó fej is tud lenni néha, ha nagyon akar. :-)
Itt is megvolt a félelem, hogy: „Jaj, csak legyen legalább olyan jó, mint az első…”, aztán lényegében az érzelmek egész skáláját megmozgatta bennem a folytatás. Néhol szinte tátott szájjal, máshol nevetve, majd egy ponton majdnem sírva néztem. Minden hősünk jellemére erősebben rágyúrtak most, ahogy a humorra, a látványra és a történetre is, de a legszembetűnőbb talán a főgonosz személye. Ronan egyértelműen egy gyenge láncszem lett az előző epizódban, de ezúttal a marketingesek voltak olyan eszesek, hogy egyik előzetesben sem lőtték le az aktuális kilétét. Emellett ő Loki és Kilgrave után talán a 3. legjobb MCU gonosz a szememben. Nem hittem volna, hogy a Disney 12-es karikája mellett ilyen szintű drámára, illetve káromkodásra is futja, de James Gunn gondoskodott róla, hogy ha meg is felel a szabványoknak, felnőtt fejjel is élvezhető filmet tegyen le elénk, ami teljes mértékben megtörtént… Plusz 5 stáblistás jelenet? Wow! Kb. az összesen dobtam egy hátast, hisz az easter eggek közt olyan dolgok bukkantak föl, mint: spoiler Arra készültem, hogy egy negatív kritikát kell majd írnom, de egy rossz szót nem tudok szólni, hisz egy-két jeleneten konkrétan ámultam, spoiler az intro pedig egyszerűen zseniális. Köszönjük James Gunn!
ui.: Egyetlen dologban erősebb picit az első, az pedig a zene.
Ez nagyon aranyos volt. De tényleg, kiakadt a cukiságmérőm, hála a kicsi Grootnak, egyszerűen tündéri az a figura. Mellette még Mordály is aranyos maradt a maga szarkasztikus humorával (és ebben a részben bőven volt idő megmutatni, hogy mennyire félelmetesen okos figura ez a mosómedve), és mellette még egy-egy pillanatra bevágtak madarakat az egyik bolygón, amik megint hihetetlenül aranyosak voltak. Vagyis, az első, amit tudok mondani a filmről, hogy nagyon aranyos.
Kicsit komolyabb is lett elődjénél, miközben meg tudta őrizni annak humorát és lazaságát, érzelmileg is nagyon erősre sikerült. Gamora és Nebula kapcsolatának kibontásának nagyon örültem. Nebula az előző filmben elég zsigeri gonosz volt, nem lehetett érteni a motivációit, itt viszont szépen kibontották, hogy mennyire kemény volt az élete, mennyire tönkretették mind testileg, mind lelkileg, és szépen sikerült rendezni a kapcsolatát a nővérével. A főgonosz ezúttal nem teljesen jelentéktelen, lehet érezni a fenyegetést, amit jelent, és Quill karaktere is nagyon sokat fejlődött a film alatt.
Akit pedig még muszáj megemlíteni, az Drax. Az előző részben nem kedveltem igazán a karakterét, de ebben a leghumorosabb, legjobb figurák közé került, rengeteget nevettem rajta. Annyira egyszerű lélek, de közben hihetetlenül jókat lehet szórakozni a megjegyzésein. És aranyosak voltak a jelenetei a rovarlánnyal is.
Összességében, szerintem abszolút megüti az első rész szintjét, alighanem újra is fogom nézni párszor.
Nekem, mint laikus mozinézőnek az volt az első gondolatom a film leg-leg-legvégén:
Aztaqrvadejóvolt! Hol van már a Vol. 3!??? :D
Nem írok kisregényt.
Sokszor újranézős.
Kicsi Groot, annyira imádlaaaak! Olyan cuki vagy hogy belehalok! ^^
Na de spoiler… Ezért nem akarok gyereket. XD
Szuper folytatása az első résznek visszadva majdnem ugyan azt az élményt amit az első okozott :D Pici Groot :33
Ááááááááááá *-*
Naaaagyon hiperszuper jó volt, szerintem még az első részt is felülmúlta, habár lehet csak az emlékeim csalnak és azért mondom ezt, mert már annyira hiányzott :D
A végén spoiler
Mindenki adta a saját szerepét és az spoiler
Grootra pedig kíváncsi leszek hogy mekkoraként tér vissza a következő részben <3
Ez volt az első és utolsó része A galaxis őrzőinek, amit moziban néztem.
Több mint két órát végigülni tíz ütős poén miatt, finoman kifejezve időpazarlás. A többi mind olyan volt, amit már ezerszer elsütöttek más filmekben (ez pedig sajnos igaz a történetre és a költséges látványra is.)
Immár sokadszor fogadom meg, hogy nem bízom a kritikusokban, de ezúttal tényleg felháborítónak tartom, hogy olyanokat olvasni többnyire erről a filmről, hogy szenzációs, lenyűgöző, ámulatba ejtő ésatöbbi… hogy lehet egy ilyen produkciót az egekig magasztalni? Egy hagyományos néző még hagyján, hogy így vélekedik egy popcornfilmről, de a kritikusoknak kifinomultabb ízlésük is lehetne (pontosabban elvárás volna velük szemben.)
Ha azt a sok elcsépelt lelkizést, akciójelenetet meg a többi töltelékanyagot lecserélték volna Drax és Rocket poénjaihoz hasonló kreténségekre, vagy legalábbis azokból lett volna a legtöbb a filmben, mosollyal az arcomon távozom a vetítésről, nem ásítozva.
Népszerű idézetek
Drax: Ha csúnya vagy és valaki szeret, tudhatod, hogy önmagadért szeret, de a szép emberek sosem tudhatják, kiben bízhatnak.
Mordály: Quill, van nálad szigszalag? Le akarom ragasztani ezt a halálgombot!
Peter: Nincs. Várj egy pillanatot! Yondu, van nálad szigszalag? Ááá! Gamora, van nálad szigszalag? Aú! Drax, van nálad szigszalag? Igen, cellux is megteszi. Ha az sincs, akkor miért kérdezed?
Peter: Pont úgy nézel ki, mint Mary Poppins.
Yondu: Menő fickó?
Peter: Nagyon menő.
Yondu: Mary Poppins vagyok, banyek!
Menthis: Téged fűt a vágy.
Peter: Igen, vágy az igazságra, a…
Menthis: Nem olyan! Romantikus. Szexuális vágy. Iránta! *Gamorára mutat*
*Drax hangosan nevetni kezd*
Peter: Hé!
Drax: Most mondta el mindenkinek a legsötétebb titkodat!
Peter: Azért nem…
Drax: Most nagyon durván beégtél!
[…]
*Menthis Gamorához megy, aki elkapja a karját*
Gamora: Ha hozzám mersz érni, az egyetlen, amit érezni fogsz, a törött orrod lesz.
Yondu [nevet]: Heló Patkány!
Mordály: Mi a helyzet Kék Idióta?
Yondu: Minden király!
Tudod, egész jó kis megbízást kaptunk. Ez az aranyruhás bula, aki eléggé el van szállva magától felajánlott egy valag pénzt, hogy szállítsunk le neki téged és a barátaidat, mert meg akar ölni.