The Expendables 2 (A feláldozhatók 2.) (2012) 75% 281★

Dolph Lundgren valami haláli benne :D
Chuck Norris, mindenki texasi kopója is feltűnt végre ♥
És itt már az Arnie-Bruce Willis kombó is jobban szuperált.
Jobban tetszett volna, mint az első, ha Jet Li nem száll ki az elején. Így marad az első a favorit.

Érdekes, korábban-emlékezetből erre adtam kevesebb csillagot, mint az első részre, holott ez sokkal jobb. Jót tett neki Simon West rendezése, most nagyon jól szórakoztam!
Akciósztár-felhozatal, humorral spékelve, a sztori is feszesebb, ne nézzük logika szerint, néha emlékeztetett egyes Rejtő regények zsoldos csapataira, marcona rosszfiúk, végül is jót cselekednek.
spoiler
spoiler

A kezdetektől fogva van egy olyan értelmezési lehetősége ennek a szériának, hogy mindez csupán kiöregedett zsánersztárok önfeledt és önreflektív ökörködése, amolyan tipikus összekacsintós apa-, sőt, nagypapa-mozi. Nem az a fontos, hogy mi történik, miért és hogyan a vásznon, hanem az üzenet: hogy a klasszikus akciófilmek közönsége most még egyszer keblére ölelheti a legnagyobb neveket, végre egy film fedélzetén látja Norrist, Stallonét, Willist, Schwarzeneggert és Van Damme-ot – jól megmutatják, hogy nem érzik magukat annyi idősnek, amennyinek látszanak, és ettől majd mi, akik időközben szintén csak öregedtünk, ugyancsak kicsit jobban érezzük magunkat.

A mozi ezen vetületét tudom süvegelni, bár nem vagyok benne biztos, hogy a korral küzdeni kell – a kort inkább elfogadni kell és megélni, minél több méltósággal, és erre mostanában (hála égnek!) ezerféle közvéleményformáló próbálja felhívni a figyelmünket.
Nem vagyok azonban biztos abban, hogy A feláldozhatók képes felmutatni minden fontos aspektusát egy pozitív töltetű tatamozinak, legfőképp két dolog hiányzik belőle: a méltóság és az igényesség.
Mert a sztori harmatgyenge, alibinél is kevesebb, amit nem vagyok hajlandó azzal magyarázni/annak betudni, hogy egy efféle összekacsintós szórakoztató alkotás nem szorul atomórával beidőzített forgatókönyvre és rendezésre. Ugyancsak elfogadhatatlannak tűnik a látványvilág: ebben a filmben szerintem több a zöld (vagy most épp kék?) háttér előtt felvett jelenet, mint a valódi! Animált jó pár olyan akciószekvenciája, amit még előtte tíz évvel is gond nélkül lehoztak a B-kategóriás mozik stábjai is. Persze a költségvetés valószínűleg tényleg szétfolyt a „szépemlékű akciósztárokért alapítvány” svájci számláira, de mindaz, amit itt látunk, alig-alig üt már el Steven Seagal kortárs filmjeinek színvonalától – akkor pedig mivégre is A feláldozhatók? Hisz az önreflexió kimerül annyiban, hogy az egykori pofozó-géppuskázó-karatézó legénykék már apókák, de attól még legyakják a világ bármelyik hadseregét, de ha szegény Willisnek már egy mezei autóból kigéppuskázáshoz is CGI-t kell használnia, akkor ez az egész visszájává, önnön paródiájává válik, nem? Nem lenne szabad ennyire feltűnőnek lennie, hogy ezek a fickók lassan már öltözködni sem fognak tudni segítség nélkül.
Ha már a visszás „hogy nézünk ki” kérdésnél járunk: szegény Stallone isten bizony alig hasonlít már önmagára, a kiürült botoxok és leengedett felvarrások nyomát hiába takargatja arcszőrzettel, ráadásul mostanra a színészi képességei is kínosan közel sodródtak a nullához.
A legjobb „cameo” (idézőjelben, mert tulajdonképpen az egész film egy cameo) Norrisé, akit azonban méltatlan módon nem mertek a saját Lone Wolf McQuade Theme-jére bevonultatni, helyette kapott valami közhelyes, unásig ismételt Morricone darabot háttérnek…

Nem nagyon szabad rá haragudni, de mégis annyira méltatlan és igénytelen ez az egész… Lehetne ezt sokkal jobban is csinálni, ezért nem vagyok hajlandó több pontot adni rá.

Jobban tetszett, mint az első, pedig az is vicces volt. Ez olyan hangosan nevetős kategória volt nálam. És hát Chuck Norris… Édesem, még 120 évesen is nagyon kemény lesz, az tuti.

Kicsit jobban tetszett, mint az első rèsz, Van Damme megint fekete sas ès a texasi kopó is felbukkan itt-ott.

A csapat visszatér, bár számomra egy kicsit kevesebb lendülettel. Vagy lehet, hogy csak én velem van a baj, hogy elaludtam közben. A szereplők még mindig igazi nagyágyúk és imádom őket. Chuck Norris az aki most különösen felkeltette a figyelmemet, ugyanis rájöttem, hogy a Walker, a texasi kopó (1993–2001)-n kívül nem ismerem más filmjét, de ezen majd változtatni szeretnék. A kiscsaj a sok pasi közé hozott egy kis vérfrissítést, meg jó volt olyan fiatal és a többiekhez képest tapasztalatlan kis „kölyököt” is látni, mint Liam Hemsworth. Összeségében egy jó kis film volt, de az első jobban tetszett.

Hatalmas kedvencem. Az első rész is szuper volt, de ez mindent visz. Sokkal több poén, több akciósztár és pazar filmes utalások. Mikor megláttam Chuck Norrist leesett az állam. Liam Hemsworth is jó volt benne.

Az „öregfiúk” visszatértek egy második részre.
Jean-Claude Van Damme nagyon bejött a gonosz szerepében, és Lundgren önéletrajzi poénjai is ütöttek. De úgy általában ütöttek a poénok.
Schwarzi és Bruce több szerepet kapott, és itt van Chuck Norris is. :D

Pontosan, mint az első rész. Szedj össze sok nagy nevet, adj nekik sok fegyvert, meg még egy keveset, állíts elébük rosszfiúkat, és kész a sikerfilm.

Sokkal nézhetőbb, mint az első rész. Persze sokszor ez is kínos, de kevésbé.
Stallone úr sajnos továbbra is véresen komolyan veszi a szerepét.