A fehér szalag (2009) 83% 42★

A Furcsa játék óta én félek Hanekétől. Egyik filmje sem volt olyan durva, amiket láttam azóta, de a Furcsa játékban megmutatta, hogy úgy is lehet és tud indulatokat gerjeszteni, hogy közben azt mondogatja: “Nyugi, ez csak egy film!” Ezért tartok én tőle, mert olyan szinten ismeri az emberi félelmet, hogy az félelmetes.
Ehhez képest A fehér szalag elsőre egy babazsúrnak tűnik. Bergmanosan fekete-fehér, brughelesen tüchtig német kis falu a 20. század elején, valahol a kapitalizmus beindulásának kezdetén, de mégis valami feudális mocsárban. A képek nagyon szépek, megmutatta Haneke, hogy igényes és összeszedett filmet is tud rendezni és nem csak az indulatok felkavarásához vannak ötletei, de egy már kosztümösnek nevezhető filmet is le tud vezényelni.
Aztán előkúsznak elég hamar a hanekés elemek, a szörnyű titok, a fortélyos félelem, a pszichikai kínzás, a verbális kegyetlenség egy csipetnyi nem látható fizikai erőszak és megmutatja nekünk, hogy bizony nem biztos, hogy a mai romlott világ lehet csak szörnyű, mert hát a nácizmust valahová el kellett vetni, hogy szép nagy káposzták terepjenek belőle. Kölcsönös félelem, bizalmatlanság, álságos szerepek és ami talán a legaggasztóbb, hogy a sok rendező által tabunak vagy feloldásnak használt gyerekek sem kivételek alóla.
Nincsenek benne nagy színészek, de a színészi játék több, mint remek. Nagyon korhű a díszlet is. Eredetileg színesben vették fel a filmet, az utómunkálatok alatt döntöttek úgy, hogy fekete-fehér lesz, szerintem nagyon jól, mert illik a hangulathoz.

Első Hanekém, de biztosan nem az utolsó.

Sejtettem és reméltem is, hogy nem egyértelműsít a film a végén, úgysem a sztori volt a lényeg, hanem az izolált falu lépései és reakciói – mert az élet csak megy tovább.