Mű szerző nélkül (2018) 83% 59★

Művészet, történelem, szerelem, halál, emberi sorsok …Minden megvan benne, ami egy igazán jó filmhez kell.

Nagyszabású és nagyszerű alkotás, mely egy festő életét tárja elénk, több korszakot felölelve.
A filmben nagy hangsúlyt kap a művészet és a szabad eszme, amit képvisel. Nagyon érzelmes mű, mely leginkább a fel-fel bukkanó nüanszokból érződik, nem annyira szembeötlő, de szerencsére így nincs az arcunkba nyomva, mint sok más film esetében.
Ezt alkotást is azok közé sorolom, ahol a mellékszereplők maradtak inkább emlékezetesek. Fősünk karakterén valahogy nem éreztem a súlyt, lehet az ő története vagy karaktere nem volt elég markáns; de a színész (Tom Schilling) egyébként ügyes volt. Viszont a Saskia Rosendhal és Sebastian Koch által formált szereplők maradandóvá váltak számomra, csakúgy, mint az Oliver Masucci által életre keltett karakter története és mondanivalója.
Ha érdekel a történelem és a művészet találkozása, feltétlenül nézd meg!

Hosszú film, 3 órás, a felétől volt érdekes nekem Kurt Bartnert története. Onnantól, hogy eljutnak Nyugatra és elindul a fiatal művészek rögös útján. Ez a rögös út elsősorban önmaga megtalálása, tehetségének kibontakozása, egyáltalán az, hogy mi rejlik az ő tehetségében, mitől lesz az aki, szóval, hogy hogyan lett belőle Gerhard Richter, az egyik legismertebb kortárs német művész. Persze, tudom, hogy ehhez hozzátartozik a film első fele is. Egyébként Gerhard Richter, akinek életével több közös dologban megegyezik a film, elhatárolódott Kurt Bartnert történetétől és a róla szóló produkciótól. Én azért megnézésre ajánlom, de ahogy írtam, a második fele fog megmaradni bennem.

Jóval mélyebb nyomot hagyott bennem, mint azt eredetileg vártam tőle. Sőt, továbbmegyek: jóval mélyebb nyomot hagyott, mint amire közvetlenül a film megnézése után számítottam – akkor ugyanis elmaradt az igazi, nagy katarzis, amit reméltem. Onnan tudom, hogy mégis hatott rám, nem is kicsit, hogy azóta a legváratlanabb élethelyzetekben, a legkülönbözőbb témák kapcsán jut eszembe a film egy-egy jelenete, és időnként el-elkap az érzés, hogy meg szeretném nézni újra.

Nagyon érdekes, mennyire más hangulatú a film első és második fele, az emlékeimben szinte úgy él, mintha két különböző filmet láttam volna. Valahogy mégis így volt egész, a maga háromórás hosszában, ami a legkevésbé sem érződött három órának (és ez tőlem, aki nem viselem jól a hosszú filmeket, igazán nagy szó). A különböző történelmi periódusok összefonódása egyszerre létfontosságú eleme a cselekménynek, és szolgál egyfajta „díszletként” a tényleges történet számára. Azonban hiába itatja át a történelem végig erőteljesen a történetet, hiába beszél a film a színteréül szolgáló korszakok jellegzetességeiről ugyanúgy, mint az emberi sorsokról, a Werk ohne Autort mégsem éreztem egyetlen pillanatig sem hagyományos történelmi filmnek, legalábbis semmiképp sem olyan módon, mint a rendező másik, általam szintén nagyon kedvelt filmjét (Das Leben der Anderen). Az életrajzi ihletés miatt gyakorlatilag elengedhetetlen történelmi szál ellenére ez a film valójában elsősorban az egyéni sorsokról, a művészi útkeresésről és öndefiniálásról mesél igazán, s csak másodsorban bármi másról. Ez a téma pedig ma, a huszonegyedik században véleményem szerint éppúgy megállja a helyét, mint a nemzetiszocializmus vagy a két részre szakadt Németország idején. Azt hiszem, a történeten végigvonuló erkölcsi dilemmák szintén nem sokat veszítettek az aktualitásukból azóta.

Nem áll szándékomban kisregényt írni, úgyhogy inkább annyit mondanék: akit egy kicsit is foglalkoztat a művészet, a művészi útkeresés kérdése, a történelem, a morális problémák, Németország vagy a német nyelv, vagy egyszerűen szeretne egy jó filmet látni, nézze meg. Ha nem is lesz életetek filmje, azt gondolom, a Werk ohne Autor mindenkinek tud valami maradandót nyújtani.

Ez a film gyönyörű… mást nem is tudok írni.

Nagyon jó! Elgondolkoztató, mély nyomot hagy az emberben, és ösztönöz a művészi értékek megalkotására.

Wow

„drei liter” + never look again