1983, Kelet- és Nyugat-Németország. A hidegháború és a fegyverkezési verseny kellős közepén a keletnémet hírszerzés kémet küld a nyugatnémet katonai támaszpontra, ahol bizalmas dokumentumokat kell lefényképeznie a Pershing II rakétarendszer telepítéséről Nyugat-Németországban. A kiválasztott… [tovább]
Volt egyszer két Németország (Volt egyszer két Németország 1.) (2015–2015) 28★
Képek 23
Szereposztás
Kedvencelte 5
Várólistára tette 91
Kiemelt értékelések
Német nyelvből a gyengém a Hörverstehen (magnóhallgatás), így nyelvvizsgára kerestem valami német nyelvű sorozatot, ami minőségben túlmutat A hegyi doktornál meg az ahhoz hasonlókon. A Sorozatjunkie-nek hála, sikerült rátalálnom a Deutschland 83-ra.
Nagyon jól indul a sorozat: thrillerhez méltó nyomasztó és sejtelmes hangulat üli meg az első képsorokat, majd elérkezünk a főhőshöz, Martinhoz, később pedig a nagy feladatához. A megteremtett atmoszféra pedig semmit sem változik. A fiú kémkedésén keresztül egy nagyon izgalmas lélektani fejlődésben vehetünk részt, ami azt hiszem nem működne a környezet nélkül. Nagyon hitelesen teremtették meg az akkori világot (keletet és nyugatot egyaránt), leginkább a 80-as évek német zenéi által. Sőt, párszor némi humorforrást jelentettek a slágerek (pl. első részben a 99 Luftballonn). De nem csak fizikai, hanem lelki síkon is megjelenik a két Németország, főleg a nyugati oldalon. Nyugaton ott a sok minden, amiről Martin eddig csak hallott (pl. szupermarket, walkman), miközben a szíve igazából hazahúz. Azonban ahogy egyre inkább beolvad a másik társadalomban, úgy kezd egyre inkább belecsúszni egy identitásválságba is. Részletekbe nem mennék bele, de ez talán a legjobb része a sorozatnak, ez adja az igazi thriller jellegét az egész történetnek. Szinte mi is együtt éljük meg ezeket a súlyos traumákat Martinnal.
A készítők azonban nem csak neki, hanem a mellékszereplőknek is kemény drámákat adtak. Ott van Alex és az apja, Edel közötti feszült viszony, Annett helyzete Martin anyjával és Thomasszal, de bőven jut mindenkire nehéz sors és titok – ez talán adja is magát egy kémes történetben. Szerencsére mindegyik szálat teljesen át lehet élni, hisz mind az idősebb, mind a fiatalabb színészek jól hozzák a szerepüket (pl. Alexet játszó Ludwig Trepte fantasztikusat alakít), de ezenfelül feszesen vezetett történet is jól van adagolva. Bővebben: habár gyorsan halad a cselekmény, és mindig történik valami, jut elég idő a bonyodalmak mögötti háttér megismerésére is. Megvannak a megfelelő felvezetések, karakterizálások, amiknek köszönhetően nem érzünk semmit légből kapottnak. Ez csak az utolsó részben törik meg, sajnos: azt valahogy összecsapottnak éreztem. Mindenre gyorsan pontot tettek, hogy beleférjen a 8 epizódba az, amit a készítők el akartak mesélni. Talán jobb lett volna, ha hosszabb az évad.
Az utolsó részt leszámítva sok panaszom nincsen a Volt egyszer két Németországra. Mindenkinek ajánlom, németeseknek főleg, de a németet gyűlölőknek is.
Fun fact: Martint játszó Jonas Naynek van egy szuper bandája, a Northern Lights.
Wow! Izgalmasabb volt mint vártam. Egyszer sem unatkoztam miközben néztem, az olyan pillanatokból, amikor a sorozat nézése közben még a lélegzetemet is visszatartottam viszont annál több volt. :D Picit lezáratlannak éreztem, de a sorozat folytatásai talán választ adnak majd a dolgokra.
Amit nagyon szerettem még az a sok 80-as évekbeli zene, amit aláfestésnek használtak. Teljesen jól megadta a hangulatot.
Úgy írom ezt, hogy alapból nem a szívem csücskei az ilyen kémes akció dolgok. Talán a családi drámák tették emészthetővé. A végén a szálak nagyon jól összefutottak.
Folytatása
Összehasonlítás |