A nagy füzet (2013) 50

A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a nagy füzetbe.… [tovább]

Képek 2

Szereposztás

Gyémánt LászlóEgyik iker
Gyémánt AndrásMásik iker
Molnár PiroskaNagymama
Ulrich MatthesApa
Bognár GyöngyvérAnya
Sabin TambreaTiszt barátja
Ulrich ThomsenTiszt
Andorai PéterPlébános
Kiss Diána MagdolnaSzolgálólány
Tóth OrsiNyúlszáj

További szereplők

Kedvencelte 3

Várólistára tette 81


Kiemelt értékelések

mandu 

Nem rajongok túlzottan a háborús filmekért, mert nekem már nem tudnak újat adni, hiszen apukám történelmileg mindenbe beleavatott már kicsiként is (hallgathattam a Hitleres hangsúllyal előadott szövegeit xD). Mégis úgy döntöttem, hogy megnézem A nagy füzetet. Egyrészt azért, mert gyerekek szemszögéből mutatja meg az eseményeket, másrészt pedig magyar műről van szó. Meg kell mondjam, hogy pozitívan csalódtam. Megrázó film, tele az élet igazságaival és annyira hitelesen adta át, hogy az megbotránkoztató. Mégis levonnék egy csillagot az eredetileg adott értékelésemből, mert a végéért még mindig haragszom. Az abszolút érthetetlen számomra, hogy spoiler… Az össz hibája a filmnek talán ez lenne. Azért nem adok nagyobb „pontszámot”, mert nem az én műfajom. Ennyi. :D

Istris

Kegyetlen téma, kegyetlen jó feldolgozás. Kemény film.

LooneyLuna23

Lassan építkező film, ami azért jó néhány megrázó pillanatot is tartogat. A főszereplő ikerpár jó választás volt, a nagymamát játszó Molnár Piroskával való közös jeleneteikből csak úgy árad a feszültség.
Nem könnyen fogyasztható film, de a témája és a színészi játékok miatt legalább egyszer megéri megnézni.

Zsanni

Könyvben olvastam, nagyon brutális és naturalista volt, a filmet inkább meg sem nézem.

Drucocu

Egy tökéletes példa arra, hogy miért NEM szabad megfilmesíteni az irodalmi műveket. A legmélyebb tartalmak vesztek el a történetből.
De önmagában a film is egy katasztrófa. Inkább mindenki olvassa el a könyvet!


Népszerű idézetek

Ódor_Endre 

Háború van. Háborúban az emberek megölik egymást.


Hasonló filmek címkék alapján