911 L. A. (2018–) 89% 74★

Eszméletlenül jó! ❤
Nagyon izgalmas, drámai és pörgős az esetek pedig rendkivűl egyediek, érdekesek és nem mindennapiak! :)
Ez a sorozat egy mestermű!

Az 1. évad megtekintése után totális szerelem ez a sorozat. Nagyon megfogott, kikapcsolt, de mégis tudott kellőképp komoly maradni és ami a legfontosabb, hogy nem utáltam senkit. Sőt. Kifejezetten szerettem. Tetszett, hogy a mentések mellett egy csomó mindent megtudunk a karakterekről, bepillantást nyerünk a hátterükbe, a családjukba, az életükbe és kvázi megismerjük őket közelebbről is.
A vége egyszerre szomorított el spoiler és tett boldoggá spoiler
Imádom, tuti folytatás!! :)

Így három évad után szerintem nyugodtan írhatok értékelést hozzá (mondjuk oké, a harmadik évad záróepizódja még visszavan, de az már nem oszt, nem szoroz).

Szóval az első évad az kegyetlen. Rettenetesen röhejes az írás benne, szánalmas, amit a karakterekkel művelnek a készítők, mindeközben pedig olyan esetekkel találkozunk, amire simán rávágtam, hogy oké, ilyen nincs. Az egész nagyon hiteltelennek tűnik, és ezen az sem segít, hogy amikor újraélesztés zajlik, látványosan látszik, hogy a mentősök csak kb. simogatják a beteget.

Aztán a második évadban fordult a minőség – én nem tudom, mi történt, de nagyon jót tett a sorozatnak, hogy Connie Britton karaktere eltűnt a fenébe. Mintha megtisztította volna a sorozatot. Ráadás gyanánt volt egy eset, amit szintén megkérdőjeleztem a túlélés szempontjából, és olyannyira nem hagyott nyugodni, hogy rágugliztam. Kiderült, hogy nem, itt én tévedek, igenis túl lehet élni azt a balesetet (már nem tudom, melyik volt az), és valóban megtörtént ilyesmi.
Úgyhogy fogtam magamat, és rákerestem az első évad legröhejesebb esetére, amikor is az egyik karakter egy autóbalesetben átdöfi a fejét egy vasrúddal. Nem túlzok, totálisan komolyan ott ült a pasas az autóban, beszélt, lélegzett, miközben egy vascső állt ki a fejéből – ÉS GYEREKEK VOLT ILYEN ESET, ÉS A BETEG TÚLÉLTE!!!
Na itt fordult nálam minden, és bár továbbra is sokszor hiteltelennek tűnik mondjuk az újraélesztés, én nagyon bírom ezt a sorozatot. Rengeteg, a valóságból vett eset jelenik meg a képernyőn, a szimpla tűzesetektől kezdve a cunamin át a mentős balesetekig minden van – és bár minőségben azért hagy maga után kívánnivalót, mégis beszippantott.

Amire 3 évad alatt ugyanis rájöttem, az az, hogy ennek a sorozatnak a szerethetősége a titka. Az, hogy a karakterek nem fúrják egymást, hanem összeállnak, segítik a másikat, és akármilyen baj vagy probléma merül fel, azt nem rossz szándékkal közelítik meg, nem akarják csűrni-csavarni a szálakat, hanem a megoldáson agyalnak. És istenem, ez annyira jól esik ebben a poszt-apokaliptikus közeli világban, hogy simán pár nap alatt ledaráltam a sorozatot. És igen, a színészek sem egytől-egyig tökéletesek, Oliver Stark például szerintem túljátsza az összes jelenetét, vagy csak ennyire furcsán beszél, de aki szereti a tűzoltós, mentős, rendőrös sztorikat, és képes kiszenvedni az első évadot, ők szeretni fogják ezt a sorozatot is.

Érdekesnek indult, a különböző helyzetek, megoldások problémák. Aztán, alább hagyott az érdeklődés, volt amin még be is aludtam. Másfél évad nekem elég volt, a végére már nagyon untam.

Hát. Ez. Atomjó.

Már az első évad első részénél nagyon megszerettem, onnantól kezdve első dolgom volt minden héten megnézni, van-e már új rész. Az első évad jó, jó, na, de a második az, ami igazán odacsap. Az első évadban nagyon bírtam Abby karakterét, meg a kapcsolatát Buckkal, aki amúgy halálra idegesített az elején, aztán megszerettem. A Bobbys történetszálról inkább ne beszéljünk. Aztán a második évadban behozták Eddie-t, akit megint nem bírtam az elején, úgy voltam vele, hogy tényleg? Még egy klisé? De aztán megszoktam őt is.

Szerintem baromi érdekes és jópofa sorozat, iszonyú szórakoztató főleg az, hogy emberek milyen hülyeségeket képesek csinálni. Nekem hatalmas kedvenc, nagyon várom a harmadik évadot! :)

Sosem volt példa arra, hogy egy sorozat két megnézett rész után a kedvenceim közé kerüljön.
Eddig.

Nagy kedvencem kezd lenni ez a sorozat.
Nagyon kedvelhető karaktereket alkottak meg és jó humorral tartják őket egyben.
Az is nagyon tetszik, hogy nem dominál egyértelműen egyik szál sem, nem tűzoltósorozat, nem rendőrsorozat, de mindig van valami akció is.

1. évad
Nem akartam belekezdeni ebbe a sorozatba, mert nem szeretem azokat, amikben egy csepp akció is van, de ez most nagyon átjött. Voltak benne olyan részek, amik hagytak maguk után kívánnivalót, meg úgy voltam vele, hogy perszeeee. Meg volt, ami szálat jobban kifejtettem volna, de olyan gyorsan pörögnek minden részben az események, hogy az embernek nem is nagyon van ideje azon gondolkodni, hogy vajon mi történt az előző esetben.
Személyek tekintetében az első részekben Buck nagyon unszimpatikus volt, de ahogy alakulnak Abbyvel a dolgok és ahogy a nőhöz áll, egyre jobban alakult a személyisége vagy inkább jobban előjött az eredeti énje.
Nagyon tetszik, hogy a személyes eseményeket is beleviszik, hogy kinél mi történik és hogy nem egyszerű munkatársak, hanem egy csapat és bármi van, együtt mennek. Nyilván egy ilyen munkában elvárható a csapatjáték, de ezt azért mindenképpen fontos kiemelni, hogy nagyon szerethetőek a karakterek. Meg persze, hogy nem telik úgy el rész, hogy ne gyomorideggel nézzem, mert ugye az esetek alól a főhőseink sem kivételek, zajlik velük is az élet és én úgy féltem őket, mint az állat.
Folyt. köv.

2. évad
Nem nagyon írtam a második évadról és már javában belevágtam a 3.-ba, de különösebben nem is tudnák mit írni róla, csak annyit, hogy sokkal jobb, mint az első. Számomra sokkal izgalmasabbak a szituációk és sokkal jobban összenőttek már a karakterek is. Azt sajnálom, hogy Ebby nincs már a sorozatban, őt kedveltem. Ezzel szemben viszont Diazt kifejezetten unszimpatikusnak tartottam az elején, ezzel szemben viszont most a kedvenc karaktereim közé tartozik. Buckról nem írok inkább.. hülye lett. :D

3. évad

Így 5 évad után azt hiszem már eldönthetem, hogy ez az egyik kedvenc sorozatom, pedig az első 1-2 évaddal sokat küzdöttem. A minőség hullámzó… néha hatásvadász, néha olyan igazán amerikai szappanos módon sziruposan érzelgős, amivel az idegeimre megy, és mégis, ennek ellenére mindig azonnal leülök megnézni az új részeket. Ha hosszabb távon esik a színvonal, olyankor gyorsan átváltok a testvér sorozatára, a 9-1-1 Texasra, és helyrebillen a lelki egyensúlyom :D Ha meg az megy az idegeimre a halmozott érzelgősséggel, akkor visszaváltok erre. Így tökéletes az egyensúly (: Bobby-t 5 évad után sem sikerült megszeretnem, Maddy szintén nem a kedvencem, de kárpótolnak a többiek, főleg Buck és Eddie, na meg Chimney <3

Voltak olyan részek, amik alatt konkrétan lerágtam a körmöm, és többször újra is néztem már. A vonatbaleset, a cunami, a toronyházba ékelődött busz… huhh. Hidegrázósra sikerültek.

Szerintem sosem daráltam még ilyen sebességgel sorozatot (talán a Criminal Minds volt ehhez hasonló, de ott 15 évad volt, nem 5).
Az első évad kicsit döcögősen indult, nem tudtam, kit hova tegyek.
Nyilván vannak szirupos, ragadós részek a storyline-ban, viszont mindent összevetve számomra szórakoztató, izgalmas, megfelelően drámai. Sokat sírtam, sokat nevettem. Imádom, hogy tényleg családként kezelik egymást a csapat tagjai, nem csak amolyan „ja, együtt dolgozunk, egy család vagyunk”, hanem közös ünneplések, karácsonyok, szívfájdalmak.