28 héttel később (28 nappal később 2.) (2007) 67% 187★

Ettől a kameramozgástól olyan hányingerem lett, mint még soha…

Gondoltam újranézem, mert nagyon rég láttam és…nem is emlékeztem, hogy ez ennyire… pocsék?!

Látványban jó a film, de a szereplők meg az egész cselekmény annyira ostoba, hogy rettegés helyett inkább csak idegeskedhet az ember, hogy már megint mit csinálnak ezek a szerencsétlenek. Darwin-díjas húzásokból és plot hole-okból nincs hiány.

Például:
– egy ilyen veszélyes és gyorsan terjedő vírus esetén eleve oltári nagy baromság ilyen rövid idő után civileket be/visszaköltöztetni Londonba
– A két hülye kölyök hogy gondolhatta komolyan, hogy spoiler? Szerintem minden gyerekben van egy egészséges fokú besza.riság, itt meg aztán tényleg indokolt lett volna, hogy már a gondolattól is összesz.arják magukat. A kedvencem, mikor a csaj összetapicskolja a kilincset, majd a szája elé teszi a kezét. Meg a hulla mellől elveszi a spoiler.
– A fertőzött spoiler hogy jut ki a lezárt (kártyazáras) szobából?
– Miért csak egyetlen katona őrködik (elégtelenül persze) egy olyan helyen, ami kiemelten fontos és veszélyes?
– Miért mondják, hogy „a vírus nem fertőz fajok között” mikor pontosan így indult a járvány az első részben? :D (Persze indokolható azzal, hogy a katona csaj nem jött rá, de inkább filmes bakinak tűnik…)
– A sötétben mért nem az megy elöl a lépcsőn, akinél az éjjellátó van? (A többiek meg mondjuk fogják a vállát és mennek libasorban utána?)
– Miért nem bírnak kussban maradni vagy sutyorogva beszélni, mikor tuják, hogy a fertőzötteket odavonzza a zaj? spoiler

Fájdalmas.
Az első rész sokkal, de sokkal jobb.

Bármikor meg tudom nézni, van egy különleges hangulata, egy zárt atmoszféra a nyitott térben, ami egyből magába szív. Szeretem, hogy nincs túlbonyolítva a történet, egy laza kis horrort ígért, és azt is kapunk két kölyök szemszögéből. Egyszer lassú, drámai fonalat vesz fel, máskor pedig nem szűkölködik az akciókban. Van benne feszültség, és tényleg csak azt tudom mondani, hogy valamit nagyon eltaláltak ebben a filmben.

Ez a film is megerősítette bennem, hogy a zombis filmek nem nekem valók. Egyszerűen borzalmas volt.

Hát elég beteges film és undorító. Csak is Jeremy Renner miatt néztem meg. Ez azok a horrorok közé tartozik ami egyáltalán nem ijesztő számomra inkább már undorító felfordul tőle a gyomrom.

Na, erre a filmre emlékeztem! Noha láttam már, azért mégsem tudtam már miről is szól, főleg a végére emlékeztem így utólag, spoiler, ezért eléggé meglepődtem egy-két fordulaton. spoiler Nem rossz zombis film, vagyis nem lenne rossz, ha ezek a zombik vagy fertőzöttek, hívjuk őket bárhogy, nem lennének ennyire nagyon okosak és körmönfontak. Emiatt nekem kicsit elveszti az értékét, mert így kb. simán lehet egy zakkantabb ember is, amiben tényleg fel lehet fedezni még akár a szerettünket… Na de mindegy is.
Az is tetszett ebben a filmben, hogy nem kifejezetten egy családra és/vagy karakterekre koncentrálódtak olyan téren, hogy nem kerül bemutatásra a világ helyzete (de legalább is egy szelet belőle, mint itt pl. London). Tetszett a katonaság, hogy megmutatták hogyan próbálták kezelni az ellehetetlenülő problémát, hogyan „oldották” meg, az a rész pedig kifejezetten izgalmas és képernyőhöz szegező, amikor a spoiler. Az ilyen típusú filmeket imádom, szóval jó volt.
Összességében sokkal jobban tetszett, mint az előző rész, de közel sem lett kedvenc.

Valamivel gyengébb, mint az előző, de ez a zsánerem ( posztap plusz zombik). Szórakoztató, helyenként logikátlanságok (főleg a szereplők részéről), de látványos, pörgős. Aki szereti a műfajt, annak kötelező.

Itt már talán a kókuszágyúval lenne esélyem.

Danny Boyle és Alex Garland nem vállalták be a folytatást, helyette elmentek Sunshine-t alkotni, amit rendkívül jól tettek. A Weeks dirigálását Juan Carlos Fresnadillo keze alatt készült el, az írói feladatokat pedig többedmagával végezte. Visszaemlékezvén nekem egyáltalán nem rémlik, hogy bármilyen nemű durva kritikát róttak volna erre a filmre, voltak gyengébb megítélések, de nagyrészt elismerően nyilatkoztak róla. Maximum annyi dereng, hogy a Snyder-féle Dawn of the Dead egyfajta rip-offjaként hivatkoztak rá, még mindig nem tudom hova tenni miért, de elfogadom. 2025-ben azonban odáig jutottunk, hogy a Weeks effektíve egy „ostoba hulladék sz4r” sokak szemében. Aaaaham, okké! Na, akkor most kifejtem, hogy miért is tehető oda maximálisan a Days minőségi szinte mellé sőt, mik azok a komponensei, amikben felül is tudja múlni azt.

Azt elismerem, hogy a Weeks élesebb stílusváltáson megy át a Days-hez képest, nagyon ritkán akadnak benne lassabb, merengősebb pillanatok, mégis kitűnő ritmusban tud gördülni előre. Mindig történik valami megragadó történés, talán ezért is lett szorosabbra véve a játékidő 90+ percre. Mindenképpen kiemelném, hogy a mozgalmasabb cselekményfolyam ellenére nehogy nem veszett ki a Days harapható atmoszférája, de idővel ugyanaz a rettenet nyomasztó érzés járja át ezt a filmet is. Az előző rész road-movie identitását elhagyva egy relatíve központi helyszín lett előtérbe rakva, ezzel jócskán növelve a parafaktort, a háttérben megmaradó poszt-apok érzettel.
Ennek megteremtéséhez abszolút hozzájárult, hogy az itteni operatőr, Enrique Chediak végre nem alacsony felbontású kamerákat vett igénybe, ennek folyományaként lehengerlően tűéles London rideg belvárosi és kietlen külterületi hangulata. Gyakran használ még a 2007-ben már divattá vált shaky cam-et, de pont annyira van alkalmazva, hogy bőven követhetőek az események.

Egyébként az előbb felsoroltakat a film összesítve azonnal arcba tolja a szerintem eszement zseniális 11 perces nyitó szekvenciával, rögvest berántva a nézőt újra ebbe a halállal teli közegbe. Nagyon bejött az is, hogy a főcím kiírás előtt röviden összegzik milyen folyamatokkal állt talpra London az első rész szörnyűségei után, plusz üdvözöltem, hogy ebben a filmben full új szereplőket kapunk. Ezen a téren is kicsit a Weeks felé billen nálam a mérleg nyelve, ugyanis a karaktereket még átélhetőbbnek éreztem. Kapásból a család drámai vonala volt igazán meghökkentő számomra, de az egyes mellékarcoknak is megvolt a kellő jelenléte, motivációja, akiket parádés castinggal szólaltattak meg.

spoiler

Tammy és Andy közt full érzékelhető volt a testvéri kapocs, az utóbbit játszó Mackintosh Muggleton volt talán haloványabb, de mikor ott volt mellette a csodálatosan szép Imogen Poots, akkor klasszul tudtak egymásnak asszisztálni. Scarlet, az egészségügyi parancsnokból avanzsált védelmező szerepében roppant szimpatikus volt, a szintén megnyerő kisugárzással bíró Rose Byrne által. Az abszolút kedvencem viszont a morális kételybe merült Doyle ősmester volt, aki karizmatikus fellépésével, érthető döntéseivel, határozottságával, profi jellemével piszkosul el lett találva Jeremy Renner-rel. Közte és a Harold Perrineau által játszott pilóta, Flynn között jólesően működött a haveri kémia a lazább és komolyabb szituációkban is. Idris Elba minimális szerepben oké, és a senki sincs biztonságban alapelv úgyszintén megjelent, kimondottan sajnáltam, hogy néhányuk milyen sorsra jutnak.

A káoszérzet félelmetesen ütősen van prezentálva, tele feszültséggel, izgalommal, rémisztő pillanatokkal. Különösen az alagsori elkülönített területen az összetömörült tömegnél fogható a mélyről jövő riadalom. De mondhatnám akár a helikopteres rögtönzést, az amatőr lövész kiszedését, a bombázást, vagy a szinte már a REC felé konvergáló metros, csontsötétben játszódó szakaszt, amik módfelett belém égtek még. A brutalitás ábrázolása talán még nyersebb és durvább, mint az elődben, illetve pár mp-re bekerült egy álomrészlet Alice-szel, ami felettébb ijesztőre sikerült. A zsigeri hangulathoz most is nagymértékben hozzátársultak John Murphy mesteri zenéi. Az In the House, In a Heartbeat többször is felcsendült (főleg a nyitányban passzolt a legjobban), a csendesebb részekben például a Welcome to Britain vagy a Night Watch maradandóan szólt, de a többi score is kiemelkedően simult hozzá a jelenetek súlyosságához.

Bele lehet kötni egyes megoldásokba (a kiszökésbe, a protokollba, vagy a befejezésbe, ami megint nyitva lett hagyva), de ameddig ilyen magas szinten van kivitelezve egy horror depresszív hangvétele, atmoszférája (ami ennél a műfajnál igenis alapvetés), és ameddig úgy tud új dolgokat behozni a sztoriba, hogy közben a Days kimagasló erényeit sem felejti el, addig én teljes mértékben le vagyok nyűgözve. Maximálisan kiállok amellett, hogy a Weeks egy szenzációsan elkészített, méltó módon továbbgondolt folytatás, ami abszolút nem érdemli meg a gátlástalan pocskodniázást, és amit még biztos sokszor le fogok pörgetni akár a Days után közvetlenül, akár önmagában is.

Íjjal vagy fegyverrel, Jeremy így is egy mesterlövész, hős lesz. Sajnálom, hogy csak 1 óra után volt több jelenete, addig meg alig…
spoiler
A filmmel egyébként nem igazán voltam megelégedve. Számomra túl vontatott néhol meg tök kidolgozatlan… Ezek után sem leszek horror rajongó.