Kedvencelte 24

Várólistára tette 166


Kiemelt értékelések

LoneWolf 

1. évad:
Csalódás. A mai átlag sorozatoknál ugyan jobb, hisz hangulatos, remekül építkezik és fokozza a feszültséget, a karakterei pedig rétegeltek, „életszerűek”, plusz hatásosan tálalja a hajóutat belengő rejtélyt is, így 6 csillagot simán megérdemel, azonban úgy az ötödik résztől az írók fölöslegesen túlcsavarták az egészet, melynek végeredménye egy teljes műfajváltás. Ez talán még nem is lenne gond, ha nem spoiler, mert ez a lépés bizony számomra sikeresen kivégezte az egész évadot, illetve a sorozatot is, hisz az esetleges folytatás már egyáltalán nem tud lázba hozni.

11 hozzászólás
Coralie 

Nem vártam tőle nagy dolgokat, így nem is csalódtam benne, de megértem a kritikákat, mert valóban furára sikeredett sorozat lett. A látványvilág és a misztikum nagyon a helyén van, nézeti magát részről részre, ami az erőssége. Logikailag már sántít, legalábbis ha a végétől fejtem visszafelé, hogy mi miért történt, akkor érthetetlen számomra. Nem látok rá okot, hogy miért alakultak így az események spoiler Persze ha esetleg lenne még egy évad, biztos lennének válaszok, csak innen már valahogy nem látom a folytatás lehetőségét.* Ettől függetlenül szórakoztató volt, így nem bántam meg, hogy megnéztem. Különösen tetszett, hogy többnyelvű volt, abban a korban kb. ennyire értették volna egymást az ismeretlen utasok.

*Persze lehet folytatni, mint a világon minden filmet, csak nem látom benne azt a lehetőséget, amit ne lőttek volna le előre a zárással. Logikailag csak 2 irány maradt spoiler

UPDATE: kaszát kapott a sorozat az évad után. :D Na igen, erre gondoltam…

bfanni 

Felkészültem a legrosszabbra az itteni negatív vélemények után, de szerintem nagyon jó volt. Meglepő, ütős, sokat lehet rajta agyalni. Nekem bejött ez az irány, nagyon érdekes volt. Remélem lesz második évad!

mandu 

Azt a mérhetetlen csalódottságot, amit jelenleg érzek…
Ez egy zseniális (pontosítok: Z S E N I Á L I S) sorozat lehetett volna, de így elrontani csak szimplán emberi hülyeség. Az első 5 epizód izgalmas, érdekes, felfoghatatlan, nem lehet egyszerűen félbehagyni. Aztán belekezdesz az utolsó háromba és így… Miért? Összevissza csavarták a sztorit, de annyira nagyon szuperre akarták megírni, hogy közben elveszett az eredeti értéke. Ha maradtak volna az alap koncepciónál, az év sorozatának mondanám.
Sajnálom, hogy ennyire nagyon spoiler lett belőle – biztosan imádni fogják a műfaj rajongói, de akik nem szeretik és mást várnak, azok csalódni fognak.
De hogy valami jót is mondjak: beleköthetetlen a soundtrack. Ilyen zseniális zenei felhozatallal rég nem találkoztam.

1 hozzászólás
b_vivi

Nem tudom, mi van az emberekkel. Ti mit néztetek? Mégis mi alapján jött nektek a Bermuda-háromszög, meg dark fantasy, meg anyám kínja? Hol voltatok az első rész KONKRÉTAN első jeleneténél, amikor a PSZICHIÁTRIÁN beráncigálták a csajt egy szobába, az meg azt ordította, hogy „NEM VAGYOK ŐRÜLT!”? Nyilvánvaló volt, hogy valami pszichológiai dolog lesz az egész. Aki a műfajban csalódott, az legközelebb ne pislogjon a sorozat első jeleneténél…

Victorious 

Nagy kedvencem a Dark így kifejezetten vártam ezt a sorozatot. Nem voltak a legjobbak a visszajelzések és kasza is lett, de végül azért megnéztem.
Sajnos egyet kell értenem abban, hogy egy idő után kicsit félrement. Az első pár rész még bőven letudott kötni, tetszett a rejtély és bejöttek a karakterek is nagyrészt, de utána már inkább azt vettem észre, hogy fokozatosan vesztem el az érdeklődésemet. Sokkal többet kilehetett volna ebből hozni, mint egy sima spoiler
Azért persze érdekelt volna, hogy végül hova fut ki a történet, de akkor ez felejtős.

Juci

Akkor leszek én az, akinek nem volt csalódás, hanem megkajálta az egészet úgy, ahogy van :) Eléggé high concept, és bár a Dark is az volt, ott valahogy az emberi dráma jobban meg tudott érinteni, amit erről nem igazán mondhatok el, de kellemesen bizsergette az agyamat, és csodaszépen volt fényképezve. Remélem, lesz második szezon.

Laren_Dorr

Nehéz a szívem. Tényleg elrontották.
Hol is siklott félre? Nehéz megragadni. Jól indít, felblende, az első részben elkezd szivárogni a mindfuck, kellemes bizsergés vesz rajtam erőt, hogy aztán a folytatást elkúrják a rossz karakterépítéssel és széteső történetvezetéssel. Csupán az utolsó két részben talál önmagára a film, itt már a székbe szegez. Pedig a csattanó, a fő téma nagyon közel áll hozzám az utóbbi időben, annyi mindent lehetne ezzel a témával kezdeni, az inspirációs források Platóntól Tegmarkig nyúlnak, és a Dark alkotóinak meg is tudnám előlegezni a bizalmat, hogy magukhoz térnek és valami nagyszerűt hoznak még ki belőle, de elkaszálták a sorozatot. Súlyos hibái vannak, de ezt azért nem érdemelte volna.

Anastasia99

Szerintem ennél rosszabb befejezést én még nem láttam..
Az első 5-6 rész szuper volt, nagyon lebilincselt, gondolkodtatott. Aztán amikor elkezdett furcsa katyvasszá válni az egész, akkor elkezdtem unni. Teljesen el is veszítettem a fonalat, és biztos, hogy nem kaptam mindenre választ. Nem ilyen befejezést érdemelt volna!

zeana 

Nem tudom, hogy feltűnt-e valakinek, de a szinkronos verzióban az a szál, hogy nem értik egymást bizonyos szereplők – a nyelvek kavalkádjában – teljesen kimaradt! Aki magyar szinkronnal nézi, teljesen mást néz. Eddig is sok rossz szinkron készült, de az, hogy a konplett cselekményt átírják, mindennek az alja. Mondanám, hogy nem érdemes megnézni szinkronnal, de az igazság az, hogy eredeti hangsávval sem, mivel elkaszálta a Netflix.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

clarity 

May your coffee kick in, before reality does.

1. évad 6. rész – A piramis
_paka

Tágabb az égboltnál az agy. Mérd össze, ez épp elég, hogy lássa magába zárja azt, s elférsz mellette még.
Mélyebb a tengernél az agy, ha zobog kékbe kék, meglásd magába szívja azt, mint szivacs vödör vizét.

1. évad 1. rész – A hajó

Hasonló filmek címkék alapján