Tudtad-e?! zóna
Han Solo különálló filmet kap! Bizony! 2018 májusára tervezik a prömiét, az ifjú Solóról szól majd az Egy új remény előtti időkből, a rendezéssel pedig A Lego kaland és a 21 Jump Street-filmek direktorait, Phil Lordot és Christopher Millert bízták meg. Emésszük!
A francia Pierre Coffin rendező kölcsönözte mind a 899 minyon hangját, ami szép teljesítmény.
Illetve, a beszédük nem teljesen halandzsa: van benne angol, spanyol, hindi, francia,olasz és egy csipetnyi orosz koreaival fűszerezve! :)
Kapcsolódó filmek: Minyonok (2015)
Eleinte Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone lettek volna a főszereplők.
(Még jó, hogy nem így történt.)
Kapcsolódó filmek: Ál/Arc (1997)
A „gombóccsata” közben Bendegúz tényleg szemen találja Koltai Róbertet, amitől ő rögtön kifordul a szobából. Biztos nagyon fájt neki, mert fagyasztott gombócokat használtak.
(És ha jól tudom, az volt a jel, hogy mikor Koltai kiszalad a házból, akkor „robbantják”, csak hát korábban jött ki, mint kellett volna.)
Kapcsolódó filmek: Indul a bakterház (1980)
Pár érdekesség:
~ A filmet cenzúrázni kellett, mert a tolvaj trükkök túl jól sikerültek.
~ A film elején hallani lehetett Johnny Cash Folsom Prison Blues c. dalát
Kapcsolódó filmek: Tolvajtempó (2000)
Pár érdekesség:
~ A filmben feltűnik Tom Hanks lánya Elizabeth is.
~ Gary Sinise alsó lábszárai egy speciális kék szövetbe volt csomagolva melynek színét nem tudja észlelni a kamera.
~ Chevy Chase és John Travolta is elutasította Forrest szerepét.
~ David Alan Grier és Ice Cube is visszautasította Bébé szerepét.
~ Bill Murray esélyes volt Forrest szerepére.
~ Mikor Forrest először megy busszal az iskolába, a gyerekek között feltűnik a rendező, Robert Zemeckis fia is
~ A filmből töröltek egy jelenetet, melyben Forrest Kínában egy amerikai tiszttel pingpongozik. Az illető, a fiatal George H. W. Bush, aki később az USA elnöke lesz.
Kapcsolódó filmek: Forrest Gump (1994)
Leonardo DiCaprio érdekességek:
1995-ben Russel Crowe, Sharon Stone és Gene Hackman oldalán szerepelt Sam Raimi Gyorsabb a halálnál című westernjében. A fáma szerint a producerek nem akarták hogy Leo benne legyen a filmben, Sharon Stone ellenben nagyon, így megegyezett a fejesekkel, hogy ő állja a fiatal színész gázsiját, csak benne lehessen a produkcióban.
Olyan intenzíven ütötte az asztalt a Django elszabadul-ban, hogy sikerült belecsapnia egy feles pohárba, ami szétvágta a kezét. Leo nem állt meg, a felvétel ment tovább, így mikor látjátok a kezén csöpögő vért abban jelenetben, mikor kikel magából, jusson eszetekbe, hogy az igazi. A felvétel után kapott pár öltést.
Inkább linkelem, mert sok van :)
http://starity.hu/magazin/54356-40-dolog-amit-nem-tudha…
Kapcsolódó filmek: Vissza a jövőbe (1985) · Vissza a jövőbe 2. (1989) · Vissza a jövőbe 3. (1990)
Nem tudom kinek újak ezek az infók… de nekem igen !
Már a Beatles tagjai is láttak fantáziát A Gyűrűk Urában: 1969-ben egy olyan filmváltozaton agyaltak, amelyben John Lennon Gollumot, Paul McCartney Frodót, Ringo Starr Csavardi Samut, George Harrison pedig Gandalfot játszotta volna.
Peter Jackson eredetileg Sean Connery-t szemelte ki Gandalf szerepére.
A Fekete Lovasokat alakítók mind fanatikus szörfösök voltak. Egyszer Viggo Mortensen is velük tartott a tengerre, de szinte azonnal beverte a fejét egy szörfdeszkába. Az így keletkezett monokli miatt egy időre le is állt a forgatás.
A trilógia részeit egyetlen etapban, 18 hónap alatt, 100 új-zélandi helyszínen, összesen 350 különböző díszletben forgatták le. A helyszínek között helikopterrel szállították a színészeket.
A Mordor kapujánál játszódó jelenetekhez használt helyszín valójában egy katonai lőtér volt, amit előbb meg kellett tisztítani a fel nem robbant gránátoktól és lőszerektől.
Osgiliath valójában csak alig 10 méter széles volt, és mivel habszivacsból épült, egyszer összedöntötte a viharos szél.
A Bilbó háza felett magasodó hatalmas fát a díszletesek készítették: minden levelét egyenként kellett felragasztgatniuk.
Mivel az orkok vére fekete színű, a szájuk belseje sem lehetett rózsaszín, így az őket alakító színészeknek és statisztáknak egy speciális, édesgyökér-alapú trutymóval kellett öblögetniük a felvételek előtt.
Gollum nyershal-zabálós jelenetét úgy vették fel, hogy a Gollumot alakító Andy Serkis egy hal alakú nyalókán rágódott. A többit megoldották a számítógépes effektek!
A Holt-láp valójában egy elárasztott parkoló volt – a szomszédos vasútvonal utasai saját szemükkel láthatták a díszletben dolgozó színészeket!
Kapcsolódó filmek: A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége (2001)