Ezt nem filmként kell nézni, hanem műalkotásként. Hétköznapi értelemben egy elég közepes film (sztori, színészi játék, díszlet). De ezen túl vagy ezzel együtt valódi filmművészet.
Tele van apró csodákkal.
Például, mikor a szinkronstúdióban a vetítőgép fénycsóváját követi végig a kamera. Felülről vesz és lassan siklik át a kép a kanapén heverő rendezőről a mikrofon előtt álló művésznőig. Gyönyörű.
Vagy azok a lakásjelenetek, amik födre tett kamerával lettek felvéve.
És hát a színek. A színek külön és színek egymás mellett. Orgia.
Vagy azok az apró mozzanatok, amikor a két rendőr leül a bolond feleség két oldalára a kanapéra. A feleség erre feláll, és átül Pepa mellé.
Vagy amikor fenyeget a pisztollyal. Majd beszéd közben leheletfinom mozdulattal hozzáérinti a csövet a halántékához majd az ajkaihoz.
Élvezni kell ezt a filmet, hibáival együtt, mert lehet.