Félelmetesen „zárt” volt Sumire a férfiakkal. Teljesen megtagadni magát, tulajdonképpen mást sem csinált, kivéve, ha Takeshival volt. Bár abszurd volt az alapötlet, végig szurkoltam nekik.
Nekem szerintem azért volt telitalálat, mert pont egy olyan hétvégén néztem meg, amikor teljesen magam voltam, totál magányosan (na meg egész héten csak a meló volt nekem, de ott legalább találkoztam emberekkel) . Jól jött volna nekem is Momo, hogy simogassam a haját. :D És ez nem vicc. Még az is eszembe jutott, hogy átmegyek a szomszédba kutyázni egyet, megdögönyözni Alfit. Ekkor éreztem azt, hogy meg tudom érteni Sumiret, illetve azt, hogy milyen teljesen magára hagyatva lenni, hogy ki legyen éhezve az ember egy ölelésre vagy meghitt társaságra, bármire, ami érzelmileg, lelkileg tölthet.