Beyoncét nagyon sokáig egy beképzelt dívának tartottam, mostanra azt gondolom, hogy földi mértékkel nem lehet a nyomába érni. Persze, beképzelt, ha azt vesszük, hogy csak az a jó, amit ő mond. De lehet ezt másképpen? Megrendezni, levezényelni, végig énekelni egy 2 órás showt, 200 háttértáncossal és zenésszel? Első fekete női headlinerként? Ikerterhesség után? Minden részletet kézben tart, vasmarokkal, de a tökéletesre törekedni csak ilyen elszántsággal lehet. Minden alkalommal leesik az állam a megálmodott produkcióitól, és azt se felejtsük el, hogy Beyoncé úgy énekel, hogy ha látványelem nélkül egy hangversenyteremben csak énekelné a dalait, az is a legtöbb mostani előadón túltenne. De nála a shownak csak egy töredéke, hogy stúdió minőségben énekel. Történetet akar mesélni, esélyt és hangot adni az elnyomottaknak. Nem csak szórakoztat, missziója van. És valahogy így írják a történelmet. Lehet utána csinálni, ahogy mondja is: „If my country ass can do it, they can do it.”