Tom Sanders elégedett cégénél befutott karrierjével, ráadásul a tőzsdén kisebb vagyon vár rá, mi több, előléptetés előtt áll. Ám hamarosan nagyot változik a világ. Minden azzal kezdődik, hogy ahelyett, hogy ő léphetne előre a ranglétrán, új főnöke az a Meredith Johnson lesz, akivel jó tíz évvel… [tovább]
Zaklatás (1994) 120★
Képek 7
Szereposztás
Kedvencelte 7
Várólistára tette 60
Kiemelt értékelések
Zaklatás (1994) 75%
„A szexuális zaklatás az hatalmi kérdés!”
Remek film, és nagyon bátor is, főleg – gondoljunk csak bele! – mert a ’90-es években készült, amikor még a legtöbb esetet szőnyeg alá söpörtek, sőt, el sem jutott odáig, mert vagy a hallgatás volt a megoldása vagy az eltussolás.
Demi Moore, számomra egyetlen igazi, hiteles alakítása ez a szerep volt sokáig, aztán ahogy most ismét elnéztem a játékát, rádöbbentem, hogy ő remek színésznő. Akkor is, ha sikk utálni. (volt nekünk egy Ghostunk és egy Tisztességtelen ajánlatunk is, remekel mindegyikben). Tehát nem csak egyszerűen bombanő, de még értékes játékkal is hozzájárul a színészethez.
Nagyon szeretem ezt a filmet, és nagyon szeretem Carloline Godall, mint házastárs szerepét is. Nem kizárólag a zaklatásról szól, ez leginkább a fősodor, emellett nagyon sok kérdést boncolgat még, mint pl: a családi összetartás, amelyben két remek ember és egy igazi, szeretetetteljes kapcsolat is kibontakozik. Egy megértő nő és egy kissé elveszett férfi kooperációja. Bár Sanders nekem nem egészen oké, spoiler de ettől függetlenül nagyon szeretem az ő karakterét is. A partin a munkatársa feleségével lefolytatott beszélgetése az, ami számomra kissé árnyalja a vezető férfi karaktert; sajnos, valóban sok esetben eszköztelen volt.
Nagyon szeretem továbbá, hogy a film sok szempontból feminista, és szereti a nőket szerepeltetni, megmutatni, hogy agykapacitásban sem maradnak alul. Sanderst szinte kizárólag kitűnő, okos, temperamentumos női karakterek veszik körül, pl. Stephanie vagy Mary Anne, mindkettejükért szó szerint rajongok.
A színészek kitűnő munkát végeznek, köztük az általam nagyra értékelt Roma Maffia is, akinek nagyon jól áll az ügyvédszerep. Nőként, egy férfi jogaiért harcol, kőkeményen.
Donald Sutherland egy igazi rohadék, de ő is bomba formában van.
A film az IMDB-n 6,2-es pontszámot kapott, amely előtt én totál értelmetlenül állok.
Ez egy kitűnő film, zseniális alapsztorival, izgalommal, csavarokkal és egy nagyon fontos, nem eleget ismételhető alapsztorival. Szerintem a filmes kultúra szerves része kellene legyen.
Zaklatás (1994) 75%
Crichton nagyszerűen megírt könyve egy tulajdonképp még ma is valamelyest tabutémát ír le: a munkahelyi szexuális zaklatás problémáját. És külön bátor húzása volt, hogy itt a nő a zaklató, és a családos fickó szenvedi el a dolgot. A könyv annyira nagy dobásnak bizonyult, hogy még abban az évben kijött a filmadaptáció, olyan sztárokkal, mint Michael Douglas, Demi Moore (aki szerintem élete egyik legjobb alakítását nyújtja ebben a műben), Donald Sutherland és Caroline Goodall. A történet többé-kevésbé követi a könyvet, és úgy érzem, a színészek remekül életet lehelnek amúgy sem statikus karaktereikbe, tényleg, tök jól át lehet érezni Tom Sanders útját, amikor a normális dolgok is összecsapódnak körülötte, és ahogy lassan mindenki otthagyja. Szerencsére ott az ügyvédnő, akit a film sem hanyagolt el, és akinek a kapcsolata a főhőssel tökéletes: professzionális, mégis valahol baráti, és emiatt tudnak talán megoldást találni a problémára.
A film vége egy kicsit túlpörgött szerintem, de így is nézhető. Ami nekem hiányzott a könyv után, hogy bár a film számítógépei, technológiai díszletei gyönyörűen megjelenítik a 90-es évek stílusát, végül is mégiscsak a könyv egyszerre nagyon király és mégis ügyetlenkedő technikai leírásai hiányoztak, bár azt elismerem, hogy ezt nem is lehet visszaadni, így nem jár érte pontlevonás.
Igazából aki szeretne egy feszültebb bűnügyi filmet látni, annak lehet ajánlani. Ha nem olvasta a könyvet, pláne, de aki igen, az is jól szórakozhat rajta.
Zaklatás (1994) 75%
Hogyhogy nem írtam én ehhez értékelést azon nyomban, ahogy megnéztem? :O Így visszaemlékezve a filmre is erősen bennem van az a fullasztó tehetetlenség és öklöt szorító harag Demi Moore karakteralakítása miatt. Egyszerűen zseniális volt, noha nyilván nem szimpatikus szerepben játszott. A munkahelyi zaklatás – sajnos – elég hétköznapi, ellenben az már korántsem, hogy egy nő tegye ezt egy férfival. Nagyon jól bontogatja a film a miérteket és hogyanokat, a pszichológiai vonal mellett a kőkemény vállalati politika is megjelenik, a belső, hierarchizált cégügyek, ahol nem számít az eszköz, csak a győzelem.
Zaklatás (1994) 75%
Elég felkavaró dolog a főszereplővel egy csapdában, igencsak érzékletesen mutatta be a témát. Sokáig halogattam, de örülök, hogy megnéztem végül.
Zaklatás (1994) 75%
Sosem hallottam erről a filmről pedig két olyan híresség a főszereplő, akik akkor élték a fénykorát. Demi Moore egy igazi ikon volt, aki akkoriban csakis az a jó lány volt, de itt éppen pont hogy nem így volt és ez tetszett. Az igazi nő akitől minden férfi elájul, kivéve Michael Douglast spoiler.
Érdekes, hogy egy olyan témával hoztak fel a 90-es években, ami sok női nézőt kiakaszhatott. spoiler Sajna ez a téma nem éppen ritka, de akkoriban tabu volt, hiszen ilyen dolog nem létezett. Ezt nem én mondom, csak gondolom ez volt a morál.
De a lényeg, hogy tetszett, hogy egy ilyen témával feszengettek és nem is sikeredett olyan hamisra, laposra.
U.I. Poén, hogy a könyvet, amiből a film készült, ugyanaz írta, aki a Jurassic Parkot alkotta.
Zaklatás (1994) 75%
94-ben azért ez elég jó kis kártya volt, mert a női zaklatással nem igazán foglalkoztak még sem játék sem dokufilmben (azóta már van egy Red Pill is).
Moore valahol mégis ambivalens karakter volt. Nem éreztem olyan vérmes femme fatale karakternek, pedig a Douglas elleni hadjáratában igen széles tárházát hozta fel a pusztításnak, ami hatott a karriertől a családig (bár a film azért szépen kiállt a család mellett, mint szilárd alap, ami bármikor körbeölel és megvéd).
Nyilván kiszámítható volt a vége, és az a tech-es dolog mondhatni csavar volt a végén, amit én kicsit erőltetettnek éreztem, de a témája tetszett.
Zaklatás (1994) 75%
Jól kitalált sztori. Egy valami hiányzik belőle. Nem tudom miért akarták félreállítani a főszereplőt. És hogy miért akarták a hozzá nem értő nőt a vezetőség közé tenni.