Wendy – Higgy az álmokban! (2011–2011) 62% 5★

Hát… igaz, hogy nem néztem meg minden részt, mert egyszerűen nem volt fent az összes az interneten, de még így is merem állítani, hogy ez a sorozat nem igazán áll össze. Rövid, hat darab hat perces részből álló, Young Adult hangulatú Pán Péter feldolgozás, de egyébként nagyjából semmi köze az eredetihez. A nevek átfednek karakterekkel, illetve annyit tudunk, hogy Pán Péter (aki itt valamiért Pete. Mármint, így, becézve, sosem Peter mondjuk – nekem ez is elég komolyan törte a hangulatot, akármilyen aprócska részlet, és akármennyire nem ez a legnagyobb baj a szériával) egy titokzatosabb figura, akit látszólag csak Wendy lát, de aki hajlamos megjelenni és elkapni, ha leesik helyekről.
Nem áll össze az egész. Kapunk részleteket Wendy életéből, próbál kideríteni dolgokat a testvéreiről, van egy fiú, akivel jár, de akibe igazából nem szerelmes – ennek az iránya egyértelmű, természetesen Pete(r) a fő szerelmi szál, mert miért ne kevernénk bele megint egy kiforrott szerelmi szálat abba a történetbe, ahol nagyon lényeges, hogy egy kislány egyirányú vonzalmáról van szó egy érzelmileg éretlen kölyök felé. Történnek dolgok, Wendy tépelődik, általában nincs túl nagy koherencia a tetteiben, aztán a végén el is repülnek valahová, gondolom Sohaországba, de ezt sose tudjuk meg, mert második évad nem készült. A fő konfliktusok nem zárultak le, Pete(r) karakteréről igazából nem tudunk meg semmit, Wendy mellett is mindenki statiszta. Hiába rövid az egész, még ez a kevés idő is tud fájdalmasan üres és semmilyen lenni.
Amit megadok, hogy alacsony költségvetés ide vagy oda, amúgy kellemes a látvány, a soundtrack tipikus popzene, de ahhoz képest egészen korrekt… csak nincs mögötte semmi tényleges érték.
Egyszer elmegy, elég rövid, hogy ne bánjam a rászánt időt, de nem igazán zavar az sem, hogy nem folytatták.

Alapvetően engem bármivel meg lehet venni, aminek köze van Pán Péter történetéhez – gondoltam eddig nagy naivan, de aztán jött ez a minisorozat.
Előre le kell szögeznem, hogy az alap remek, és voltak ötletes apróságok (például Wendy tetoválása), amik feldobták a történetet. Maga a látvány is szép, a helyszínek aprólékosak és van rajtuk mit bámulni. Ám mindig van néhány DE…
Először is, Wendy, mint főszereplő borzalmas. Nem elég, hogy karakterizáció nulla (ami sajnos a többiekre is igaz), de még a tettei is annyi logikával bírnak, hogy az hétköznapi ember számára szinte követhetetlen. Nem több, mint egy dróton rángatott báb, akit egy életlen kenyérvágó késsel feláldoztak a cselekmény oltárán.
Másrészt, ez elvileg egy megmagyarázhatatlan eseményekkel operáló, sötétebb hangulatú minisorozat. Miért, ó, miért kellett bele átlag tini szerelmi szenvedés? A játékidő tisztán maximum fél óra, alig elég bármire is, a történet éppcsak lebeg a semmiben, háttér nulla, de cukiskodásra meg nagy szerelmes nézésekre bezzeg van idő.
Pán Péter történetében az a szép, hogy nincs teletűzdelve komoly szerelmi szálakkal, mégis tud érzelmes lenni. Itt bezzeg rögtön az arcunkba vágnak egy szerelmi háromszöget, miért is ne alapon, úgyis ez most a divat – a gond épp csak az, hogy egyik sem működik. Ha eltekintünk a végtelenül lebutított párbeszédektől, amiktől a kliséméter szétrobban, nos, még akkor is csak fájnak.
Nem mondom, Pán Péter rajongói találhatnak ebben a sorozatban olyan dolgokat, amiért érdemes megnézni, és épp elég rövid ahhoz, hogy a többieknek se okozzon maradandó károsodást, úgyhogy egy próbát mindenképp megér annak, akit érdekel a téma. Ha más nem, az idő mindenképp megszépíti (legalábbis remélem…)