Kedvencelte 44

Várólistára tette 154


Kiemelt értékelések

Szeszj 

Gyerekként nagy rajongója volta a Winx-nek, nagyon sokat néztem. Mikor megtudtam hogy lesz belőle élőszereplős nagyon örültem, még azután is hogy megnéztem az előzetest. Szerintem az volt a legnagyobb baj hogy nagy elvásásaim voltak vele kapcsolatban és főleg ezért is csalódtam és nem a jó irányba.
Őszintén nem nagyon jött be, összevissza volt, se eleje se vége. Maga történet is csak a 5-dik résztől indul be és akkor válik valamennyire érdekesé, addig rettentően untam, tele volt tinidrámával és nem sok köze volt a tündérekéhez.
A szereplők se voltak túl jók, Bloom egész végig idegsített, rettenően naiv, mindentudó, önző csajra lett megírva, nem tudtam megkedvelni.
Stella és Terra az elején nagyon idegesítőek voltak de a végére azért megkedveltem őket. Musa és Aisha pedig szerethetőek lettek, miattuk érte megnézni.
Sky, Dane, Beatrix se kerültek be a kedvenceim közé, se Riven.
Komolyan Musa és Aisha kívül csak a tanárokat kedveltem.
A látványvilág rendben volt, bár azért nem vitték túlzásba. Az átalakulások hiányoztak.
A második évad szerintem sokkal jobb lett mint az első, tetszett hogy a legtöbb szereplő végre azért fejlődött is, a történet is kezdett egyre izgalmasabb irányba indulni és mindegyik lány spoiler. Meg persze a kedvenc shippem is kezdett alakulni!
Sajnálom hogy nem folytatják mert szerintem még innen felehetett volna hozni!
https://media0.giphy.com/media/RwDMUiozlRjjeyz3Gp/giphy.gif
https://64.media.tumblr.com/5cea1a73ac9ac79accbe5a99365…

Törpillaa

Hmm… nem volt rossz, tetszett is, és kíváncsi vagyok a többi részére is. :-D Alig, hogy elkezdtem máris vége lett, olyan gyorsan bedaráltam ezt a 6. részt szűk 5 óra alatt kb XD, teljesen beszippantott, de jó is volt, csak pár szereplő idegesített. XD Főleg Bloom a nyafogásával, és amilyen ostoba volt, de a végére csak csinált valami jót is, csak át kellett rúgni azon a határon, spoiler Nála jobban csak Beatrix és Stella voltak a legjobban idegesítőbbek, de azért nem voltak olyan rosszak csak idegesítőek. XD spoiler Sky, Riven, Dane és Silva, Sam így együtt túl cukik voltak, főleg Sky. Őt nagyon bírtam. :-D Musa, Aisha és Terra is tök jó fejek voltak, bár Terra néha túl sokat beszélt. Aisha túl sokat okoskodott, és Musa pedig tartózkodó, bár ő tényleg nagyon laza volt. XD Szerintem a lányok közül pont ő lett kedvenc. :-D Amúgy a látvány rendben volt, és a sztori felépítése is jó volt, bár kicsit többet vártam volna, ha már tündérekről szól a sztori. Legalább hegyes füleket. XD A zenék is jók voltak, és a szereplők is, bár némelyik idegesített, de azért nem voltak olyan szörnyen rosszak. Még Farah is kedvelhető volt, de ez nem mondható el Rosalind-ról. De nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra én is.

blackbeakwitch 

Egész jó volt így, hogy elvonatkoztattam a mesesorozattól, nem is vártam el tőle többet mint amit nyújtott. Ennek ellenére nem értem még mindig, hogy Floraból hogy lett Terra és hogy Stellából miért kellett egy arrogáns mean girl-t csinálni, de szerencsére a végére ő is kedvelhető és pozitív karakter lett. Na meg azt sem értem, hogy a spoiler szerelmi háromszögre mi szükség volt. A mellékszereplők is nagyon érdekes karakterek voltak, főleg Beatrix.
Nézette magát, a hangulat, a fantasy elemek és a látvány nagyon tetszettek, tipikusan nekem való YA fantasy. :D Jaj úgy örültem, hogy a végére kaptunk spoiler
Remélem lesz folytatás, a második évadra még jobbat is kihozhatnak ebből.
Most pedig megjött a kedvem nézni a mesesorozatot.

Shad 

A világ nagyon tetszett, csak a legvégén éreztem, hogy kilóg a lóláb CGI terén. Akivel alapvetően nagyon nehezen tudtam azonosulni vagy megkedvelni az maga Bloom, azt nem tudom eldönteni a színésznő miatt vagy csak mert olyan irritálóra sikerült megírni a karakterét…alapvetően, ha lenne folytatás nézném már csak Aisha és Terra miatt is:) mindkettőt nagyon csíptem :)

3 hozzászólás
Yuuko

Bármilyen hihetetlen, de én sosem néztem gyerekként Winx-et, a barátnőm még mindig képes meglepődni ezen. Így nem tudom a változtatásokat lehúzni benne, de azért van benne bőven, amit így is le tudok. Két Winx Club fan barátnőm bojkottálta a sorozatot a trailer után. Bloom nagyon nem volt szimpatikus, olyan borzasztóan önző, hogy csak fogtam miatta a fejem, a fiúkat meg a végéig gyakorlatilag a szöszin kívül meg sem tudtam különböztetni egymástól… Terra lett a kedvencem, de Musa-t és végül is a végére Stella-t is egészen megkedveltem. A mágiát egész menőn jelenítették meg. De a sztori túl gyorsan halad, ráadásul igazából csak a végére lett érdekes számomra. A vége meg a tipikus, idegesítő függővég, de még nem vagyok benne biztos, hogy akarom-e tudni mi lesz a vége.

Chris_teena

Nos, nekem ez nem annyira jött be… Szerettem a Winx Club-ot, és ennek nagyon kevés köze van hozzá. Voltak benne jó pillanatok, de ez a sori inkább csak olyan átlagoska.
A szereplőket kicsavarták, elferdítették, és nekem ez nem jött be. Plusz a kapcsolatokat is összevariálták, nekem zavaró volt.
A szereplők közül Musa volt a kedvencem, Stella rettentően idegesítő volt, Terra kicsit sok volt, Aisha volt még kedvelhető karakter. Sky kedveske volt, de nem értem minek boronálták őt össze Stellával is… Riven az eredetiben kedvenc karakterem volt, itt viszont csak egy piás-füves tini, bármiféle érdekesség nélkül.
A tanárokat csíptem benne, főleg a specialisták harcosok edzőjét.
Bloom amellett, hogy hihetetlenül naiv, és rém ostoba még arrogáns is…. Épphogy odakerül, ő máris kinyomoz, átrendez, felkavar mindent, ami az érkezése előtt évekig jól működött. De ő odakerül, és majd jól megmondja a frankót mindenkinek…
Gondolom lesz második évad, de én arra nem nagyon vagyok kíváncsi.
Összességében, ha sikerül elvonatkoztatni az eredetitől akkor nem olyan rossz, de nekem sajnos nem sikerült.

Esztus

Kiskoromban szerettem a rajzfilm változatát, így nem volt kérdés hogy ezt a sorozatot is megnézem. Nem csalódtam. Az elejét feliratosan néztem az utolsó epizódok felé szinkronnal és meg kell mondjam kivételesen jól eltalálták a szinkronhangokat, jól kapcsolódnak a szereplőkhöz. A kedvenc karakterem Musa volt. Remélem mihamarabb lesz következő évad. :)

Netta88 

Én anno a mesét nem láttam, illetve egy-két részt maximum, de már arra sem igazán emlékszem, csak a lányok nevére, úgyhogy teljesen semmi elvárással ültem le megnézni ezt a sorozatot. Van egy olyan sejtésem amúgy, hogy a neveken kívül nem sok köze van a meséhez. :D
Igazából nem volt rossz, szeretem a tündéres/boszorkányos történeteket, szóval tetszett, habár Bloom nekem nem volt szimpatikus. Sosem hallgatott senkire, néha már-már úgy éreztem, hogy azt hiszi ő a valaki, csak mert azt mondták, és oké, sárkánytűz meg miegymás, de a második évad végével a többi csaj is bebizonyította, hogy azért ők sem csak kirakati babák. Volt egyébként, ami nem tetszett. Terra hisztijét túl sokáig húzták, unalmas volt, hogy mindenkivel bunkó volt, és értem én, hogy frusztrálták a saját magával kapcsolatos dolgok, de akkor is sokáig húzták. Ráadásul Rivennel sem oldódott meg semmi. Nem vártam, hogy összejönnek, de megbeszélhették volna a dolgaikat. Rivent egyébként kedveltem, meg Musát, Florát és persze Silvát.
A másik dolog, ami nem tetszett, hogy túl gyors volt a cselekmény, néhol nagyon összecsapottnak tűnt. Ezeket leszámítva viszont tetszett, és nézném is tovább, ha lenne… Nem is értem, miért kaszálta a Netflix…

elentiya 

1. évad: 10/8
Nem volt ez rossz, nekem még tetszett is. Nyilván nem az eredeti sorozat, de én nem is vártam, hogy az legyen, egyáltalán nem voltak nagyok az elvárásaim. A színészi játék is tetszett, a végére megszerettem mind az ötüket. Látványilag is nagyon jó lett, kíváncsi leszek a második évadra. Nem mondom, hogy tökéletes, de szerintem élvezhető. :)

2. évad: 10/9
Nem azt mondom, hogy az első évad nem volt jó, de így hogy már ismertük a szereplőket és nem a világ bemutatásával ment el az idő, szerintem egy sokkal jobb évad lett.
Vártam már, mert nagyon megtetszett a világ ábrázolása, és az egész sorozat hangulata, amiből az a hat rész nem volt elég. Szóval remélem lesz még több évad is, mert nézném még.
A történetről nem tudok sokat mondani, mert nem igazán emlékszem az eredeti sorozatra, szóval amíg szépen felépítik, nem nagyon érdekel. Szerintem sokak problémája egyébként az, hogy nem tudnak elvonatkoztatni a rajzfilmtől. Ami egy mese. Nem tudom mit várnak, nyilván nem lesz szóról szóra ugyan az.
spoiler
spoiler
spoiler
A zenék továbbra is az egyik kedvencem, néhány jelenetnél különösen jól sikerült eltalálni.

ps: i fucking hate netflix

UViki 

Sosem láttam az eredeti animációs sorozatot, de ez nagyon tetszett. Igaz, sokszor nem értettem egyet döntésekkel és a fejemet fogtam, hogy ez nem lehet igaz, mégis a székhez tudott ragasztani és nagyon látványosra sikerült.
Várom a folytatást.


Népszerű idézetek

Sunshine 

Bloom: If you knew how many hours I have wasted taking Sorting Hat quizzes…
Aisha: Ravenclaw?
Bloom: Sometimes Slytherin, yeah.
Aisha: That explains the lies then.
Bloom: Let me guess: Gryffindor? Explains the judgement.

1. évad 1. rész – Vadon és víz
whenitrains

Sky: And what realm are you from?
Bloom: California

1. évad 1. rész – Vadon és víz
Shine

Sky: Yeah, well, people are arseholes, Bloom.
You just have to find the good ones.

1. évad 4. rész – Egy összetört angyal
whenitrains

Aisha: Sometimes being a fairy means you have to deal with shit

Sunshine 

Musa: I put my headphones on so I can take a break from everyone else's emotions and just focus on mine.

1. évad 1. rész – Vadon és víz
Sunshine 

Riven [to Stella]: Fun fact, if everyone around you is a nightmare, its not them

1. évad 3. rész – Halálom remények
S_Bíborka 

Bloom: I lost control.

2. évad 5. rész – Jó vagy gonosz boszorkány vagy?
3 hozzászólás
Sunshine 

Sky: You're better than you think you are, Stella. Other people can't see that if you don't.

1. évad 1. rész – Vadon és víz
Sunshine 

Mr Silva: Magic can be dangerous as you well know.

1. évad 1. rész – Vadon és víz

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján