A hivatal (2005–2013) 86% 200★

Az első évad 6 része maga volt a tökéletesség, így kell egy sorozatot gyorsan, de nagyon erősen beindítani, akinek ennyiből tetszik, úgyis imádni fogja, akinek pedig nem, arra bőven elég, hogy minden negatívumot kiszűrjön belőle, és egy életre elmenjen a kedve a stílustól.

A második évad folytatta azt, amit az elsővel nagy sikerrel elkezdtek, mindössze annyi kivétellel, hogy Steve Carell átesett egy hajbeültetésen. Egyébként a minőség és a humor töretlen volt az évadban.

A harmadik évad számomra kis visszaesést mutatott, az újítás nekem nem jött be annyira, szerettem az apróságok állandóságát, nem igényeltem volna az új szereplőket és új helyszínt. Szerencsére visszaállt a világ rendje, mert Jim és Dwight duója nélkül nem lenne ugyanaz a sorozat.

A negyedik évad a rövidsége ellenére az egyik legjobb évad, erős részekkel, sok poénnal.

Az ötödik és hatodik évad kicsit vesztett a lendületéből, az elején nagyon jó volt, pörgős, vicces, amit megszokhattunk. Holly és Michael párosánál írni sem lehet jobbat, Michael önmagában is elviszi a hátán az egész sorozatot, de ezzel a nővel tökéletes egészet alkottak, minden részből 10 percig tudtam volna csak az ő párosukat nézni. Az első évadokhoz mérten nagyobb elvárásokkal néztem a sorozatot, amihez nem tudott felnőni. A történet görgetése az évadok végére nagyon előtérbe került, így nekem ott kicsit leült a sorozat, nem voltak poénok, megritkultak az egyéni megszólalások, szinte alig emlékeztetett a sorozat arra, amiért megszerettem.

A hetedik évadra nagyon látszott, hogy az egész Michael távozását készíti elő. Mindenki hozta az ismerős és tőle megszokott formáját, bár mintha az összes karakter kicsit puhult volna. Jim és Dwight örökos harca sem a régi már, mintha beleuntak volna az egészbe. Jim és Pam lángoló szerelme és egymásra odafigyelése is elkopott, ha nem tudnám, hogy együtt vannak, nem is nagyon venném észre. Egyedül Michael Toby iránt érzett utálata maradt állandó, amik az évad legkellemesebb pillanatait okozták. spoiler Emiatt nem akartam elkezdeni a sorozatot, mert tudtam, hogy el fog jönni ez a pont. Ugyan szkeptikusként, míg nem néztem, azt hittem, hogy idegesíteni fog a formátum, erőltetettek lesznek a poénok és a karakterek, de ezek közül mindre rácáfolt a sorozat. spoiler

A nyolcadik évadnak többször kezdtem neki, 1-1 rész után mindig abbahagytam, mert annyira nem tetszett. Egyértelmű, hogy nem tudtak Michael helyére senkit találni, de azt se sikerült megoldani, hogy mit kezdjenek a kialakult helyzettel. Az évad tele volt félmegoldásokkal, rossz döntésekkel és pocsék karakterekkel. Robert California létezésére nem találok magyarázatot, de ugyanígy vagyok Nellie Bertrammal is. Utóbbi a végére olyan idegesítő lett, hogy nem bántam volna, ha azonnal vége a sorozatnak, csak ne kelljen ezt a hibbant nőt tovább nézni. Jöttek új emberek, de minek? Semmit nem adtak hozzá az alaphelyzethez, csak kevesebb lett miattuk a poén, a Jim és Pam szál teljesen kihűlt és Dwight sem kapott annyi teret, amennyit megérdemelt volna. Még szegény Andyt is sikerült teljesen kifordítani, a színesen öltözködő csokornyakkendős bohócból spoiler Egy szóval, szenvedtem, és rájöttem, hogy megérett az egyik kedvenc sorozatom a befejezésre, mert ilyen évad nem kell több.

A kilencedik évadnak jót tett a vérfrissítés, egész tűrhetőek voltak az újak, arról nem is beszélve, hogy logikátlanul és érthetetlenül ugyan, de értelmes karaktert formáltak Nellie-ből, pedig az előző évadnyi fejvesztett őrültségét nézve ez nem hittem, hogy lehetséges.spoiler Már csak Erin maradt, akit egyetlen pillanatig sem tartottam nézhetőnek, de erre való a gyors előre tekerés. Az évad egyébként amellett, hogy fan service volt, nagyon jól sikerült. Sosem hittem volna, hogy egyszer Dwight lesz a kedvencem, de most többször is így volt. Jim és Pam is újra az igaziak voltak, annyi szívmelengető pillanat volt ebben az évadban, mint az utóbbi négyben összesen nem. spoiler Sírásból jutott bőven, ahogy a tökéletes pillanatokból is. spoiler A fő karaktereket nagyon jól irányba állították, szépen zártak le mindent, és Michael távozásakor ugyan megfogadtam, hogy ezen a sorozaton többet nem sírok, az utolsó pár epizódot mindet megkönnyeztem. Sok sorozatot láttam már, és egy sem volt ilyen kellemes, pozitív csalódás. Nagyon megszerettem, és voltak ugyan hullámvölgyek, de az utolsó évadot nézve azt kívántam, bár ne lenne vége. Nem volt tökéletes, de az adott helyzetből kihozták a maximumot.

Nem is értem, hogyan hagyhattam ki eddig ezt a sorozatot, miközben kb.15 éve irodában dolgozom. Tavaly láttam először (az első résznek előtte már nekifutottam, de csak tavaly kapott el igazán), és még nagyon sokszor szeretném újranézni.
A karakterek többsége kisarkított és szélsőséges, ettől függetlenül teljesen beazonosíthatóak a való életben irodisták személyiségei (jópár munkatársam :P).
Zseniálisan van kitalálva az egész sorozat, mert vannak a realitás talaján lévő karakterek, mint Jim és Pam, Oscar, Phillys, Toby, akik kibalanszolják Michael Scott és Dwight Schrute vagy épp Andy őrültségét, akiket ugyanúgy lehet szeretni.
spoiler
Kedvenceim: Jim, Pam, Kevin, Michael, Erin.
Zseniális ötlet ez a doku jellegű felvételi mód, imádom, amikor a szereplők kinéznek a kamerából és olyan, mintha én is ott lennék a sorozatban, vagy pl Pamékkel összekacsintanánk egy-egy poénnál. ❤
A sorozat humora nem az átlagos humor, inkább kicsit fárasztónak mondanám (ami nekem bejön), eltér pl a Jóbarátoktól, így bárkinek nem merném ajánlani a sorozatot, de amúgy pedig megéri végignézni, nagyon könnyen megszerethető.

Imádtam, ennél többet nem is tudok mondani. Nagyon vártam már, hogy egyszer én is megnézzem, és nagyon nagyon pozitív csalódás volt. Sok minden ellenére avattam mégis kedvenccé, és ahogy még egy Sheldon Coopert, ugyanúgy még egy Michael Scottot vagy Dwight Schrute-ot sem lehet alkotni. Nem lehet őket überelni. HOL A KARAKTEREK KEDVENCELÉSE FUNKCIÓ???
Kedvenceim: Michael, Dwight, Andy, Erin, Jim és Pam inkább az elején, és csakis egy kalap alatt (bár a Jim és Dwight páros is megérdemel plusz pontot), és Kevin :D
Őket nem szerettem: Phyllis (yukk), Ryan, Oscar

Nem az én sorozatom. Michael karaktere elviselhetetlen nekem…

Ha Office, akkor csakis az amcsi verzió, ezt viszont imádtam. Néha erőltetett, főleg Michael Scott dumái, de Schrute hülyeségein én rengeteget tudok röhögni. Meg a többieken is. Jó az alaphang, ez a cinikus humor nagyon nekem való.

Egyszer év elején elkezdtem ezt a sorozatot nézni, de abba is hagytam. Michael karaktere annyira idegesített, hogy volt hogy rész közben egyszerűen leállítottam a részt és ugortam a következőre. Mikor a sorozatról beszéltem a tesóimnak, csak annyit mondtak, hogy ez a sorozat nem az én stílusom.
Aztán egyik nap jöttem a melóból hazafele és az HBO Max feldobta, mint ajánlott sorozat. Abszolút random nyomtam rá: „Adok neki még egy esélyt” alapon. Annyira röhögtem a buszon, hogy mindenki engem nézett. XD
Nem tökéletes: sok karaktertől a fejemet fogtam, meg egyes részek sztoriától is. De közben meg egyszerűen annyira szórkoztató volt, hogy nem is bírtam mindig abbahagyni. Az egyik legjobb áldokumentum sorozat, amit láttam spoiler.
Szerintem lesz még újranézés ebből is.

(1. évad: ) Azt hiszem nagyon meg fogom szeretni ezt a sorozatot, csak kell még belőle látnom pár részt. Tetszik a mockumentary stílus, az hogy a szereplők 99 százaléka teljesen hétköznapi személyiség, mármint semmi sitcom-os felnagyítás – kivétel talán Michael, de ő is sokszor inkább egy szokásos ignoráns öntelt bunkónak tűnik. Ha belőle több lenne, valószínűleg nem bírnám nézni. Így viszont megvan az egyensúly. 8 csillag
(2. évad:) Ez az évad jobban tetszett, bár Michael karakteréhez még mindig nehéz hozzászokni. És a vége… Kíváncsi vagyok, mi fog történni! 9 csillag

Szerintem hatalmas hiba volt Michael kiírása után (aminek nem tudom mi lehetett az értelmes magyarázata, azon kívül, hogy a színész kilépett) még 2 és fél évadon keresztül tovább erőltetni a sorozatot, ott kellett volna lezárni. Ez minimum mínusz egy csillag.
Az, hogy Jim Karen helyett végül mégiscsak Pammel jött össze, további mínusz egy csillag – nem tudom ki hogy van vele, de engem Pam az első epizód első percétől az utolsó epizód utolsó percéig csak idegesíteni tudott, pedig külsőre egész helyes nő, szemben Karennel, aki amellett, hogy galaxisnyi mértékben jobb arc nála, még vadítóan szép is. Ehhez képest Pamet erőltették tovább, Karent pedig nagyon hamar parkolópályára rakták, amit a magam részéről nem tudtam megbocsátani…

Egyébként pedig zseniális az egész, úgy ahogy van, zseniálisan megalkotott karakterekkel (Michael, Dwight, Stanley, Kevin, Angela, Kelly és még sorolhatnám…)
Azon a részen pedig, amikor spoiler akkorákat röhögtem, amekkorákat utoljára csak a Superstore-on tudtam…!

Egyébként pedig nem sokat tudok hozzátenni @Little_Monster értékeléséhez, aminek csaknem minden szavával egyetértek (azt leszámítva, hogy 1. én bírtam Erint, 2. fentebb részletetezett okokból engem egyáltalán nem ragadott magával Jim és Pam szerelme):
https://snitt.hu/ertekelesek/343825

1. évad
Őszinte leszek, ez engem messze nem nyűgözött le. A szereplők nagyon ellenszenvesek és nekem ez a fajta humor sem igazán jön be. Valamikor még biztosan folytatom, de úgy érzem, hogy ez kis dózisokban elég lesz nekem.

Egy évekkel korábbi, kultikusnak számító sorozatot elkezdeni mindig érdekes, hiszen, manapság mennyire jön át az az üzenet, amit akkoriban kitaláltak a sorozatnak? Őszintén ez a kérdés meg sem fordult a fejemben, mikor úgy döntöttem, hogy „Na, akkor nézzük meg a The Office-t, biztos jó lesz, ha már ennyire híres!” Ez volt az alapvetés, és bevallom őszintén elég felemásan indult el a kapcsolatunk és a legvégéig kitartott ez az érzés, de azt hiszem jó barátok lettünk.
Miért is felemás számomra ez a történet? A sorozatig számomra a mockumentary műfaja ismeretlen volt, a The Office mint híres sorozat is csak hallomásból volt meg, kb annyit tudtam róla, hogy van, és mindenki imádja és Steve Carell játszik benne. Oké, a mockumentary stílussal hamar megbarátkoztam, de a sorozat az elején valahogy nem kapott el. Nagyjából a negyedik évad környékén kezdtem el érezni, hogy kezdünk egymásra találni, egyre többet nevettem az epizódokon, nem csak letudni akartam az évadokat, hanem látni akartam, hogy ezzel a fura, de elképesztően szerethető bagázzsal mi történik és mire befejeződött a közös életünk, addigra a szívemhez nőtt a csapat.
Mert a sorozat számomra egyszerre fura, de szerethető. Szerethető, mert nagyon jó pillanatokat kaptam tőlük, és az értékelés elején felvett kérdésre igen a válasz, ma is nagyon jól átjönnek a gondolatok, amiket közvetíteni akar.
Fura mert egyszerre fájdalmas és vicces. Annyira rossz, hogy az már jó. Annyira fáj, hogy az már jó. És annyira fáj, hogy az már rossz. Vicces, mert kifigurázza mindazokat a tipikus (nem feltétlenül csak amerikai) irodai/multi környezetet, amiben a nézők nagyrésze a mindennapjait tölti vagy ismer olyanokat, akiket az irodai/multis lét érint. Hiszen mindenki tud mondani a környezetéből egy tudálékos kollégát (Oscar), egy munka hősét (Dwight), egy karrieristát (Jan), egy ostobát (Kevin), „már csak a nyugdíjat várom” típust (Stanley) és egy idióta főnököt (Michael). Vagy éppen a néha szórakoztató, de máskor terhes/fárasztó/fölösleges munkahelyi kötelezettségek sora: szülinapozás, céges buli, pletyka stb. Hiszen ezek adják a mindennapjaink nagy részét, és ezt zseniálisan adja vissza a sorozat. Szórakoztató, mert olyan karakterekkel dolgozik, akiken jókat lehet nevetni, vagy éppen együtt lehet velük nevetni, másokon.
Viszont ezek az emberek, akikkel együtt töltöttem ezt a kilenc évadnyi időt, elképesztően a szívemhez nőttek. Nagyon kevesen voltak, akikre rosszat tudnék mondani, igazából talán Jan, a szenátor és Todd Packer. Jan azért mert ő önmagában is borzalmas, a szenátor meg azért, mert csak kihasznált két jó embert, illetve Todd Packer, undorító egy faszi. Mindenki más pedig a tökéletlen kedvenceim lettek, de van két semlegesebb karakter (Robert California, alapvetően tök jól ráérezett az emberekre, de sok duma mögött kevés volt a valódi mondanivaló vagy épp Deangelo, Michael után elég nagy volt a kontraszt), illetve ide sorolnám még egy kicsit Nellie-t is, elképesztően idegesítően indított, de csökkentették a képernyőidejét, így egészen elfogadható lett a személye számomra. Viszont ez a két csoport is adott jó pillanatokat.
De lássuk miért is szerettem meg őket. Mert emberiek, mert évadról évadra egyre jobban kinyíltak, és egyre többet mutattak meg magukból. Szép lassan mindenkiben láttam valamit, ami igazán szerethetővé tette őket. Oscar és Angela a legjobb példák erre, hiszen a háttércsapatből sokáig őket láttam a legkellemetlenebbnek, de a végére ők lettek a kedvencek. Vagy ott van Creed és Meredith, ritkán szóltak, néha nem is szóltak, de ők sokszor már egy pillantással is vitték a jeleneteket. Vagy épp Kevin, pont olyan jó vagyok matekból mint ő… :) Kelly és Ryan, ők nem léteznek egymás nélkül, izgalmas volt figyelni a kapcsolatukat. Erin, drága lány, talán ő lenne az egyik, akivel megismerkednék, mert elképesztően pozitív ember. Stanley, akárhányszor röhögött, röhögtem én is, az ő nevetése ragadós. Phyllis, rafkós a nő az biztos és Darrylnek is megvan a magához való esze. Toby, szóval… nos, hát ennyit róla.
Jöjjön a nagy csapat, mert itt voltak itt-ott gyengeségek: Michael, Dwight, Jim&Pam., Andy.
Kezdjük Andyvel: nem tudom, hogy az írók a 8-9. évadban mit szívtak, de egyszerűen a földbe döngölték a karakterét. Olyan jól alakították őt a 3-7. évadban, hogy egyszerűen nem hittem a szememnek, annyira megalázták szerencsétlent, borzalmas volt látni, ahogy leépítették őt. Megkapta a szép befejezését, de sokkal emberibben is lehetett volna bánni vele. Dwight: amennyire szeretnivaló, annyira idegesítő figura, és pont ettől vitte a hátán a sorozatot. Az ő hangszórós leánykérése a harmadik helyezett.
Pam&Jim: őket nem lehet egymástól különválasztani, mert ők összetartoznak. Ritka a sitcomokban az ilyen jól felépített szerelmi szál, de az övék ott szerepel a legjobbak között. De pont ez lett a vesztük, mert Pam valahol hátráltatta Jimet, aki kész lett volna érte feláldozni a karrierjét is, és tény ez az írói húzás eléggé felemásra sikerült. Viszont az övék a második legjobb leánykérés pozíciója. Az esküvős rész egyenesen a kedvencem.
Michael: Ezt a sorozatot Steve Carell tette naggyá, Michaellel Office az Office. Ez a szerep összeforrt vele, mert Michael egy szerethető ember, aki egyszemélyben egy nagyra nőtt gyerek/egy idegesítő tapló/ egy érzékelten bunkó/ egy hősszerelmes, zseniális volt. Amennyire élmény volt nézni Carell játékát, pont annyira volt rossz is, hiszen Michael néha borzasztó szitukba keverte saját magát és a környezetét. Nagyon szép búcsút kapott, de a távozása után az iroda már nem volt ugyanaz. Az ő leánykérése áll a lista első helyén.
Mitől rossz? Mert néha olyan megalázó szitukat találtak ki az írók, hogy azt nézni is rossz volt. Andy példája tökéletes ide, de néha Michael is bele tudott taposni az emberek lelkébe, és voltak bizonyos helyzetek, amikor számomra ezek már átfordultak emberileg elfogadhatatlanná. És talán ezért sem feltétlenül tökéletes a sorozat számomra.
Viszont 7 évvel a lezárás után (ami szintén egész jól sikerült, tényleg szép búcsút kaptak), az üzenet most is átjön: éljük a világunkat, hiszen egy első látásra unalmasnak tűnő papírterjesztő cégnél is csuda dolgokat lehet látni és átélni.