A sorozat olyan tanárokat követ figyelemmel, akik az ország egyik legrosszabb állami iskolájában dolgoznak. Kitartásuk csak annak köszönhető, hogy imádnak tanítani.
Abbott Általános Iskola (2021–) 26★
Képek 27
Szereplők
Kedvencelte 11
Várólistára tette 97
Kiemelt értékelések
Korrekt workplace comedy.
Aki látott már ilyet, az hamar ráismer a szokásos trope-okra: inkompetens, de szórakoztató személyiségű főnök, a lelkes kezdő, aki mindig újrakezdi, a kicsit kiégett alak, aki szép lassan megtalálja a helyét a rendszerben, a nagy öreg, akire mindenki felnéz, a kereteken kívüli lázadó ésatöbbi.
A fordulatok is ismerősek, nem történik semmit egetrengető vagy váratlan. A szép lassan építkező szerelmi szál, a kötelező külsős kirándulás, az ünnepi részek stb.
Ami a frisseségét adja, az az általános iskolai környezet, és más, iskolai sorozatokkal ellentétben itt elég sok időt töltünk az osztálytermekben is. (Egyébként az iskolai sorozatokból úgy tűnik, a suliban minden zajlik, csak tanítás nem. :D)
Mondjuk az eléggé furcsa, hogy ezek a tanárok állandóan átmászkálnak egymás óráira, és hosszas magánbeszélgeteseket folytatnak, de feltételezem, ez csak költői szabadság, és nem így megy valójában a sulikban. :)
A magyar „tanárhelyzetből” kissé keserédes nézni ezt a sorozatot most – rossz látni, hogy máshol sem nagyobb a tanárok megbecsültsége, alig keresnek valamit és a suliknak úgy kell összekoldulni a felszerelésrevalót. A sorozat ezeket a problémákat kedves bájjal ábrázolja, és persze minden tanár halál motivált, és mit nekik a kevés fizetés és nehéz körülmények, viszi őket a tanítás iránti hév.
Erről nyilván érezzük, hogy ilyenformán hamis, de egy ilyen sorozatba ennél több nem fér bele.
Az első évad nekem kicsit kevés volt, úgy éreztem, csak a szokásos karaktereket és helyzeteket látom, de később valamicskét összeszedi magát a sorozat, és mer eredetibb irányokba is menni.
Igazi feelgood show, aki szereti a munkahelyi vígjátékok műfaját, annak bátran ajánlom.
1. Évad: Szerintem aranyos sorozat. Tetszik hogy 5 ennyire különböző személy mégis tud valamiben hasonlítani: Szeret tanítani. Azt gondolná az ember hogy ezek közül max 2, a többi kakukktojás, de nem. Kell mindenki a sorozatba, különben van aki nagyon sok(k) lenne. Foglalkozva van a munkahelyi és a magánéleti problémákkal is. Egyik se sok. Tetszik. Nem mondom hogy tökéletes az összhang, de egész közel áll hozzá. Ha hosszabb lenne egy epizód nem biztos hogy tudnák tartani, de így jó.
UI.: Nincs 22p egy rész max stáblistával. XD
2 évad után: Egy iskolában mindig történik valami, ha nem a diákokkal, akkor a tanárokkal. Aranyos, jópofa sorozat egy általános iskola mindennapjairól, örültségeiről, kapcsolatairól. Érezni, hogy a készítők nagyon szeretik ezt a sorozatot, a happy end garantált. Igaz Janine és Gregory esetében erre még várni kell, és ez néha elég fárasztó pillanatokat tartogat a nézőknek, de amúgy ezt a szálat leszámítva minden rendben a sorozattal.
az egyik legjobb párbeszédekkel operáló sorozat ever, vagy még kétszáz idézetet hozhattam volna, ha lenne energiám annyit gépelni
Népszerű idézetek
Gregory: It's not my fault. I was born this way.
Jacob: Don't bring Lady Gaga into this.
Janine: Oh my God. Zach has been so great during all of this.
Jacob: I know. He can get a little obsessive, but…
Janine: Well, so can you.
Jacob: Me? No. No, Zach calls me „lovingly over-passionate”.
Gregory: You remember what you were talking about?
Mr. Johnson: Nope.
Ava: Well, you know, you don't need a misbehaving student to stop by my office. You could always just come say hi.
Gregory: And I'd have to be high to do that. *high fives Barbara*
Barbara: And as the children say, it's gonna be a sleigh. S-L-E-I-G-H. Get it? Sleigh.
Ava: What it's like to date you?
Janine: Ah. Okay. Well, dating me is like playing a mysterious board game--
Ava: Okay. *groans* I'm trying to figure out what it's like to date a poor.
Melissa: Mr. Johnson, all of these song are in Korean.
Mr. Johnson: I know. I'm BTS Army.
Barbara: Do you know the first person to go viral?
Student: Jesus.