Volpone (2017) 100% 1★

Már akkor kíváncsi voltam erre az előadásra, amikor bámészkodás közben láttam, hogy egykor volt ilyen is. Elolvastam a művet, nagyon szórakoztató volt, és sajnálkoztam, hogy jaj, de kár, hogy ez nekem kimaradt. Aztán jött a megváltás…
Az előadást Alföldi Robi rendezte, szóval ez már – a Ben Jonson darab ismerete mellett – igencsak ígéretesnek minősült. Aztán jött a hab a tortán, vagyis… A habon a cseresznye, hogy stílszerűbb legyek: CsZ. :-) Hát el lehet ezt rontani?… Nehezen.
Némi fáziskéséssel ugyan, de eljutott hozzám a darab, s azóta már másodszor is megnéztem. Nagyon szórakoztató – és, meg merem kockáztatni, hogy abszolút egyedi – a rendezés, valamint Spiró csodálatos szövegújítása szintén csak tovább erősítette eme malterkeverék hatékonyságát.
Tetszett a modernizálás, tetszett a minimalizmus, tetszett, hogy nem voltak szégyenlősek (trágár, vulgáris előadásról beszélünk – nem véletlen a 16-os karika). Alföldi agyszüleménye, a burleszkszerűen belassított / felgyorsított élőképek a színpadon valami eszméletlenek. És persze a színészek teljesítményei is, akik ezt ilyen pengén megcsinálták. CsZ nyelve amúgy is egy csoda, azok a hadarások… De hát aki tud, az tud, innen nézve nincs is min meglepődni. (Nem is tettem, csak mosolyogva nyugtáztam újfent, hogy hát… igen… :-))
Bányai Kelemen Barna igazi, dörzsölt Moscát hoz, tökéletes volt, nagyon szerettem nézni az alakítását. Jordán Tamásnak jól állnak az efféle karakterek, nem tud velük hibázni. Hartai Petra ( Maciné Corvinoné :P) nagy kedvenc, cuki az az enyhe selypítés, ami minden egyes megnyilatkozásakor kibukik a száján. (Bánfalvi Eszter butácska kurvája pedig tökéletesen ellensúlyozza ezt a kedves, naiv bájt. :D) Azt pedig külön értékeltem, hogy Alföldi így ábrázolta a házaspárt. spoiler :-) Na jó, hogy mondjak negatívat is, a darab végén azért a bizonyos jelenetért haragudtam. Pláne azok után, miket mondott Colombina, amikor két férfi volt rajta egyszerre. :'D :P
A többi karakterről most külön nem is szólnék, tulajdonképpen majdnem mindenkit szívesen néztem és hallgattam. Talán Corbaccio volt pöppet sok a folytonos önismétléssel. Értem én, hogy humorforrás, de amikor már sokadjára kaptam az arcomba, kicsit unalmas volt. Illetve Leone legtöbb jelenetén unatkoztam kissé, ő valahogy nem kapott annyi teret, mint a többiek. Ő képviselte a komolyabb oldalt, de azt is picit szárazon. A legjobb kétségtelenül akkor volt, amikor jót állt. (lámpaként :P)
Na, hát hirtelen ennyi. Szerintem fogom én ezt még párszor elővenni, rosszkedv esetén remek mosolycsalogató.