Hogyan hódítsuk meg életünk nőjét, ha eleve halmozottan hátrányos helyzetből indulunk: kőgazdag, bár öreg férje van, akitől ugyan mindent megkap, viszont nem találkozhat senkivel, a hölgy hétköznapjait minden hájjal megkent anyja irányítja, erényességére pedig képmutató gyóntatóatyja vigyáz. A… [tovább]
Mandragóra (2016) 1★
Képek 57
Szereposztás
Jámbor Nándor | Makkos Kálmán |
---|---|
Balogh János | Siró Péter |
Jordán Tamás | Kálkuti Mihály |
Hartai Petra | Luca asszony |
Csankó Zoltán | Timót atya |
Bálint Éva | Szilvia asszony |
Orosz Róbert | Ligeti Richárd |
Várólistára tette 2
Kiemelt értékelések
Juj, ez nagyon vicces volt. Még úgy is, hogyha őszintén belegondolok: nem, ez baromira nem vicces. Mindegy, úgy dekódoltam, ahogy azt Valló szerette volna. (Nagyjából.) És, így nem is azon kattogtam, hogy hőbörögjek. Inkább kuncogtam, kacarásztam.
Miska mester – jöhetnek a kövek (?) – szerintem kifejezetten aranyos karakter. (És igen, imádom, hogy sík hülye a technikához és butatelót használ. aImTeamMiska!… :D) Maki ellenében legalábbis feltétlenül, sőt, mindenképpen. (Nem is értettem, hogy ezt hogy gondolták. Oké, az álruha javított valamit a helyzeten, de mivel pontosan tudtam, hogy az csak álca… Naneeem.) Szóval, én ebben a felállásban abszolút neki – a férjnek – szurkoltam. :P
Maki derült égből motivációja kissé sántít, de ez Machiavelli sara elsősorban (vagyis, az eredeti művet MÉG nem olvastam, de már egy ideje várólistás, szóval, majd meglátom, mi is az igazság), bárhogy is, mindent megtett annak érdekében, hogy ne szeressem.
A kedves mama. Öhm. Őt sem kéne szeretnem, de kapott egy olyan szálat, hogy nem tudok tőle nem vigyorogni. (Avagy: csoda, ha szegény gyermek folyton csak vétkezik?… :P)
Timót atya abszolút kedvenc. Nem is tudom, mit írhatnék még, hogy ne legyek dagályos és csapongó. Úgyhogy talán inkább nem is írok semmit. Persze az ő viselkedése is hagy némi kívánni valót maga után – haha! :D –, de annyira jó a karakter, hogy nem tudom leszidni. Pedig megérdemelné. :P spoiler :'D
A befejezés: a körülményekhez képest kihozták a legjobbat és ennek nagyon örültem. Féltem, hogy mi lesz itt, de ez volt a legkevésbé rossz forgatókönyv még akkor is, ha ez sem az erkölcs magasfoka. Egyébként én csak egyvalamit nem értek: spoiler Végül az lett a megfejtésem, hogy biztosan féltékenységből… spoiler :P
Népszerű idézetek
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
– Hetente. Egyszer. Este. Személyesen kísért szent ignáci lelki gyakorlaton fogsz részt venni, amelyet – tekintettel halálos vétkeidre – magam fogok vezetni. Együtt fogunk elmélkedni mindaddig, amíg meg nem tapasztalod az Ige átformáló erejét, s a kárhozatos kísértések el nem hagyják lelkedet. Figyelembe véve a purifikáció sürgős voltát: az első alkalom már ma este esedékes.
– Engedelmeskedem, atyám. Alávetem magam Isten akaratának. De remélem a lelki gyakorlatok nem lesznek annyira hevesek és megerőltetők, mint a legutóbbiak voltak!…
– Azt majd az égiek döntik el, hogy mekkora irgalomban részesülünk. A mi dolgunk csak annyi, hogy… együtt fölemeljük szívünket az Úrhoz, és akkor majd kiárad ránk a Szentlélek kegyelme.