Villám és Fürgeláb (1974) 68% 18★

Na, ez bajos lesz… egészen jó reputációjú film figyelemreméltó alkotói háttérrel, több érdekes, rá vonatkozó kritikai megjegyzéssel, meg velem, aki majdhogynem végigunatkoztam az egészet. Ráadásként annyi mindent összeírtak róla a neten, hogy már ott is keresni kezdtem ezeket a bizonyos „szimbólumokat”, ahol talán ott sem voltak.

Papíron tényleg jónak kéne lennie: Cimino rendezte, Eastwood és Bridges párosa viszi a hátán, de ott van a színen George Kennedy és Geoffrey Lewis is, és valóban van az egészben egyfajta korszakos nagy érzés, amolyan lehetőség, hogy kultfilm legyen belőle – főleg ezzel a kevert road/heist mozi stílussal.
Ebből lesz azonban az, hogy a Villám és Fürgeláb sokszor meglehetően lassú és unalmas, kissé műmájer, a szereplők közötti kémia pedig minimum kérdéses, noha elvileg több van köztük barátságnál… Hát igen, ez a bizonyos homoerotikus vonulat a sorok között szerintem egészen odáig egyáltalán nem feltűnő, míg az ember el nem olvassa ezt a felvetést, onnantól azonban mindenhol is a két jóbarát közötti fallikus jelképeket fogja keresni – egyébként meg is találja, hisz nem zörög a haraszt, és mint tudjuk, a Top Gun is tocsog a homoerotikában… A gond az egésszel az, hogy ha nem magunktól vesszük le ezt a plusz mögöttes tartalmi elemet, hanem keressük, mindenáron meg akarjuk találni, akkor sokszor nagyon bántóan, a film egyéb motívumait háttérbe tolva fogjuk meglelni – például amikor Bridges úgy nyal fagyit, hogy azért egy jól szituált lányt fejen vert volna az anyja 1974-ben, vagy hogy rögtön a film elején két-három együtt töltött perc után csillogó szemekkel dobja oda Eastwoodnak: „én a barátod akarok lenni”.
Nem mi vagyunk azonban tompák, ha ettől az értelmezési lehetőségtől eltekintünk, hisz a másik oldalon a mozi dugig van macsoizmussal és szexizmussal, ami Eastwoodnak úgyszólván megszokottan jól áll, avagy egyszerűen elbírja a figurája, de Bridges esetében azért néha idegesítő, főleg az alapból hozott vigyori stílusa mellett. Éppen ez teszi őt és Eastwoodot egy kicsit élhetetlen/érthetetlen párossa – a nagy, legendás, organikus duók nem ilyenek, ők ketten nem adnak ki egyet két félből. Írjuk azonban a mozi javára, hogy a váratlanul érkező és akként távozó Fürgeláb Villám életében tényleg megtestesít valami rendkívülit, egy nagy fordulatot, amivel beindul a cselekmény, majd finálébéli spoiler le is zárul, így talán nem is klasszikus értelemben vett társként kellene rájuk tekintenünk. Ez egyébként megint csak lehet a maga jelképességében egy homoszexuális fellángolás egy érett férfi életében – ha, mint írtam, mindenáron ilyen célzásokat akarunk találni a filmben.
Tetézte a gondjaimat a borzalmas magyar szinkron (Eastwood itt 44 éves, kinek jutott eszébe Reviczky Gáborral szinkronizáltatni?), meg a vígjátéki élt tompító humortalanság – hahotázni nem fogunk a filmen, végig lehet nézni mosolygás nélkül, de mégis lehetetlen akár csak fél percre is komolyan venni.

Sajnos azt kell mondanom, nálam egyrészt nem működött, másrészt sok gyakran emlegetett vetületét kissé túlgondoltnak érzem. Azért hat, mert 1974-ben ez a gárda csinálhatott volna ennél jobb mozit is – szerintem.

Egyszer nézhető, cseppet sem humoros „vígjáték”, amit igazából csak a két főszereplő miatt néztem meg. A vége elég furcsa, bár sokkal realisztikusabb, mint a legtöbb filmnek.

Road movie-ból heist movie, humorral kikövezve… és az utolsó jelenet. No meg Clint Eastwood és Jeff Bridges. Működik.