Vezess helyettem (2021) 83% 67★

Nehéz erről a filmről bármit is írni…

Engem nagyon meghatott, pedig a főbb szereplők alig fejeztek ki érzelmeket az arcukkal, sokkal hangsúlyosabb volt, hogy TUDTAM, mi jár a fejükben, miközben beszéltek. A párbeszédek többrétegűek, nem csak azt kell figyelni, mit mondanak épp a szereplők, hanem hogy mi a másodlagos jelentése. (Legjobb példa erre a rendező és a fiatal színész srác összes beszélgetése – szakmai vitát folytatnak és filozofálgatnak a feleségről, közben mindkettőjükben ott fortyog a düh és a szomorúság, de senki nem mondja ki nyíltan, mennyire csalódott és milyen dühös a másikra.)

Nagyon tetszett a többnyelvű színházi gárda, akik a darab keretein belül a nyelvi akadályok ellenére is csodálatosan egymásra hangolódtak. (Pedig a tajvani lány a darabon kívül egy szót sem tudott beszélni a japán sráccal, a fülöp-szigeteki se a koreaival.) Kiemelném még a koreai néma lányt és a jelnyelvet, a hozzá kapcsolódó részek voltak a legszebb pillanatai a filmnek. (A darab vége…ó, jaj.)

Ez egy nagyon hosszú, nagyon szép melankólikus utazás rengeteg apró, finom kis rezdüléssel. Sokan nem fogják értékelni a mai rohanó világban.

Jó film, van min gondolkozni, miről beszélgetni utána.
Valahogy azonban mégsem éreztem elég mélynek, inkább csak érdekesnek.
Mondjuk ez valszínűleg Murakami stílusa, ez a különösség.
Ami persze jó, szerethető, ettől kicsit álomszerű az egész, de nekem néhány mélyebb, pontosabb utalás, jelenet azért hiányzott.
Oké, nem kell bergmani léleknyúzás, de egy kicsit jobban bele kéne nézni azokba a fejekbe, szívekbe.

Előre bocsátom, hogy tetszett, de sok moziba járó, *filmekhez értő személy* (vagy gondolja, hogy ért hozzá) vakarja a fejét, hogy mi ez?
Én éppen ezért nézek ritkán filmet, és nézem inkább az Oscar-díjra jelöltek többségét. Mindig azt kutatom, vajon mi ér egy díjat.

Azt is elmondom, hogy még nem láttam japán filmet, és nem ismerem a japánokat. Ja! De. Nyugodtan és mosolyogva boldogan fotóznak Budapest utcáin.
Viccet félretéve.., de épp ilyennek látom őket most is, icipici bors fűszerezéssel.
A filmben megjelenő színdarab Ványa bácsiján kívül és egy fizikai bántalmazáson kívül a legnagyobb kimutatott érzelem a szexuális kapcsolat volt. Aztán a vége felé még egy. Ennyi. Hosszú, mesélős monológok, miközben a másik érzelmek nélküli arccal hallgatja a másikat. Ezt a *nem közbevágok más szavaiba* kellene nekem is ellesnem.
Problémákat, negatív érzelmeket szenvtelenül jelenítettek meg, amit nem a színészek hibájának róvok fel, hanem hogy ilyenek a japánok, ami nekem azért furcsa, mert én sokkal impulzívabb és hevesebb vagyok a mondandóm megjelenítésében. Nagyon érdekes volt például a színdarabot szervező hölgy reakciója, amikor kérdéses lett a színdarab előadása : semmi kiakadás, semmi idegesség, semmi hevesség, hogy elmarad, hogy meg kellene oldani. Majdhogynem mosolygott. Nagyon érdekes volt ez.
Kafuku Jaszuke úrnak balkormányos Saab-ja van, és nem szereti, ha más vezeti. Amikor vendégrendezésre hívják, sofőrt (23 éves hölgy, Miszaki) biztosítanak neki, ez a szabály. Nekem irtó fura volt, hogy egy bal oldali közlekedésben (Japán) valaki azonnal simán mindent jól csinál egy ismeretlen autóban. Lehet, hogy csak én tartom magamat bénának, más pöpecül vezetne egy totál más autót, fura volt. És ez azért fontos, mert nagy szerepe van a kocsinak, a sofőrnek, az összhangnak, a vezetésnek.
A film három órája mondanám hogy gyorsan elröppent. De nem mondom, mert volt, amikor ránéztem az órára. Nem untam, mert nagyon érdekelt, hogy mi lesz ebből az egész lassan csordogáló történetből. A kocsi volt a középpont. Itt kezdtek beszélgetni, itt látjuk, hogyan is alakult a kapcsolatuk, ki ez a lány.., majd hogy indultak együtt útnak. Vártam egy földbe döngölő befejezést, de ez nem lett volna japán. Azt hittem, valamelyik alagútban történik majd valami megismételhetetlen.
Lett egy kisebb katarzisos (végre!) szép vég, talán megnyugodott mindenki.
Színházba járóként érdekes volt az a fajta előadás amit Kafuku csinált: nem számított, hogy nem értik egymást, különböző nyelven beszélő szereplők adták elő, feliratozva volt a szöveg. Még koreai jelnyelven beszélő szereplő is szerepelt.
Nagyon érdekes volt, vagy talán szépnek is mondanám, hogy a nyelv nem akadály egy színdarab előállításában.
Örülök, hogy megnéztem. Bár a többi nemzetközi film kategóriás jelölteket egyelőre nem láttam.., én el tudom képzelni nyertesnek.

Himnusz a művészethez.

Csak az ingolnás metasztori miatt megéri majd újranézni.

Nehh! Pont mikor jó lett volna spoiler vége… =_=

Nem tudtam egyszerre megnézni. Ahhoz nekem túl hosszú volt. (Gyakorolni fogom a türelmet…megérné.) Szeretem Murakami Haruki írásait, és ez a film sokat tett hozzá a japáni hangulathoz, ahogy visszagondolok a történetekre, amelyeket ismerek tőle. Komplex élmény. Irodalom, színház, film egyben. Kíváncsi vagyok, hogy mit „találok” még a filmben, ha újra belenézek majd.