Kedvencelte 10

Várólistára tette 108


Kiemelt értékelések

enesbcs 

Sajnos az első részhez képest nagyon gyengére sikerült. A kikimora bevétele a csapatba jó húzás volt, de a csapat többi tagja… velük csak többen voltak. A vége pedig, hát no, mesés.

amnézia 

A felénél vagy kicsivel később kidobott a Disney+. Visszacsinálhattam volna, de értettem a célzást, és teljesen igaza volt. Elindítanom sem kellett volna, nem is akartam, mert bár az első rész tetszett, teljesen indokolatlannak éreztem itt is a folytatást, de gondoltam, adok mégis esélyt. Ennyit erről. Egyedül az animáció tetszett, azon kívül kb. semmi. Jó lett volna, ha inkább ezzel a kultúrával foglalkoznak, de minek is, ha helyette bemutathatnak egy újabb utazást/küldetést, ami már volt az előző részben is. Szerintem csináljanak még minimum négy folytatást ugyanazzal a történettel. Ja, és ebben és túl sok volt a dalolászás, ráadásul az is pocsék (nem mintha az előzőben jó lett volna).

3 hozzászólás
Kino 

Valószínűleg segített volna, ha nem szinkronosan látom és nincsenek a dalok is leszinkronizálva. Mindenesetre az elsőt se tartottam nagy durranásnak, de ez ahhoz képest is csak egy laza délutáni kis mese erőltetett cselekménnyel és egy rakás mellékszereplővel akik akár el is cipelhették volna a hátukon ha nem teljesen egysíkú, érdektelen kelléknek vannak benne asszisztálni a két főhős mellé, mert azt leszámítva, hogy előre tolták valamivel a sztorit egy harmadik rész felé, valahol még nekik se jött össze, hogy fejlődjenek. Aztán lehet, hogy csak én várok sokat vagy rosszul emlékszem, de szerintem kínosan nem tett hozzá semmi érdembelit az első részhez.

Irasalgor 

A Vaiana 2 bár eléri a célját, hiszen újabb babákat és merchandise-t lehet majd a segítségével eladni, ahogyan a brand is újra köztudatba kerül, viszont egyébként azon kívül, hogy egy iparosmunkaként aposztrofálható tartalom, nem tudok elmenni amellett, hogy sem a történet, sem a zenék, sem a karakterek, sőt, nagyjából semmi sincs benne, ami eredeti lenne – a maori kulturális hatásokon kívül, amiből azonban csak annyit kapunk, amennyi maximálisan szükséges a történet felépítéséhez. A film hemzseg a kliséktől, s talán jobb lett volna, ha tényleg egy minisorozatként lát napvilágot, mert arra azt mondhatja az ember, hogy folytatták a franchise-t is, meg nem is, de így ez egy csalódást keltő folytatás lett – még ha sikeres is lett.

Értékelés: 5/10

Arisa_chan8 

Aki látta az elsőt és annak tudatában ült be, azért annyira nem lephette meg az, amit làtott. Kellemes egzotikus szigetvilág, szerethető karakterek, egyszerű, könnyed poénok, pici mélység és látvány, kaland. Sokkal több nincs benne, az első és ez is egy újabb Disney mese, kb. megszokott elemekkel.

hErkA

Ha láttad az első részét, ne fáradj azzal, hogy megnézd a másodikat, mert pepitában ugyan az, kicsit több mellékszereplővel.

Gizmoo0707 

Maui még mindig nagy kedvenc, Matangi nagyon érdekesnek tünt a kevés játékidő ellenére, de összességében nekem csalódás volt. Az első rész szerintem minden korosztály számára élvezhető volt. Ez a második rész pedig inkábba 10 év alattiaknak szólt. Sok volt a kicsiknek biztos vicces de amúgy végtelenül egysíkú karakterrel. Mèh maga Moana is szerintem elég unalmas volt.
Ami még szörnyen elkeserített azok a zenék. Vertyogás és rap (szerű). Az első rész zenéit én mái napig gyakran hallgatom, magyarul és angolul egyaránt. A második rész zenéi szerintem magyarul szinte hallgathatatlanok. Eredetiben egy kicsit talán jobb.
Sajnos a Jégvarázs után megint kaptunk egy harmatgyenge folytatást.

lakatoszoltan01 

Igazából semmiről nem szól a mese. Elindulnak, megrekednek, alkudoznak, átkot törnek, spolerveszély, és énekelnek. Látványosság van benne, némi hüppögős rész. És persze a stáblistába csúsztatott folytatás reménye.


Népszerű idézetek

Christinewinchester 

Kele: You look like a kidney stone.
Maui: And you look like someone who would know what that is.

Christinewinchester 

Matangi:
Don't you know how good you have it
You're all that's stopping you
For me, I'm stuck like static
Can you imagine
A life this tragic in the gloom
You've got a chance, so take it
I know you're scared, but life's unfair
It's full of choices, big and small
But trust the fall and you can have it all

Christinewinchester 

Moana: Still not a princess.
Maui: A lot of people would disagree.

Christinewinchester 

Matangi:
Get lost, cut loose, and lose your way
There ain't no fun in holdin' back, babe
You gotta enjoy the thrill of livin' dangerously
You've got a long, long way to go
Keep playin' safe, you'll never know
The rules are ours to break
Come on, babe
It's time to get lost

Christinewinchester 

Tala:
I'll always be right beside you
But perhaps you're meant for more
I can't see where your story leads
But we never stop choosing who we are

Dreams_Come_True 

„Hány száz éve várok már? E- kagyló héja körbe zár
A remény bénítóan messze száll, jöjj kishugom most megsúgom
Mit tégy, hogy te átjussál

Mindíg vezet más út oda ahova el szeretnél jutni,
Csak állj hozzá a dologhoz egy kicsit másként

Add fel, vessz el, dobd el mi véd, nincs cél csak út és végtelenség
Most feszegesd hát a komfortzónád élvezettel
A szabadság nagy kiváltság kis merészség, jó mulatság
Élj úgy, nincs már szabály, (idő van) kis zuhanás kell

-Vaiana: ez borzasztó tanács!
-Matangi: akkor nem értetted meg

Másként nézz most szét, itt balod jobb, nincs szerencséd
Mert lehúz már a fejecskéd, válj vakká, úgy látsz
Az elme útján jársz ha velem össze állsz
Látom szívedben ott rejlik minden mi kellhet, ha képes vagy eldobni tengernyi terhet
Itt nincs út irány, a térkép sem használ, mentő öv nem jár ha tényleg zuhannál

Most kavarodj fel, vessz el, dobd el mi véd, nincs cél csak út és végtelenség
Most feszegesd hát a komfortzónád élvezettel
A szabadság nagy kiváltság, kis merészség, jó mulatság
Élj úgy, nincs már szabály (nyilatkozzál)

Nézd, neked nincsen szőrnyű láncod, nincs ok, hogy meghátrálj
Én rabbá váltam látod, sorsom oly szörnyű, megfolyt a bénító homály
Van módod rá, hogy meglépj, sorsunk nem fair, még szép, hogy félsz
Létünk száz kinzó választás, az út nem más, csak őrűlt zuhanás

Add fel, vessz el, dobd el mi véd, nincs cél, csak út és végtelenség
Lépd át a komfortzónád élvezettel, a szabadság nagy kiváltság, kis merészség jó mulatság
Élj úgy, nincs már szabály, vessz el, óóó vesz el
Mindíg létezik más út Vaiana, mi tévő leszel? -Elveszek!
Vessz el!”

Kicsicsillag95 

– Csapat csak úgy sikerülhet, ha magunkhoz öleljük az óceánt!
– Nem lehet, mert folyadék.
– Amúgy meg nem tudok úszni. És bárki is tervezte a kenut kihagyta a WC-t!

Kicsicsillag95 

– Úgy nézel ki mint egy vesekő.
– Te meg mint aki jól tudja mi az.

Dreams_Come_True 

„Sok utat rejt az égi térkép új fény gyúl az ég kékjén
egy jelet küld, üzen érzem én
Most lépni kell nincs esély másképp
Érzem, hogy változik a szél, lelkesít, felhevít lelkem mégis fél
Hogy hagyhatnék most mindent hátra én
Egy selytésért, egy bizonytalan jóslatért”

„Mit rejt az ég, ködös fénye útra hív
Csupa kétség még e szív, hogy sorsom mit diktál
Titkot rejt az ég, hogyan küzdjek népemért
Mi a jó út, mi az ár egy válaszért
Mond mit rejt az ég”

„Ez egy végzetes nagy lépés
Fájó döntés nem vitás úgy fáj a változás
Ám kell hogy tisztán láss
Egy új cél hív, hogy többé válj
Már búcsúznál de elszakadni mégis fáj”

„Mit rejt az ég és a távolság miért hív
Kap e választ majd a szív a sors miért dönt pont így
Hogy mit rejt még az ég hova hajt egy őserő
És a múltból hogyan épül a jövő
Szolj hát fénylő ég”

„Érti e majd, hogy miért tettem
Tőle messze miért mentem”

„Vár rám az ég és a végzet útra hív
Tudnom kell mit rejt a szív e fény ős lángot szít
Menyj hát Vaiana sose látott messzeség
Oda szólít ahol egy lesz föld és ég
Mennem kell, látnom kell, áruld el
Mit rejt az ég”


Hasonló filmek címkék alapján